Jodi Picoult: Nem ér a nevem

Jodi Picoult több könyvét is olvastam már, nem az összeset, de sokat. Olvastam tőle igazán felemelőt, olvastam a lányával közösen írtakat, a zsáner legjobbját, olvastam nagyon erőset és mélyrevivőt – és olvastam gyengébbet, felejthetőt is tőle. Közös pontja mindegyiknek volt – talán emiatt is kedvelem a szerző könyveit – ez pedig a társadalmi érzékenység, az empátia, a több szempontból való szemlélődés és ennek szabadsága.

Jodi Picoult: Nem ér a nevem

Athenaeum, 2014, 560 oldal

Illusztrálta: Novák Petra

Csillagérték: 9

A Nem ér a nevem egyszerűen csak megszólított, s – bár tényleg szívesen olvasok a szerzőtől, és álldogál néhány olvasatlan története is a könyvespolcomon – a Nem ér a nevem egyszerűen megszólított. Így nem tehettem másként, hosszú évek után ismét elmerültem a Picoult-univerzumban, és most sem bántam meg.

Picoult témaérzékenysége, a társadalmi problémák felé fordulása ebben a történetben új szintre emelkedett. Persze, a szerzőt szerintem sosem lehetett azzal vádolni, hogy ne járta volna alaposan körül a történetei alapjául szolgáló témákat. Ezért is szeretem legalább annyira a szerzői utószavakat a könyveiben, mint magukat a történeteket. Most azonban egy, az eddigieknél is komplexebb elbeszélés tárul elénk, ami persze tökéletesen követhető történeti érdeklődés vagy mélyebb ismeretek nélkül is, azért, ha egy picit otthonosabban mozgunk a 16. századi Európa művelődéstörténetében, talán valamivel még többet is adhat a regény. Igyekszem röviden ezt is kifejteni.

Emilia Bassano

A Nem ér a nevem története két idősíkon bontakozik ki – s mint az lenni szokott, a jelenben ezek az idősíkok össze is érnek. Első ízben megismerkedünk a fiatal drámaíró Melinával, aki a diplomamunkáján dolgozva benevez egy drámaíró versenyre is. A megmérettetés nem sül el túl jól, mind a verseny, mind a konzulensével való mester-tanítvány kapcsolata zátonyra fut. A lány elkeseredettségében egy ideig nem gondol az írásra, egészen addig, míg egy izgalmas témára nem bukkan. Ez pedig feltárja a regény mélyrétegeit, azt az irodalom-, művelődés-, társadalom- és nőtörténeti kérdést, mely miatt a múlt nagy része még évszázadokig talány marad – bármennyire is abszurdan és magából következően hangzik is ez. A 16-17. században kibontakozó cselekményfolyam Emilia Bassano személyét helyezi a fókuszba. Ő volt az első nő Angliában, aki költőnek vallotta magát, színes életútjában a családi problémák, a fiatalon kötött házasság, a kurtizánság és a plátói szerelem is megfértek egymással, hogy aztán egy írói életútban hagyjanak örök lenyomatot. De kinek a nevéhez fűződik valójában ez a lenyomat? Picoult regénye rávilágít arra a teóriára, miszerint Bassano tulajdonképp Shakespeare árnyékírója volt, vagyis a legnagyszerűbb drámák közül több is az ő munkája. Mindennek bizonyságául számos életrajzi elemet jár körül, melyek bizonyítják többek között Bassano dániai kapcsolatait, ismereteit, vagy épp itáliai jártasságát.

Ki írta valójában a drámákat?

Mikor felismertem, hogy a szerző mire akarja kifuttatni a történetet, felderengett az a kép, melyet sok évvel ezelőtt Elif Shafak Fekete tej című munkájában, és talán Virginia Woolf Saját szobájában is olvastam. Vajon mi van akkor, ha Shakespeare nem szerzett drámákat, hanem azokat mondjuk egy lánytestvére, de mindenképpen egy nő írt? Mennyiben változtatná meg az irodalomról, a női szerzőségről való gondolkodásunkat, ha kiderülne, hogy a legnagyobb szerzők igazából női munkákat közöltek saját nevük alatt? Mi volt a mozgatórugó? Hogy férfi név alatt jobban eladható, elfogadható az adott munka? Ez tapasztalható egyébként a korai női szerzők esetében (és még napjainkban is), akik férfi álnéven írnak. Ráadásul, nem csak az irodalom terén. Vagy egyszerű féltékenység áll a háttérben? Az a berögződés, hogy egy nő nem alkothat maradandót, nem lehet elég művelt ahhoz, hogy értékes alkotásokat hagyjon az utókorra? Ki dönti ezt el?

Jodi Picoult és a Nem ér a nevem

Picoult regénye rengeteg kérdést vet fel, nem csupán történeti szempontból, hanem erkölcsi és morális értelemben is – és nagyon is aktuálisan. Mint írtam fentebb is, Picoult témaérzékenysége egyáltalán nem ért váratlanul, de a regény megvalósítása kicsit magasabb polcra helyezte az eddigieket is vele kapcsolatban. Kiforrottabb, még több kutatómunkával és eredménnyel megtámasztott hang szólal meg, melyben a tények és a fikció nagyon szépen keverednek. Marta Molnar A napraforgók titkos élete című regénye tűnt fel előttem koncepcióját tekintve, és azt a komfortérzetet adva, melyben tudom, hogy sosem lehetek elég körültekintő, hogy sosem lehet egy szempontból megvizsgálni valamit – és hogy amit évszázadokig biztosnak tudtunk, nem is biztos, hogy úgy van. Szerintem nagyon klassz, hogy a szórakoztatóbb jellegű, talán több olvasót elérő regények ilyen témákat érintenek.

Blogturné Klub

Az Athenaeum Kiadó jóvoltából érkezett meg hazánkba Jodi Picoult legújabb regénye. A Nem ér a nevem különleges, irodalmi-történelmi utazásra invitálja az olvasót, Shakespeare műveinek drámáinak keletkezéstörténetébe. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, s fedezzük fel együtt, ki volt Emilia Bassano és mi köze a Hamlethez! A turné végén meg is nyerhetitek a könyvet a kiadó felajánlásában.

A turné állomásai

11.18. Szembetűnő

11.20. Könyv és más

11.21. Kitablar

Nyereményjáték

Nem ér a nevem. De ki lehetett az eredeti szerző? A játékban írói álnevek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok néhány könyvcímet egy olyan szerzőtől, aki írói álnevet használt. A feladatotok kettős: egyrészt, találjátok ki, mely szerző műveit soroltuk fel, a Rafflecopter megfelelő sorába viszont NE az írói álnevet, hanem a szerző eredeti nevét írjátok be! Nyomozásra fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Régi nemesurak, úrasszonyok. Históriák, legendák, virtusos cselekedetek., Régi magyar társasélet, Virág borul minden rögre

a Rafflecopter giveaway