Christopher Clarey: A harcos

A történelem egészét tekintve az egyes évszázadok gyakorta nem konkrétan az évszázad első évével kezdődnek. A 19. századot hosszú 19. századnak szokás nevezni, mely a francia forradalomtól egészen az első világháborúig tartott, a 20. század egyes megközelítések szerint II. Erzsébet születésétől haláláig datálható. Szerintem, saját életünkben is találunk hasonló példát. Az én húszas éveimet például nagyban meghatározta a tenisz követése…

Christopher Clarey: A harcos

21. Század Kiadó, 2025, 400 oldal

Fordította: Novák Gábor

Csillagérték: 10

…különösen két kiemelkedő férfi sportoló pályafutása és a párharcuk. S higgyétek el, sem 2007 magasságában, sem 2022-ben nem voltam huszonéves. Mégis, valahogy azon a 2022. szeptemberi éjszakán átléptem a harmincas éveimbe, ami egy picit azért 2024-ig még vissza-visszakacsingatott. 

Andre Agassi: Open

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, szinte az eredeti megjelenéssel egy időben, 2010-ben jelent meg hazánkban Szabados Tamás fordításában Andre Agassi önéletrajzi könyve, az Open, ami már címében is igencsak kétértelmű, s izgalmas, a tenisz világának rejtelmeibe is invitáló olvasmányt sejtet.

Andre Agassi: Open

Könyvmolyképző Kiadó, 2018, 536 oldal

Fordította: Szabados Tamás

Csillagérték: 8

Andre Agassi abban a korszakban játszott, mikor én még csak nem is gondoltam arra, hogy valaha érdekelni fog a tenisz, és rajongója leszek a sportágnak nézőként. Persze, Agassi nevét ettől függetlenül is hallottam, ismertem, s jól emlékszem arra a forró nyári napra, mikor a Balaton-parton egy külföldi strandoló az Opent olvasta. Már akkor nyomban eldöntöttem, hogy ez a könyv tök menő, s hogy egyszer én is megismerkedem a kötettel, amiről már a magyar megjelenés előtt is olyan sok jót hallottam. Semmi közöm nem volt a teniszhez, most sincs túl sok a lelkes, bár egyre passzívabb "szurkolóságon" kívül, de ott a parton valami nagyon megkapót találtam az Openben.

Marco Materazzi: Mit mondtam Zidane-nak?

2006. július 9. a foci kedvelőinek, meg úgy általában a sportág történelmének kitörölhetetlen emléke marad. A világbajnokság döntőjének 110. percében (melyet Franciaország és Olaszország válogatottja játszott, s végül ez utóbbi nyert) Zinedine Zidane szóváltást követően lefejelte Marco Materazzit. Az olasz könyvet írt az esetről…

Marco Materazzi: Mit mondtam Zidane-nak?

Partvonal Kiadó, 2006, 112 oldal

Lassan tizenegy éve foglalkoztat a kérdés (na jó, nem ezen agyalok éjt nappallá téve), hogy vajon mint laikus néző, aki éppen a nagyobb sportesemények kapcsán vagyok hajlandó focit nézni, emlékeznék-e Materazzi nevére, ha Zidane feje nem épp az ő mellkasát találja el az ominózus eset kapcsán. Mindig arra jutok, hogy nem. Az is érdekes, hogy Zidane-nal kapcsolatban ez a kérdés fel sem merül. Nyilván, tudom, ki ő. Mielőtt azonban belegabalyodnék a ki emlékszik kire kérdéskörébe, rátérnék a könyvre (bár e rövid eszmefuttatás sem volt céltalan részemről…)

Carrie Snyder: A futónő

A 20. század nagy változást hozott a nők életében. Nem csupán a mindennapokban, de olyan fórumokon, eseményeken is, mint az olimpia. Carrie Snyder 2016 tavaszán megjelent regénye e perspektívából ad ízelítőt. A futónő a Libri Könyvkiadó gondozásában már magyarul is olvasható.

Carrie Snyder: A futónő

Eredeti megjelenés:

Hazai megjelenés: 2016.

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Fordította: Csáki Judit

Téma, műfaj: női sors

Megrendelhető: ITT

Oldalszám: 372 oldal

Csillagérték: 10

Fülszöveg:

Aganetha Smart, a 104 éves egykori olimpikon futónő elfeledve él egy nyugdíjas otthonban. Győzelmével annak idején mindenkit lenyűgözött: a kanadai versenyző abban az évben nyert aranyat, amikor először szerepelhettek női atléták az olimpián. Sorsát azonban legalább ennyire meghatározták az első világháború komor évei, valamint vágya, hogy szembeszálljon korának konvencióival. Egy napon két idegen keresi fel, akik dokumentumfilmet készítenek a régi idők női sportolóiról. A múlt eseményeit megismerve lassan megértjük, miként segített az aranyérem Aganethának megszabadulni a titkokkal terhelt családi ház béklyóitól. Ám a hajdani bajnoknőnek még egy kihívással szembe kell néznie: a filmesek talán nem is azok, mint akiknek mutatják magukat…Carrie Snydert valós történelmi helyzetek inspirálták, hogy megírja fordulatokban gazdag regényét, a becsvágy és a női emancipáció történetét, amelyből kiderül, hogyan képes határait átlépve a saját életét élni egy nő.

M. Kiss Csaba - Kásás Tamás: Kása

A 2012-es londoni olimpia után jelent meg Kásás Tamás és M. Kiss Csaba kötete az Ulpius-ház gondozásában. Az akkori fogadtatására már nem is emlékszem, de arra, hogy mennyire szerettem volna elolvasni, és hogy mit éreztem, hogy tetszett a könyv, arra színtisztán.

M. Kiss Csaba-Kásás Tamás: Kása

Ulpius-ház, 2012, 268 oldal

Azt hiszem, sokan egyetértünk abban, hogy az elmúlt 16 évben - de idevehetjük akár az 1996-os olimpiát is - a 2012-es londoni nyári játékok a magyar férfi vízilabda mélypontja volt. Lelkileg mindenképp, és hát ne tagadjuk: az eredmény tekintetében is. Ötödikek lettünk, még csak a bronzmeccsig sem jutottunk. A közvélemény címvédést várt. Aranyat a Kemény-legényektől. Vajon a csapat is készen állt erre? Tudta, hogy készen áll rá? És mekkora súlyt tett a játékosok vállára az "elvárás"? Tulajdonképpen ezekkel a kérdésekkel felvértezve vetettem magam Kásás Tamás könyvébe.

Olimpia a csodák szigetén - nyitóünnepség 2012

Megérkezés a Csodák szigetére, avagy a XXX. nyári olimpiai játékok megnyitója. Egy vallomás: a 2012-es olimpia megnyitója örök élmény marad számomra. Imádtam. Minden egyes pillanatát. 2012 nyarán egy országos internetes oldal egyik helyi lapjánál vezettem blogot, ott számoltam be minden engem érdeklő olimpiai eseményről. Ez alól a megnyitó ünnepség sem volt kivétel. Bár azóta az oldal – így a blog is – megszűnt, sikerült előkotorásznom az akkori élménybeszámolóm, melyet többé-kevésbé teljes egészében megosztok most Veletek. Ezzel és néhány videóval hangolódom a 2016-os riói olimpiára. Remélem, velem tartotok ma, holnap és az olimpia minden napján! Hajrá, Magyar Csapat! Hajrá, Magyarország!

"Minden nap számít!"

Ha azt mondod: Hosszú Katinka, én azt mondom: büszkeség, siker, nyitottság, kedvesség...egy igazi napsugár, aki beragyogja a napod. Minden sportszerető ember ismeri őt, széles e világon. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor személyesen is találkozhattam vele. Pécsett dedikálta az akkor megjelent, A magyar Iron Lady című könyvét. 2014. december 13-a volt, szombat. És ragyogóan sütött a Nap. Hamar odaértem a közönségtalálkozó helyszínére, így a kezdetektől figyelhettem, hogy fogadja a hozzá/miatta érkezőket. Mindenkit személyesen, bemutatkozással és kézfogással köszöntött; a gyerekek nyakába akasztotta valamely érmét, fotózkodott, beszélgetett, mosolygott, érdeklődő, nyitott és közvetlen volt.

Hosszú Katinka, Szántó Dávid: A magyar Iron Lady
Megjelenés: 2014.
Kiadó: Toos Sports Agency
Téma, műfaj: sport, motivációs
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 256 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
"Amióta először 2008-ban Katinkával találkoztam, az első sorból nézhettem, ahogy világ - és Európa-bajnoki címeket nyer, megdönt 11 világrekordot. A túláradó érzelmek, a büszkeség, az izgalom, az ámulat ezeken a versenyeken olyasmit, amit egyszerűen nem tudok szavakba önteni. Még akkor is elakad a szavam, elérzékenyülök, amikor felvételről újra látom őket. De ezek a sikerek meg sem közelítik azt a Katinka által véghezvitt, leginkább lélegzetelállító változást, amit volt szerencsém végigkövetni. Az átalakulás, ami a 2012-es londoni olimpia és a 2013-as barcelonai világbajnokság között történt, az egyik leglenyűgözőbb, leginspirálóbb volt, aminek valaha tanúja lehettem.
Azt gondoljátok, elfogult vagyok, de a helyzetről való véleményemnek semmi köze az eredményekhez vagy a személyes érintettségemhez. Ez a sportoló hozzáállását tükrözi, mielőtt a verseny egyáltalán elkezdődik.
2012-ben Katinkának megvolt a lehetősége, hogy valóra váltsa gyermekkori álmát. Mégis, amikor eljött a pillanat, annyira izgult, hogy mozdulni sem tudott. Utána megjárta a legsötétebb helyeket, ahová egy sportoló eljuthat, a visszavonulást fontolgatta és megkérdőjelezte saját identitását. Barcelonában Katinka mégis teljesen más sportolóként, úgy állt a rajtkő mögé harcra készen, hogy erőt merített a múlt hibáiból, és nem félt az előtte álló úttól.
Aminek tanúja lehettem London és Barcelona között, valóban lenyűgöző volt, és örökké hálás leszek a lehetőségért, hogy része lehettem ennek a történetnek."

Federezres szezonkezdet

Ha tenisz, akkor legkedvencebb időszakom mindig a szezonkezdet. Újult erő, új tervek, új remények, és sok-sok kérdőjel, még több titok. Teret tud-e hódítani az "új generáció", vagy továbbra is a megszokott neveket látjuk év végén a tornagyőztesek névsorában?

Lassan közhely, lassan nincs olyan torna, mikor ne jegyezhetnénk meg: Roger Federer ismét (sport)történelmi tettet hajtott végre. Az idei szezonkezdet azonban kétségtelenül nem is indulhatott volna jobban számára (és nekünk, rajongóknak). 83. tornagyőzelmével egyúttal megnyerte karrierjének 1000. mérkőzését.  A "ezredesek" így immár hárman vannak: Jimmy Connors, Ivan Lendl és Roger Federer. A vasárnapi brisbane-i torna döntőjében Roger Federer - Milos Raonic: 64 67  64.

Sportcsillagok fapados gálaestje 2014

A kép forrása: mob.hu

A címből a szemfüles olvasó kikövetkeztethette, hogy van némi kritikai hozzáfűznivalóm az idei sportcsillagok gálaestjéhez. Egy értékelés vagy véleményezés (vagy, hogy borzasztó menő legyek: egy feedback) általában mindig a pozitív dolgokkal indít, majd ösztönző kritikával zár. Próbálom követni a szabályokat, de építő kritikáimat a gálaestet meghirdető szlogenhez igazodva fogom megfogalmazni. A hatalmas szavakban nagyon jók voltak a szervezők (ezt rögtön vehetjük egy kezdő dicséretnek is). Jegyezzük meg a mondatot: „Magyarország legrangosabb sportünnepsége, Magyarország legjobb sportolóival.”

Úgy tartom logikusnak, hogy a szervezést/lebonyolítást válasszuk el az év legjobb sportolóitól. S ugyanebből a megfontolásból induljunk ki a szlogen azon tagmondatából, melynek azért volt is valóságalapja: tényleg hazánk büszkeségei gyűltek össze egy szép, széksorokkal teli teremben, egymás mellett helyet foglalva, várva a végeredményt, hogy vajon az a cirka 300 sportújságíró (köztük olyanok is, akik anno az első szavazáson is voksoltak, 57 éve), őt választotta-e meg kategóriája legjobbjának.