Több érdekes megfigyelést
is tettem, mielőtt nekiláttam volna az élménybeszámolóm megírására. Az első,
hogy sokkal régebben (már legalább tizenhat éve) olvastam utoljára Thomas
Manntól – és mint kiderült, nem azokat a könyveit és nem is annyit, mint
amennyire emlékeztem. Egyrészt többet, másfelől van, amit már egyáltalán nem
tudok visszaidézni.
Thomas Mann: Halál Velencében
Athenaeum, 2026, 144 oldal
Fordította: Lányi Viktor
Csillagérték: 7
Az egyik ilyen könyvet
például az „érdekes” jelzővel illettem (mire jók a 2000-es évek végi Moly értékelései,
ugye), több mondaton keresztül ismételgettem ezt a szót, mindenféle kontextusba
ágyazva, s végül arra jutottam, hogy valószínűleg a Halál Velencében is ezt a
jelzőt fogja kapni – tizennyolc évvel az említett könyv olvasását követően.
A Halál Velencében akár
hosszas monológként is értelmezhető, bár ezt talán sem a felépítése, sem a
narrátori pozíció nem indokolja. A főszereplő egy reneszánsz ember. Nem
írhatom, hogy a reneszánsz emberek egyik utolsója, hiszen a történetet a szerző
több, mint száz évvel ezelőtt, 1912-ben vetette papírra, s napjainkban is
szaladgál azért egy-két reneszánsz ember a világban. Még akkor is, ha másban
talán nem is egyeznek Gustav Aschenbach életével. Remélhetőleg.
A kisregény az idősödő
író abszurd tragédiáját beszéli el. Szokásos, már-már kissé unott hétköznappal
indul az elbeszélés. Epizódok, kimerevített képek hosszas elbeszélése,
tapogatózás, hogy vajon merre viszi a narrátor a képet, merre irányítja az
élete során mindig is szigorú, előre megtervezett keretek között és szerint
élő, mégis szabadon gondolkodó intellektusú személyt. Barangolunk, gondolatfoszlányok,
helyszínek között – mindeközben azon gondolkodva (legalábbis a magam részéről
így volt), hogy meddig képes még fenntartani a figyelmem a június végi kánikulában
a megszámlálhatatlan sorú és összetételű mondat (a válasz: változó). Végül mégiscsak
útra kelünk, s Velencében kötünk ki. Aschenbach itt ismerkedik meg –
pontosabban szólva: szúrja ki – azt a fiatal fiút, aki végül a rögeszméjévé és
egyúttal végzetévé is válik. Aschenbach először csak távolról szemléli a fiút,
aki nagyvonalúan akár az unokája is lehetett volna. Végül megszállottjává válik
a fiúnak, akivel lényegében egy szót sem váltott. Mikor a Velencébe beköszöntő
halálos járvány beköszönt, Aschenbach nem tántorít. Nem tudja elviselni a fiú
esetleges hiányát.
Az érdekes talán itt
már nem elegendő. A beteg valahogy közelebbi. Nem bírom. Annak ellenére, hogy
nyúlfarknyi kisregényről van szó, a lázas szellők – melyek ezúttal nem, nem
odakintről érkeznek, hanem egyenesen a könyv lapjairól – egyre füllesztőbbé és
fullasztóbbá válnak. Az elmúlás. A méltatlan elmúlás története, melyben az
elbeszélő mesterien vegyíti a történet első felében főszereplője életének
monotonitását és a második részben az elmlített méltatlan elmúlásét. Abszurd,
beteg, érdekes. Az érdekes egy igen kedves, már-már hízelgő szó a történetre.
Azon gondolkodom, milyen régen volt a magyar szak mindennapjainak színessége,
amikor groteszk, posztmodern, középkori, romantikus – a klasszikus és a modern
irodalomtudományi iskolák tarka kavalkádja – szőtte át az olvasmánylistámat. Egyedül
ez a nosztalgia hozott egy kis enyhületet – meg az, hogy a cselekmény
haladásával tudatosan törekedtem rá, hogy ne tudjam és ne is akarjam befogadni
egészében a történetet.
Blogturné Klub
Mi történik, amikor a szépség iránti rajongás lassan mindent maga alá gyűr? Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának legújabb köteteként érkezik, hogy egy felejthetetlen történeten keresztül meséljen vágyról, művészetről és elmúlásról. Tarts velünk a blogturnén, mert a végén egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a regényből!
A turné állomásai
06.23. Kitablar
06.25. Könyv és más
07.01. Szembetűnő
07.04. Ambivalentina
Nyereményjáték
A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire jól ismeritek Thomas Mann életét és munkásságát. Az állomásokon állításokat találtok, Nektek pedig az a feladatotok, hogy megfejtsétek: ezek igazak-e vagy hamisak. A választ írjátok be a Tally megfelelő sorába!
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
A Varázshegy című regény egy rövid elbeszélés, amely néhány nap eseményeit meséli el.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése