2023. augusztus 13., vasárnap

Így legyél reformkori celeb – vagy sztár?

Petőfi Sándor születése 200. évfordulójának évében elérkezettnek láttam az időt, hogy végre barátságot kössek a költővel. 2023 az az év, melynek során számtalan műfaj, tudományterület, programsorozat világítja meg Petőfi életének, korának és természetesen költészetének, irodalmi munkásságának mindenféle szegmensét. 


Miklya-Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár
Móra Könyvkiadó, 2023, 80 oldal
Illusztrálta: Oravecz Gergely
Csillagérték: 8

Mikor lenne tehát alkalmasabb, hogy felülírjam – de legalábbis átértékeljem – magamban mindazt, amit a köz- és felsőoktatás oly sikeresen tévútra (?) vitt bennem vele kapcsolatban?! A könnyedebb vizeken kezdem az úszkálást, hiszen a művekkel, s némiképp a tudományos megközelítéssel már részben megismerkedtem. S egyébként is: mi más lenne klasszabb, mint egy rajongói kézikönyv biztos ölelésében barátkozni?



Miklya Luzsányi Mónika kiadványának címe egyértelműen állást foglal, milyen megközelítésben tárul elénk a Petőfi-életút. Petőfi, a sztár! Kétség sem fér hozzá, hogy Petőfi Sándor a reformkor egyik legnagyobb arca volt, s nem is spórolta meg a munkát, hogy azzá váljon. Sok mindennel próbálkozott, sok mindennel mellé is lőtt, de tegye fel a kezét az a bátor huszonéves (vagy aki őszintén vissza tud gondolni a húszas évei elejére), aki ne így tett volna! Hozunk rossz döntéseket, elindulunk nem nekünk való pályákon, hogy aztán valamiképp mégiscsak magunkra és hivatásunkra, boldogságunkra találjunk. Mindeközben a látszólagos tévutak is értékes tapasztalatokat ránk aggatva intenek búcsút. Nagy előnye a 21. századnak, hogy ezt nagyon sokan és nagyon sokféleképp könnyebben megtehetik, s nagy előny az is, hogy életünk bármely szakaszában változtathatunk irányt. Petőfi Sándornak – bár nem tudta, honnan is tudhatta volna? – ez az időszak nagyon szűkre szabott volt, mégis maximum lángon égve írt meg csaknem ezer költeményt. Mindeközben rátalált a szerelem, s ketten valahogy mintha az imidzsépítés is jobban ment volna.

A rajongói kézikönyv ezeken a kanyarokon, hegyeken és völgyeken vezeti végig fiatal – és kissé régebb óta fiatal – olvasóját. A leírások rövidek, könnyedén befogadhatóak, a kötet szerkesztése elrendezése, valamint az Oravecz Gergely munkáját dicsérő grafika otthonossá teszi az életút lapozgatását. A tartalomra röviden rákanyarodva: Petőfi születésétől haláláig széles palettán találkozhattunk a gyerekek és felnőttek számára is érdekes adalékokkal a kis Sándor csínytevéseitől kezdve a kedvenc ételén keresztül a nőkhöz fűződő csapongó szerelmi históriáiig. Mindez pedig – ismét kihangsúlyozva – nagyon klassz köntösben tárul az olvasó elé. Egyetlen kifogásolni valóm a keményborító. Szerintem a “szokásos” nagy emlékkiadványok (utoljára talán II. Erzsébet trónra kerülésének 70. évfordulója kapcsán találkoztam ilyennel) magazin megoldása még nagyobbat ütött volna a megjelenésen – oké, persze, így pedig lehet azzal érvelni, hogy ez egy rajongói kéziKÖNYV, és mégiscsak könnyebben becsúsztatja az ember a táskájába, mint egy magazint.

A rajongói kézikönyv kilenc éves kortól ajánlott, bár miközben olvastam, bennem folyamatosan kavargott a célközönség kérdése. Egyrészt a nyelvezet nagyon laza, lényegretörő, de sok esetben vannak olyan utalások benne (például a János vitézre mint tananyagra, mellyel elméletileg egy kilencéves gyerkőc még nem találkozott az iskolában), melyek szerintem problémásak a legfiatalabb olvasók szempontjából. Másrészt az 
Ő [Petőfi] volt a félegyházi ovisok bandavezére. Igaz, akkoriban még nem volt óvoda…”-jellegű felütéseken konkrétan felszaladt a szemöldököm. Abszolút megértem, hogy az elbeszélő ezekkel a megoldásokkal közelebb kívánta hozni az olvasót a reformkorhoz, de emlékszem, hogy kisgyerekként számomra például az ehhez hasonló elvarratlan felütések hosszútávú zsákutcaként raktározódtak el. Arról nem is beszélve, hogy az 1830-as években azért már létezett óvoda, ha nem is abban és olyan formában, mint ahogyan a század végén vagy manapság ismerjük. Ez persze csak egy kiragadott példa, nem szándékom túlszőrözni a kötetet, de ez hozzátartozik az összbenyomásaimhoz. Az interaktív részek különösen tetszettek: a melyik márciusi ifjú vagy melyik honleány lennél (már eleve, hogy végre a honleányok is megjelentek) jellegű feleletválasztós kérdéssorokat a rövid leiratokkal, valamint a további kvízeket nagyon jó elgondolásnak vélem – és persze nagy örömmel töltögettem is őket.

Hogy elindultam-e a Petőfi megkedvelése” útján, nos: nem tudnám egyértelműen megmondani. A kézikönyvet viszont örömmel és jó kedvvel forgattam. Mennyivel izgalmasabb kis olvasmány ez, mint a kerettanterv által előírt 14 (ami pár éve még 12 volt) tanóra, ahol végigvehetjük, hogy ki mit gondolt a János vitézről, és Szendrey Júliáról is maximum annyi információt tudhatunk meg, hogy Petőfi az erdődi bálon találkozott vele. Miklya Luzsányi Mónika ráadásul érzékletesen körbejárta a Petőfivel kapcsolatos…ellenérzésem? Valahogy olyan fura ez így. Mindenesetre az említett résszel A nép egyszerű gyermeke fejezetben találkozhatunk, melynek felütése szerint  „Petőfi versein és megjelenésén keresztül tudatosan építette fel a saját költői imidzsét, néha kicsit rá is játszva a dolgokra.” Ennyi történt volna? Egy tudatos imidzsépítés? Petőfi elképzelései és víziói találkoztak a reformkori közönségigényekkel? Aligha.


Blogturné Klub


Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük idén. Miklya Luzsányi Mónika ebből az alkalomból egy különösen izgalmas kiadványt álmodott meg, melyben Petőfi személyét igyekszik közelebb hozni a fiatalokhoz. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, ők mit gondolnak erről az izgalmas infografikus kiadványról. És ne feledjétek, ha helyesen válaszoltok az állomásokon található kérdésekre, megnyerhetitek a Móra Könyvkiadó által felajánlott példányt!




A turné állomásai


08.07. Könyv és más
08.09. KönyvParfé
08.11. Spirit Bliss Sárga könyves út
08.13. Szembetűnő


Nyereményjáték


Sokan mondják, ha Petőfi most élne, valószínűleg influenszer lenne. Mi is eljátszottunk ezzel a gondolattal, így átültettünk néhány versének kezdő sorait emoji formába. Minden állomáson találtok egy-egy feladványt, nektek pedig ki kell találnotok az ikonokból, hogy a költő melyik művére gondoltunk, majd beírni a versek címét a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése