Romy Schneider tragédiája

Ha Romy Schneiderre gondolok, a nagyszüleim jutnak eszembe. Pontosabban szólva, a tévéjük alatti polc, melyen – az utóbbi évtizedekben már – DVD-n sorakoztak a Sissi-filmek. Meg azok az emlékmorzsák, melyek arról tanúskodnak, hogy „nincs karácsony Sissi nélkül”. Bár, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha is leültem volna, hogy no, akkor most megnézem A magyarok királynéját. 

Bernard Pascuito: Romy Schneider utolsó élete

Helikon Kiadó, 2023, 248 oldal

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Csillagérték: 6

Karácsonykor sem. Izgalmasan működik a gyermeki emlékezet. A lényeg talán mindebből az, hogy Romy Schneider és Sissi valahogy beleivódott az emlékezetünkbe. Azt hiszem, nem sok generáció az, melynek a színésznő nevének említésekor ne az ikonikus Sissi-filmek jutnának először eszébe. Az idősek – vagy épp az 1950-1970-es évek filmvilágának kedvelői és ismerői – persze biztosan sokkal több klasszikust tudnának felidézni pályafutásából, de sejtésem szerint nekik is az első helyen, vagy azok valamelyikén szerepelne az ’50-es évek második felének trilógiája.

Romy Schneider életéről vajmi keveset tudtam, valahogy elraktároztam kedves arcú királynéként, úgyhogy Bernard Pascuito tulajdonképpen csak újat tudott számomra mondani. Több-kevésbé. Hogy egy nagyon fiatalon híressé és népszerűvé váló színésznő tragikus sorsú, talán kevéssé okoz meglepetést. Pascuito azonban nem egyértelműen a színésznő halála köré építi az életrajzot (bár kétségtelenül minden fejezetet erre a tragédiára hegyez ki), inkább David Haubenstock, Schneider fia halálnak egyfajta elkerülhetetlen következményeként állítja be azt. Az alig kétszázötven oldalban számos megközelítésben jutunk el David, majd Schneider haláláig, mindeközben pedig a színésznő egy-egy életszakaszának, pályájának és magánéletének szegmensébe is betekintést nyerünk. Különösen izgalmas volt e szempontból számomra a gyermekkor leírása, a szülőkkel való kapcsolat, az anyával történő egyfajta rivalizálásszerű kapcsolódás. Persze, az egyetlen fogódzó, Sissi megformálása és ennek kulisszái is érdekesek voltak. Az elbeszélő ugyanakkor egy picit távolságtartóan ír az ötvenes évek második felének sikereiről. Ezt elsősorban annak tulajdonítottam, hogy maga Schneider is teherként élte meg – s az életrajz tanúsága szerint ekként is nyilatkozott –, hogy jócskán a Sissi-filmek után is egyedül a királyné megformálásával azonosította őt a közönség.

„Már megint Sissi, annyi idő elteltével. Sissi, akiről Romy úgy vélte, hogy tömérdek filmmel és szereppel kerekedett már fölébe, aki elvben a süllyesztőben végezte, mert az idő múlik, a ráncok gyűlnek, az élet megy tovább. De nem, Sissi elpusztíthatatlan, sebeket oszt neki, és egy kis pezsgőtől legfeljebb enyhülhet a rossz érzés, egészen biztosan nem múlik el. (…) ››Gyűlölöm ezt a Sissi-imázst. Hát még mindig szappanoperai kis királylánynak tekint a közönség? Hiszen én már rég nem vagyok Sissi. Sőt soha nem is voltam. Keserű negyvenkét éves nő vagyok és a nevem Romy Schneider.‹‹”

Az új információk és a bensőséges elbeszélői stílus ellenére számomra több visszássága volt az életrajznak, mint tanulsága és némiképp az empátiámat is kihívás elé állította. Egyrészt, a már említett felépítés (miszerint Schneider életének minden mozaikja az önsorsrontásra és az ebből fakadó halálra fut ki) sok esetben volt erőltetett. Hiszek abban, hogy minden okkal történik és abban is, hogy utólag visszatekintve mindenben megtaláljuk a logikát, sokkal tisztábban látjuk az utat, mint miközben éppen battyogunk rajta. Hiszem, ezt tapasztalom. Hajlamosak vagyunk (legalábbis én bizonyosan) hirtelen kétségbe esni, aggódni a jövőn és a következő lépésen, de utólag valahogy olyan természetszerűnek hat minden kis elem, ami útközben ránk pakolódott vagy magunkra vettük (vagy elengedtük). Ugyanakkor azt is gondolom, hogy van választási lehetőségünk. Van lehetőségünk – bármennyire félelmetesnek is tűnik –, hogy új terepen tegyünk próbát, hogy segítséget kérjünk, hogy mérlegeljük, mi a fontos az életünkben. Épp ezért nem tartom törvényszerűnek azt sem, hogy Romy Schneider halála törvényszerű lett volna. A másik a már szintén említett bensőséges elbeszélői hang. A szerző egyértelműen nagy kedvelője a színésznőnek, és érzésem szerint ez némiképp bezavart az objektív szemszög érvényesítésébe. Tulajdonképpen nem is éreztem, hogy lett volna erre irányuló akarat. Egyszer szívbéli jóbarátként tűnt fel, másszor pedig kissé elvakult rajongóként. A harmadik tényező pedig, ami szintén kissé próbára tett, a kötet szerkesztése és korrektúrája. A(z indokolatlanul) pont nélkül hagyott mondatok és elírások a korrektúra hiányát hívták elő bennem, és inkább egy olcsó strandkönyv érzetét keltették bennem olykor. Ehhez viszont a komolyabb és komorabb hangvétel nem passzolt igazán.

„Némelyik tragédia voltaképpen magából kifordult boldogság.”

A Romy Schneider utolsó élete mindazonáltal kétségtelenül nagyon informatív. Nem csupán a legendás színésznő életére fókuszál, de megjelenik benne az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek filmvilága – ha nem is szakértői szemmel, de filmkedvelőként mindenképp. Sok mindent nincs tisztem megítélni, fogalmam sincs, mekkora fájdalommal járhat egy gyermek elvesztése egy szerencsétlen baleset következtében, s nem tudom milyen ünnepelt filmcsillagként folyamatos útkeresésben lenni. Hogy mekkora terhet róhat egy színészre, ha egy szerepe alapján teszi el a közönség egy bizonyos polcra, és hogy ez a filmes szakmában tényleg ugyanakkorát nyom-e a latban, hogy más szerepeket kapott volna-e Schneider a Sissi-filmek nélkül, nos, ezeket a kérdéseket nem ez a kötet teszi fel, pedig erről is nagyon szívesen olvastam volna…és remélem, egy másik Schneider-életrajzban majd lesz is rá alkalmam.

Blogturné Klub

A Helikon Kiadó jelentette meg Bernard Pascuito: Romy Schneider utolsó élete című kiadványát. A szerző fókuszba helyezi az ikonikus színésznő utolsó évét, emellett végigköveti az életének minden fontos, sikeres, boldog vagy épp tragikus állomását, rengeteg információt közvetítve az izgalmas forgatásokról, rendezők, pályatársak, családtagok visszaemlékezései alapján. Kövesd végig a blogturné állomásait és a játék megfejtéséért cserébe megnyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában. 

A turné állomásai

08.20. Kelly és Lupi olvas

08.23. Szembetűnő

08.26. KönyvParfé

Nyereményjáték

Természetesen Romy filmjeivel játszunk, ki kell találni a képek alapján a film címét, a megoldást pedig írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány: