2024. június 14., péntek

Kányádi Sándor: Az okos kos

Hogy a káposzta is megmaradjon. A Kányádi-turné második állomásaként egy egészen vicces borítóra böktem a kis pakkomban – s persze tudjuk jól, egy mesekönyv esetében ennek is nagyon fontos szerepe lehet. Mármint az illusztrációnak és a megjelenésnek. Az okos kos meséihez Tuza Edit készítette az illusztrációkat.

Kányádi Sándor: Az okos kos
Móra Könyvkiadó, 2022, 96 oldal
Illusztrálta: Tuza Edit
Csillagérték: 7

Az okos kos kapcsán már összehasonlítási alapom is lehetett, hiszen a Világlátott egérke kapcsán már szereztem némi rálátást a szerző mesélői mivoltjára – ó, igen, s talán ezt nem is említettem az előző bejegyzésben: ugyan néhány Kányádi-mese rémlik valahonnan nagyon régről, az életművel való ismerkedésem abszolút ehhez a turnéhoz kapcsolódik.



S ha már összehasonlítás: legyen azonosságok és különbségek is. Azonosságnak rögtön a kötet megjelenését emelném ki. A kisebb alapú, keményborítós kiadvány külalakjában és belső világában is hasonló képet mutat, mint az előző mesekönyv. Tuza Edit illusztrációi nagyrészt vagy lekövetik a mesék cselekményét, vagy egy lényeges elemet emelnek ki azokból. A képi megjelenítés számomra játékos, kissé sematikus rajzokkal visszaadva a mesék és versek hangulatát.

S itt el is érkeztünk a – talán – leglényegesebb eltéréshez. Az okos kos ugyanis nem egyetlen kos történetét meséli el, mint a Világlátott egérke meséjében, s még csak a műfajok sem egységesek a kötetben. Ez utóbbi egyébként szerintem egészen klassz pulzálást ad a könyvnek (már amennyiben egyszerre több történettel is haladnánk). Az első mese ugyan prózában elevenedik meg a lapokon, a zeneisége, a sorok rímei azonban a hagyományos verses-mesemondás hangulatát idézik. Ezt követően hosszabb-rövidebb mesék és versikék váltogatják egymást, összesen harminchét egyébként. A mesék közti legerősebb összekötő kapocs az ember és a természet összhangja, mely – a mesekönyv címéhez illeszkedve – sok esetben az emberek és állatok viszonyát, a közös világ és az abban való közös boldogulás tematikáját járják körbe. Az első néhány mese kecskés tematikájú – eddig nem is gondoltam, hogy ennyiféleképp lehet a kecskéket mesehőssé tenni. A választóvonalat a címadó mese „megérkezése” hozza, melytől sokkal színesebb palettán vonulnak fel az állatok. Ez talán szerkesztési szempontból nem túl szerencsés, esetleg érdemes lehetett volna tematikus blokkokba rendezve közölni a többi mesét is.

A mesék nyelvezetét illetően ismételni tudom magam, nagyon sok az idegen, régies kifejezés – bár a kötet javára szól, hogy az utolsó oldalakon találunk szómagyarázatot is. Bennem mindig kérdésként merül fel, hogy ilyen esetekben nem volna-e jó inkább lábjegyzetelni a meséket, főleg amiatt, mert a szómagyarázatos lista előre nem tudható (a tartalomjegyzék is a kötet végében kapott helyet). Másfelől a mesék világát is kissé a régiesség, ami jellemzi – persze, ez nyilvánvalóan adódik a történetek keletkezéséből is, viszont számomra kissé túl eleven, túl…plasztikus az a kissé móriczi rideg paraszti világ, mellyel a húszas éveim elején sem igazán tudtam mit kezdeni (azóta pedig nem vettem rá magam, hogy Móriczot olvassak). A kecskeverések és a tanulság nélkül maradt mesék nem igazán okoztak kellemes élményt számomra, mindazonáltal találunk olyan meséket is, melyek örök igazságokat, a természet, a munka és az állatok tiszteletére nevelnek. Érdemes lehet mazsolázni közülük, mert a történetek nagy része rövidke, egy gyors esti/délutáni mesének szuper lehet. Az persze nem árthat, ha a meseolvasó felnőtt előbb beleolvas egy-egy mesébe.

Blogturné Klub


1929 májusában született Kányádi Sándor, ennek alkalmából pedig a Blogturné Klub három bloggerével tehettek egy nagy körutazást a szerző mesekönyveinek birodalmában. Június 12 és 22. között ugyanis öt Kányádi-könyvet is bemutatunk Nektek. Váltsatok jegyet Ti is a turnénkra! Ha részt vesztek játékunkon, a turné végén választhattok egyet a bemutatott könyvek közül a Móra Könyvkiadó jóvoltából.




A turné állomásai


06.12. Szembetűnő (A világlátott egérke)
06.13. Spirit Bliss Sárga könyves út (A világlátott egérke)
06.14. Szembetűnő (Az okos kos)
06.15. Könyv és más (A világlátott egérke)
06.16. Spirit Bliss Sárga könyves út (Talpas történetek)
06.17. Szembetűnő (Világgá ment a nyár)
06.18. Szembetűnő (Fából vaskarika)
06.19. Könyv és más (Talpas történetek)
06.20. Könyv és más (Fából vaskarika)
06.21. Spirit Bliss Sárga könyves út (Az okos kos)
06.22. Spirit Bliss Sárga könyves út (Világgá ment a nyár)

Nyereményjáték


Ki másról szólhatna játékunk, ha nem magáról a szerzőről? Minden állomáson találtok egy-egy kérdést Kányádi Sándor életéről, munkásságáról, műveiről. A feladat pedig roppant egyszerű: a helyes választ írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába!


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Hol publikálta első versét?


a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése