A blog indításakor, 2014. december 16-án a bloggal egyidőben létrehoztam egy Facebook-oldalt is, melynek több oka is van. Egyrészt - hogy a leglogikusabb magyarázattal álljak elő -, mert régóta szerettem volna egy ilyet. Másrészt, úgy gondoltam, a bejegyzéseim ezáltal talán még több emberhez eljuthatnak. Végül pedig azért, mert a Szembetűnő profilja nagy hangsúlyt fektet az irodalomra, az olvasás szeretetére, azokra a varázslatos dolgokra, melyekkel a mindennapok szebbé, pozitívabbá válhatnak - az irodalom és a közösség által. A Szembetűnő Facebook oldala talán még blogosabb, sokszor kerülnek ki idézetek az aktuális, vagy korábbi olvasmányaimból, ezzel ráhangolva az oldalkövetőket a következő bejegyzésre. Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a személyesebb hangvételű posztok iránt is, és vannak állandó levelezőtársaim, akik képekkel, ötletekkel vagy egyszerűen baráti gesztusképp keresnek fel - minden ilyen üzenetet szívesen fogadok :)
A blog a random posztok mellett egy állandó, és néhány időszakos poszttal is rendelkezik. A következőkben egy rövid ismertető következik arról, milyen bejegyzésekre számíthatsz, ha a Facebook oldalamra látogatsz.
ÁLLANDÓ POSZTOK
HOGY JÓL INDULJON A NAP
Az oldalon minden reggel 6:55-kor reggeli frissítővel várlak, kávé, humor vagy egy apró reggeli kedvesség formájában. Bár személyesen nem ülhetünk le egy hajnali csevejre, ezáltal picit mindannyiunknak együtt indulhat a nap...és miért ne indulhatna jól?
IDŐSZAKOS POSZTOK
HÍRES OLVASÓ
Annak a híve vagyok, hogy egy-egy híresség nem csupán sampon - és autóreklám arcaként bukkanhat fel, hanem felléphet egy jó ügy érdekében is. A széles választék mellett az egyik szívemcsücske, ha kulturális téren vállalnak szerepet. A tematikus hét (ld. lejjebb) egyfajta változata a Híres olvasó.
TEMATIKUS HÉT
A Tematikus hét általában valamiféle aktualitáshoz kapcsolódik. Írók, költők kerek évfordulóira való megemlékezés, népszerű könyv kerek évfordulós megjelenése, stb. A tematikus héten minden délután megjelenik egy jellemző, vagy általam fontosnak vélt gondolat, mely a hét főszereplőjéhez kapcsolódik. A hét végén pedig egy albumban foglalom össze a hét történéseit.
KÖNYVMEGJELENÉSEK
Ezek a bejegyzések tényleg nagyon random történnek, és leginkább Blogturné Klubos pályafutásom aktivizálódása óta jellemzőbbek. Viszont nagy öröm számomra, hogy e posztokkal kapcsolatban is egyre több pozitív visszajelzést kapok.
SATÖBBI
...és persze, a nem megtervezett posztok, melyeket a pillanat varázsol az oldalra :)
Várlak szeretettel a Szembetűnő Facebook-oldalán is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése