2024. február 16., péntek

Mese a mesélőről

Régi tervem és vágyam teljesül ebben a hónapban gyerekkönyv-fronton. A Naphegy Kiadó gondozásában megjelent (és részemről további folytatásokra váró) mesekönyv-sorozata az óvodás-kisiskolás korosztálynak mutatja be történelmünk kiemelkedő alakjainak életét, mesés-illusztrált formában. 


Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt
Naphegy Kiadó, 2020, 48 oldal
Illusztrálta: Takács Viktória
Csillagérték: 9

Az első kötetet, mely Hugonnai Vilmát emelte fókuszba, még a megjelenés évében volt szerencsém olvasni (és azóta a tanulmányaim, részben pedig a kutatásaim során is hasznosítani tudtam), s írtam is róla. A projekt, hogy a sorozat többi részével is megismerkedjek tehát lényegében azóta lógott a levegőben. Nagy öröm számomra, hogy a blogturnés lányokkal egy nagyszabású turné keretén belül szemlézhetem a kiadványokat. Szám szerint hatot, Szabó Magdával kezdve a sort.



Szabó Magdához különleges kapcsolat fűz sok szempontból, ezeknek nem mindegyikéről fogok most írni (de hamarosan lesz még rá alkalom). Az a lány vagyok, akinek az olvasmányműveltsége egyelőre sokkal magasabb a Szabó Magda-életmű kapcsán, mint a konkrét olvasói élménye, mindazonáltal az eddigi tapasztalataim és kutatásaim nyomán szinte nem is nagyon volt olyan kurzusom, mikor ne tettem volna fel a hallgatóimnak a kérdést, hogy milyen magyar írónőket ismernek – várva természetesen, hogy Szabó Magda neve is elhangozzék. A legtöbb esetben nem ért csalódás, noha művet általában kevesebben szoktak megnevezni, olvasói élmény pedig csak elvétve kapcsolódik mindehhez. Ez amiatt is érdekes, mert a tantervben egyébként megjelenik az írónő, ráadásul több olyan könyvet is jegyez, melyek kifejezetten gyerekeknek szólnak.

A fent említett különleges kapcsolat A lány, aki szavakkal varázsolt segítségével kapott új színezetet, ugyanis a szakirodalmak és művek helyett, illetve ezeket más fényben megvilágítva abba a világba nyerhetünk betekintést, hogy egy mesében miként érvényesül a szerzői életút, melyek azok az életrajzi fordulatok, melyek példaként állhatnak a gyerekek előtt. Kertész Edina többnyire nagyon ügyesen bánik azzal, hogy a fiatal olvasókra hangolja története főszereplőjének világát (egy másik mesekönyvével kapcsolatban erre még bővebben kitérek). A könyvet fellapozva a 20. század második-harmadik évtizedében találjuk magunkat Debrecenben, s ismerkedünk meg az apukája által Dolnának becézett Szabó Magdával. Az apa-lánya közötti kötődésnek számos nyomát láthatjuk a mesében is, mint a minél szélesebb körű műveltség, vagy akár a latin nyelv ismeretének elsajátítása. A gyermekévek gondtalansága, a saját érdeklődés kibontakoztatásának szabadsága, s persze az alkotás, a fantázia és kreativitás írásban való lenyomata már ebben az időszakban is jelen van és érzékletes képekben tárul elénk.

A mesekönyvben végigkövethetjük, mi mindenre képes a fantázia világa, az olvasás szabadsága, a tanulás és a gondolatok történetté formálása. A tanulmányait befejező, az írásban egyre sikeresebb, majd a gyerekkönyvek felé forduló ifjú írónő karrierje mellett persze a lapokra kerül a Szobotka Tiborral való megismerkedés és házasság témája, valamint Szabó Magda állatok iránti szeretete is. A mesét az illusztrációk mindvégig érzékletesen követik le, számomra különösen magukkal ragadóak voltak Takács Viktória rajzai, illetve az általuk közvetített miliő. Különösen tetszett, ahogy az illusztrátor igyekezett lekövetni Szabó Magda stílusváltásait, az egyes életszakaszainak ikonikus hajviseleteit.

A mese lezárásaként a hátsó belső borítón egy idővonal segítségével ismét bejárhatjuk a szerzői életutat, kitérve a nagyobb eseményekre (mint a tanulmányok, a házasság vagy éppen a Kossuth-díj) és a szerző műveinek időbeli megjelenésére. Ez utóbbi tekintetében esetleg érdemes lehetett volna színkódokkal jelölni, hogy az egyes művek milyen műfajban vagy témában íródtak, mert bár maga a mesekönyv konkrét ajánlásokkal nem él Szabó Magda gyerekeknek írt könyvei kapcsán, viszont kedvcsinálóként szuper ötlet és segítség lehetett volna (a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt), ha ezen színkódok mentén kiszűrhetőek lennének a gyerekeknek szóló történetek.

A lány, aki szavakkal varázsolt elsősorban az íróvá válás folyamatát, a kreativitás kibontakozását emeli központi témává, s igyekszik olyan további pontokat keresni Szabó Magda életében, melyekkel a gyerekek is könnyen azonosulhatnak, mint például az állatok szeretete. Kedveltem a mesében, hogy különféle módozatokat mutat be a saját történetek kitalálására, esetleg ezek konkrét eljátszására (a kivágott képekkel való játék különösen kedves és akár ötletként is hasznosítható elem), így a kis írópalánták is mindenféle terepen kísérletezhetnek az önkifejezésben. A képi megjelenítés abszolút magával ragadó, a szövegezés és a mese hossza pedig alkalmas arra, hogy az olvasni tanuló gyerekek akár önálló olvasmányként is forgassák a könyvet – kicsit annak reményében is, hogy a következő generáció már jártasabb lesz a szerzői életútban, vagy kedvet kap az íráshoz.


Blogturné Klub


A Naphegy Kiadó kínálatában jelent meg az Életrajzi mesekönyv sorozat, amelynek célja, hogy a méltán híres és ismert hazai személyek életét közelebb hozza gyermekeinkhez. Ezen a turnén most a sorozatban megjelent kötetek közül hetet mutatunk be nektek. Tartsatok velünk, ismerjük meg Szabó Magda, Elek Ilona, Karikó Katalin, Kőrösi Csoma Sándor, Bálint György, Hugonnai Vilma és Kós Károly életét, ha pedig nektek kedvez a szerencse, meg is nyerhetitek az egyik mesekönyvet.




A turné állomásai


02.15. Csak olvass!
(A lány aki….)
02.16. Szembetűnő
(A lány, aki szavakkal varázsolt)
02.17. Könyv és más
(A lány aki….)
02.18. Szembetűnő
(A fiú, aki varjúvárról álmodott)
02.19. Csak olvass!
(A fiú, aki….)
02.20. Könyv és más
(A fiú, aki….)
02.21. Szembetűnő
(A lány, aki olimpiát nyert)
02.22. Veronika's Reader Feeder
02.23. Szembetűnő
(A fiú, aki felfedező akart lenni)
02.24. Hagyjatok! Olvasok!
02.25. Szembetűnő
(A lány, aki kutató akart lenni)
02.26. Szembetűnő
(A fiú, aki kertész akart lenni)


Nyereményjáték


Mostani játékunkban a sorozatban is szereplő, híres magyar emberekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Hány évesen hunyt el Bálint gazda?

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése