2023. augusztus 14., hétfő

A múzeumi kutatás soha nem lehet elég izgalmas

Katy Hays könyvét nagyon amatőr módon választottam, hiszen elsősorban a lebilincselő borító édesgetett magához – no, nem mintha ne fordult volna elő ilyesmi velem, ugyanakkor a fülszövegre ugorva sem igazán szűnt meg a lelkesedésem a kötet iránt. 


Katy Hays: A kolostor
21. Század Kiadó, 2023, 332 oldal
Fordította: Novák Gábor
Csillagérték: 7

Noha, a középkor és a reneszánsz talán nem a két hozzám legközelebb álló történelmi korszak (bár az utóbbi szegről-végről talán mégis), a művészettörténet és a rejtélyek azért mégiscsak vonzanak, a kutatásról és a tudományos pályáról nem is beszélve. Tulajdonképpen ezek azok a tényezők, melyek miatt végigolvastam A kolostort.



Bizony, maga a cselekményfolyam nem igazán kötött le – a szövevények hálója nem sok újat tartogatott. Az alapsztori kissé kiszámítható, a többletet egyértelműen a szerző bennfentessége nyújtja – bár azt nem igazán látom át, hogy az átlagolvasó számára is annyira átjön-e ez a bennfentesség. Bízom benne. De erre majd egy picit később részletesebben is kitérek. Tehát, az alaptörténet szerint Ann a diplomája megszerzését követően, s még a doktori képzést megelőzően gyakornoknak érkezik New Yorkba, a Metropolitan Múzeumba. Egy állítólagos félreértés okán azonban úgy tűnik, hirtelenjében minden ezzel kapcsolatos elképzelése szertefoszlik. Ann a rövid interjú során a mélységek és magasságok hullámán sodródik, mígnem egy rejtélyes véletlennek köszönhetően – ugyan nem az eredeti terveknek megfelelően – asszisztensi állást kap a Met második központjában, mely a Kolostor néven ismert. Közvetlen felettesei gyanúsan gyorsan szárnyai alá veszik, s – látszólag legalábbis – minden titokba, illetve aktuális kutatásaikba – beavatják őt. Antihősnőnk mellett tehát két legközelebbi munkatársa, Patrick és Rachel szerepe válik meghatározóvá, illetve a szintén a Kolostorban dolgozó Leo karaktere is kulcsfontosságú. A kapcsolati hálók alakulása, mely részben (vagy egészében) egybeforr egy 15. századi tarot kártyapakli történetével azonban meglehetősen sután került papírra. A hirtelen kialakuló barátságok és románcok egész jól hiteltelenítik a cselekményfolyamot, és nehezen hagyják meg az olvasónak – legalábbis én így éreztem –, hogy a történetben maradjon, hiszen minden irreálisan alakul, és Ann ebből semmit sem realizál. Ami…alaphangon is bosszantó.

Maga a környezet és és a körítés egyébként nagyon klassz. A Kolostor nem csupán elnevezésében kelt középkori csendes, elvonulásérzést, hanem megjelenésében is. Gótikus oszlopok, kőfalak, olykor sötét és eldugott folyosók, nagy kert és sok növény. S persze maga az "eredeti" munkakör is nagyon izgalmas: egy kiállítás megszervezése! De persze – ahogy sejthetjük is – a bonyodalmak egyáltalán nem itt kezdődnek, a kulisszák (és a vastag kőfalak) mögött egészen más erők dolgoznak, mely végül egy (illetve kettő) tragédiába torkollik.

Számomra mégis úgy tűnt, hogy ez a regény egy nagy körítés. A szereplők sematikusak, s tulajdonképpen azért cselekednek úgy, ahogy, mert pontosan ezt várjuk el tőlük. A rejtély, a kártyapakli felderítése és az e köré szerveződő, szövevényesnek szánt cselekményfolyam kevéssé magával ragadó, olykor ad hoc jellegűnek éreztem. Nem elvetve, hogy ebbe a történetbe (is) azt láthatok bele, amit akarok, viszont abból kiindulva, hogy a szerző docensként is működik, ráadásul művészettörténészként: számomra a történet magva a kezdő kutató tudományra való rálátása, illetve a tudomonyos lét működésmechanizmusainak, annak mozgatórugóinak mélyebb feltárása köré szerveződik. Hays végigjárta azokat a lépcsőfokokat, melyeket debütáló regényének hősnője épp csak megközelít. Feltehetően kezdőként ő is ugyanúgy találkozott azokkal a klisékkel/visszahúzó erőkkel, melyekkel Ann: nem elég piacképes, nem elég érdekes, nem elég magával ragadó, nem elég nagyívű, nem elég izgalmas, nem elég jó a kutatási területe. A leghervasztóbb mondatok sora, melyeket egy kezdő kutató megkaphat. Ő mégis teszi a dolgát, alázattal, a felettesnek igazat adva, a bizalmat meghálálva – nem törődve azzal, hogy adott esetben: szimplán kihasználják (az ugye korábban lesajnált) tudását. Sokszor gondoljuk azt, hogyha csendben és lelkiismerettel végezzük a munkánkat, az tökéletesen elég: ez azonban nem így van, s erre a regény is csodálatosan rávilágít. Ha nem mondod ki, ha nem hívod fel az elvégzett munkádra a figyelmet, kisajátítja más, vagy szimplán elintézi azzal, hogy nem csinálsz semmit. Ez egy introvertáltnak (mint a kutatók egy jelentős részének) nem feltétlenül van benne a reflexeiben. Igen, lehet, hogy már nem (csak) Annról és Haysről beszélek. A fenti teóriámat egyébként igencsak pontosan alátámasztja az a morális-etikai cselekedet, melyet Ann végül a Rachellel közösen készülő tanulmányával tesz a történet végén. Persze, lehet, hogy mindezt csak túlgondolom – s egy szimplán közepes thrillerrel van dolgunk. Ki tudja?



Blogturné Klub


A 21. Század Kiadó Kult Könyvek sorozatában jelent meg Katy Hays: A kolostor című regénye, mely egy gótikus múzeum sötét titkait fedi fel. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, és fedezzük fel együtt, mi lapul a csodás borító alatt! Játékunkkal most meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a kiadó jóvoltából.




A turné állomásai


08.14. Szembetűnő
08.16. Readinspo
08.18. Könyv és más
08.21. KönyvParfé


Nyereményjáték


A regény cselekménye a Metropolitan Múzeumhoz kapcsolódik, ezért kézenfekvő módon, a kötethez tartozó játékban a múzeum gyűjteményével kapcsolatban invitálunk titeket nyomozásra. Minden állomáson találtok egy-egy rövid leírást vagy kérdést a MET-tel kapcsolatban, a helyes választ pedig írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

New York mely városnegyedében található a Metropolitan Múzeum főépülete?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése