A Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg Rubin
Eszter harmadik regénye, az Árnyékkert. A szerzőtől nem ez az első olvasmányom
(a Barheszről írt gondolataimat ide kattintva olvashatjátok), s mivel mindkét
korábbi könyvet nagyon szerettem (a Bagelről még nem írtam, de még idén pótolni
fogom), így nagy örömmel vetettem magam a sorok közé, s egy olyan történetet
találtam a misztikus borító mögött, amit igen-igen nehéz szavakba önteni.
Rubin Eszter: Árnyékkert
Jaffa Kiadó, 2019, 344 oldal
Érdekes kerettörténetbe csöppenünk – gondolhatjuk
a könyvet fellapozva. S ez a félmondat
talán az egyik kulcsa a történetnek, számomra legalábbis mindenképpen. Annyit talán
rögtön az elején érdemes leszögezni: ez a regény fordulatról fordulatra
bebizonyítja az olvasónak, hogy bármit is gondoljon, bármin is morfondírozzon,
bármely szereplő álláspontját is próbálja mérlegelni vagy megérteni, a
következő pillanatban az elbeszélő úgy tereli a cselekményszálakat, olyan
jellemét mutatja meg karaktereinek és olyan élethelyzeteket teremt, ami rögtön
felülírja korábbi elképzeléseinket.