2014. december 30., kedd

Legjobb olvasmányok díjátadója 2014.

Az év vége mindig picit a leltározás időszaka. Leltározni pedig nehéz. Főleg, ha eseménydús volt az év. Olvasói szempontból a leltározás külön nehézsége, ha rangsorolni is szeretnél, főleg, ha sok könyvet olvastál: sok jó könyvet. Azért megpróbálkozom vele. Mármint a leltározással. Meg a rangsorolással. Amolyan díjátadó fílingben. Végülis van 124 könyv, amiből válogathatok. Ennyit olvastam idén. (A teljes listát itt találod). 
Minden kategóriába beválogattam a legesélyesebb jelöltjeimet, s mindig megindokoltam a döntésemet. Ezzel próbállak Téged, kedves Olvasó meggyőzni vagy elriasztani (elriasztani kevésbé). Mint ahogy az minden díjátadón szokás, nekem is muszáj elmondanom, hogy a mezőny elit hányada között nagyon szoros volt a verseny. A szigorú zsűri (ez volnék én) nagyon nehéz helyzetben volt, mert minden jelölt kiérdemelhette volna a győzelmet. De térjünk a lényegre! Kezdődjék a gála!

2014. december 29., hétfő

Más kép: Szendrey Júliáról másképp

Szendrey Júlia: Petőfi felesége és múzsája, gyermekének anyja, aki férje halála után új házasságot kötött, s akit a közvélemény emiatt mélységesen elítélt, 1868-ban bekövetkező halálról is nyers hidegséggel számoltak be. Kihagytam valamit? Igen, elég sok mindent. Napjainkban talán már nem ilyen negatív a „feleségek feleségének” megítélése. Talán azért, mert már nem is gondolunk rá. Talán, mert elmerült a semlegesség érdektelenségébe. Pedig…

keptar.oszk
Szendrey Júlia 1828. december 29-én Keszthelyen született, apja Szendrey Ignác a Festetics család gazdatisztje, anyja Gálovics Anna volt. A családi jómódnak köszönhetően, Júlia már tízéves korától a kor nemes leányainak intézeteiben sajátíthatta el honleányi feladatait. Első ízben a mezőberényi Wenckheim-kastély leánynevelő intézetében, majd a Lejtei-féle leánynevelő intézményben töltött két, illetve négy esztendőt. Tanulmányai befejeztével hazatért a családi házba – ekkor már Erdődre, miután apja a Károlyiakhoz került. „Juliska” 1846-tól fogott naplóírásba, mely tevékenységet (kisebb-nagyobb megszakításokkal) egészen haláláig, nagyjából 22 éven keresztül folytatott.

E napló sok érdekességre világíthat rá. Már csak amiatt is, mert Júlia halála után 62 évig nem is tudtak létezéséről. Illetve, csak nagyon kevesen. És ők is próbálták elfelejteni. Júliát is. Mondhatja persze a kedves Olvasó, hogy a naplóírásban semmi kunszt nincs. Ez a XIX. században korántsem volt így. Főleg nem akkor, ha az illető nőnek született. Szendrey Júlia annak a Gyulai Pálnak volt kortársa (és sógornője), aki az időszak legmeghatározóbb kritikusa volt, s aki arról értekezett, hogy az irodalmi életben a nő maximum mesefordításra alkalmas, ennél nagyobb feladattal az írás terén felesleges is próbálkoznia, s örömteljes, ha egyáltalán az sikerül neki. Pedig Júlia írt: verset és prózát is. Érdekesség, de Gyulai az előbb említett kritikai dolgozatban (cím szerint: Írónőink) mintegy példaként emeli ki Szendrey Júlia mesefordításait (ő fordította először magyarra Andersen, s példaképének, a francia feminista George Sand műveit).

2014. december 24., szerda

A karácsony csodája

Hogy mi a karácsony csodája?


A karácsony csodája Jézus születése. A karácsony csodája a szeretet. A karácsony csodája a megbocsátás. A karácsony csodája az öröm. A karácsony csodája a boldogság. A karácsony csodája, hogy együtt a család. A karácsony csodája a mosoly az arcodon, a béke a szívedben. A karácsony csodája az önzetlenség. A karácsony csodája az egymás iránt érzett megbecsülés és tisztelet, hogy szeretettel fordulsz afelé is, aki felé addig nem, hogy meglátod benne egyediségének értékeit. A karácsony csodája a segítség. A karácsony csodája a törődés. A karácsony csodája, hogy megkeresed és meglátod minden egyes napban a jót. A karácsony csodája az életért érzett hála. A karácsony csodája, hogy nem csak két napig tart.

Szeretettel,
Patrícia


2014. december 23., kedd

Slavenka Drakulic: Frida, avagy a fájdalomról


Láttam pár éve egy képet. A Vogue címlapja volt. Egy fura nő üldögélt, színes ruhákban, virággal a fején, összenőtt szemöldökökkel. Ennyit láttam. A kép mégis valahogy bevésődött az emlékezetembe. Nem az öltözék vagy a fejdísz színe, nem a karakteres arcvonások, hanem a szem. Addig gondoltam rá, míg végül mégiscsak meg akartam tudni, mit üzen nekem.

Slavenka Drakulic: Frida, avagy a fájdalomról
Libri Könyvkiadó, 2012, 158 oldal

Fülszöveg:
Győzhet vajon az élni vágyás a legmélyebb fájdalmak felett? Frida Kahlo a halálos ágyán fekve emlékezik vissza nyugtalan életére. Az örökös gyötrelem és a vele vívott harc ellenében alkotja világhírűvé vált festményeit, bonyolítja egyre szövevényesebb szerelmi viszonyait. Frida – a korai gyermekbénulástól a kamaszkorában elszenvedett balesetet követő harminckét műtétig – a fájdalom minden arcába belenéz, mégis újra és újra az élet mellett dönt. Slavenka Drakulić, aki szintén súlyos betegen éli az életét, jól ismeri ezt a sokarcú világot; Fridáról szóló regénye így önéletrajzi árnyalatot is kap. Ugyancsak fontos szerephez jut a festő édesanyja és húgai, az életében központi szerepet betöltő Diego Rivera szeretői, valamint Natalja Szedova, aki Lev Trockij élettársa volt. Drakulić a fájdalom kórtörténetének keretébe illeszti rövid, ám finom értelmezéseit Frida Kahlo festményeiről.

A könyv értékelését elolvashatod a SzemBetűNő honlapján

2014. december 19., péntek

Ismered azt az érzést...

...mikor elhatározod, hogy idén már semmiképp nem vásárolsz könyvet; aztán meglátsz egy hatalmas leárazást az egyik antikváriumban, s egyszer csak azon kapod magad, hogy már több, mint tíz könyv van a kosaradban?

Én megint így jártam. Mivel ez elég sokszor megtörténik velem, arra gondoltam, hogy itt a blogon bemutatok néhány olyan helyet vagy internetes oldalt, melyekben az eddigiek során soha nem csalódtam, és bátran merem ajánlani azoknak, akik hozzám hasonlóan, szeretnek jó áron, jó állapotú antikvár szépirodalmat beszerezni.


Sportcsillagok fapados gálaestje 2014

A kép forrása: mob.hu
A címből a szemfüles olvasó kikövetkeztethette, hogy van némi kritikai hozzáfűznivalóm az idei sportcsillagok gálaestjéhez. Egy értékelés vagy véleményezés (vagy, hogy borzasztó menő legyek: egy feedback) általában mindig a pozitív dolgokkal indít, majd ösztönző kritikával zár. Próbálom követni a szabályokat, de építő kritikáimat a gálaestet meghirdető szlogenhez igazodva fogom megfogalmazni. A hatalmas szavakban nagyon jók voltak a szervezők (ezt rögtön vehetjük egy kezdő dicséretnek is). Jegyezzük meg a mondatot: „Magyarország legrangosabb sportünnepsége, Magyarország legjobb sportolóival.”

Úgy tartom logikusnak, hogy a szervezést/lebonyolítást válasszuk el az év legjobb sportolóitól. S ugyanebből a megfontolásból induljunk ki a szlogen azon tagmondatából, melynek azért volt is valóságalapja: tényleg hazánk büszkeségei gyűltek össze egy szép, széksorokkal teli teremben, egymás mellett helyet foglalva, várva a végeredményt, hogy vajon az a cirka 300 sportújságíró (köztük olyanok is, akik anno az első szavazáson is voksoltak, 57 éve), őt választotta-e meg kategóriája legjobbjának.

2014. december 17., szerda

Te játszod már a játékot?

Hiszel abban, hogy minden nap értékes? Hiszel abban, hogy minden napban találhatsz valami szépet és értékeset, aminek örülhetsz? Én hiszem, hogy minden nap számít, hogy minden nap tartogat egy kis napfényt, és mindig van, aminek örülni lehet. De, ha nem is tökéletes a napod, a remény mindig ott csillog, hogy a holnap szebb lehet.



Eleanor H. Porter: Az élet játéka
Eredeti megjelenés: 1913
Hazai megjelenés: 1983
Kiadó: Szent István Társulat
Fordította: Forcher Irma
Illusztrálta: Róna Emy
Téma, műfaj: motiváció, optimizmus
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 190 oldal
Csillagérték: legfelső polc

Fülszöveg:
Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk. E kis regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem megfordítva: egy hús-vér gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek állig begombolkozott világát - szinte játszva. Mondanivalója - hogy örömre születtünk a világra - mindig és mindenütt érvényes.

2014. december 16., kedd

„Köd, majd napsütés, csodálatos nap!”

"Az 1775-ös év kemény telet hozott. November 11-én a természetbúvár Gilbert White azt a megfigyelést tette, hogy hampshire-i falucskája, Selborne körül a fák már csaknem az összes levelüket lehullatták. „A fák kezdenek mezítelenre vetkőzni” – jegyezte be naplójába. Tizenöt mérföldre onnan, a dombvidék Steventon nevű falujában, miközben az utolsó levelek is lehulltak, hetedik gyermeke születését várta nap mint nap a lelkész felesége. Harminchat éves volt, és tizenegy éve asszony. Négy erős kis lurkó szaladgált a lelkész házában meg hátul a gazdasági udvarban és a melléképületek körül a nagy kertben, melyet a szántóföld, illetve az erdőség határolt. A legnagyobb fiú tízéves korában már jelét adta tanulékonyságának; éppúgy szerette a könyveket, mint az édesapja; az egyetlen kislány, Cassy pedig folyton csacsogott, miközben követte az anyját mindenhová bent is, meg kint is; a tehenekhez, a csirkékhez és a kacsákhoz. Cassy januárban lesz hároméves. A házban a családfő szobáján kívül ritkán volt teljes a nyugalom. Teltek a novemberi napok, beköszöntöttek az esők, és a fiúk beszorultak a házba; a hónap végén már délután háromkor sötét volt odabent, és sietni kellett az étkezéssel is, ha nem akartak még gyertyát gyújtani. De a baba csak nem jelentkezett.”


Hogyan is indítsam a blogom? Úgy, ahogy egy jó könyvtől szigorúan elvárnám? Az első szavaktól kezdve magvas gondolatokkal szórakoztasson, kapcsolja ki a külvilágot, és ragadjon magával?
Ugyan!
Én nem vagyok író.
Csak talán. Egy picit.
Úgy, ahogy mindenki más.
De akkor hogy kezdjem?
Illenék bemutatkozni, ha jól sejtem. Talán valahogy így: „Kedves Olvasó, Patrícia vagyok, tizenéves koromban megpróbálkoztam az újságírással, rövid ideig blogoltam is itt-ott, aztán meguntam, mert nem lehetett teljesen az enyém. Ez most az lesz. Teljesen és egészében. És persze a Tiéd is, ha olvasod, ha egy picit befogadod. A Tiéd is lehet, és ez benne a nagyszerű!”
Igen-igen, alakulgat.
Aztán kellene valami jó név. Hm. Lássuk csak! Szeretnék írni arról, ami foglalkoztat (másról hogyan is írhatnék), hogy milyen impulzusok érnek, hogyan gondolkodom egyes témákban, hogy látok bizonyos dolgokat. Ide tartozhat akár egy Eurovíziós dalverseny, vagy bármilyen sportesemény, melyben – úgy érzem – „érintett” vagyok: itt elsősorban a magyar sikersportokra gondolok, illetve a teniszre (értsd: Roger Federer). Tehát, minden, amit látok és meglátok, és amit érdemesnek is tartok megmutatni. SZEM! – ez volna a blog „naplósabb” része.
Imádok olvasni, és egyre inkább megrögzött könyvgyűjtővé avanzsálok. Figyelem a könyves akciókat, nagyon szeretek antikváriumokban vásárolni, és a könyvtári selejtezős eseményeken is igyekszem megjelenni. Idén jó néhány kötethez sikerült nagyon jó áron hozzájutnom, és akad néhány száz évnél is idősebb példány a könyvtáramban (ezekről is lesz szó a későbbiekben). De persze, nem csupán beszerzem a könyveket, el is olvasom őket. Különösképp a XIX. századi klasszikusokat, illetve századfordulós és XX. század első felében írt szövegeket, no és persze naplókat bújok szívesen, de az utóbbi időben egyre több kortárs kötet is kezembe akadt. Szeretem megfogalmazni az olvasói élményeimet. Nem kritizálni. Értékelni. A saját értékrendem szerint. Hogy feltenném-e a kötetet a „legfelső polcra” (itt sorakoznak a kedvencek), vagy jó helyen van a legalsóban is. BETŰ! – ez lesz a blog könyves blokkja.
Az olvasás (na jó, és persze egyetemi tanulmányaim) világította meg számomra, hogy milyen keveset tudok a nőtörténetről, a női irodalom kibontakozásáról, a nőnevelésről. Úgy érzem, ez a varázslatos világ, melybe apró ablakokon már sikerült betekintést nyernem, teljesen kimarad az oktatásból, s elég félelmetes belegondolni, hogy nőként is nagyon kevés dolgot tudok saját „történelmemről.” De igyekszem behozni a lemaradásom. Lassan több nőirodalmat olvasok, mint nem-nőit. És teljesen odavagyok érte. Tehát, a harmadik komponens mindenképpen: a NŐ! – félreértés ne essék, ez nem a feminista blokk. Na jó, talán egy picit igen.
SZEM-BETŰ-NŐ! Azt hiszem, meg is volnék.

Nos, valahogy ilyen kis szösszenetek előzték meg e blog létrejöttét.
Mindig is szerettem volna egy saját kis „internetes kuckót” magamnak, melyet megoszthatok az éppen erre járóval. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki valamilyen formában bíztatott abban, hogy érdemes lenne a Szembetűnő oldalt életre hívni! Bízom benne, hogy aki betér hozzám, találni fog magának kedvére való olvasnivalót. Természetesen minden építőjellegű kritikát és ötleteket (akár témákra vonatkozóan is) szívesen fogadok. Hiszen még kezdő vagyok.

Na, jó – na, jó. Eddig megvagyok. De melyik napon kezdődjön el ez az egész?
Áh, egyértelmű!




„Eljött a december is megfázásokkal, lázas betegségekkel. Kemény fagy lett, a kacsaúsztatókra jégpáncél borult, elég vastag ahhoz, hogy a fiúk csúszkálhassanak rajta, majd 16-án White ezt jegyezte föl: „Köd, majd napsütés, csodálatos nap!”
Ez a december 16-a volt Jane Austen születésének napja.”


Szeretettel,


Patrícia


Dőlt betűs idézetek:
Claire Tomalin: Jane Austen élete. Európa könyvkiadó. Budapest, 2010. 13-14. oldal