2024. január 14., vasárnap

Motiváció az edzőteremből, a vászonról és a politikából

Az önéletrajzi és a motivációs könyv sokszor tud kéz a kézben járni. Egy példaértékű pályafutás és élet abszolút motivációs faktor lehet – akkor is, ha éppen azon az úton indulnánk el (szakma, hivatás terén), mint az önéletrajzír, és akkor is, ha egyszerűen emberként tekintünk rá példaként.

Arnold Schwarzenegger: Tedd magad hasznossá
Libri Könyvkiadó, 2023, 232 oldal
Fordította: Babits Péter
Csillagérték: 7

Nem hiszem, hogy Arnold Schwarzeneggert bárkinek is be kellene mutatni. Ismerjük testépítőként, filmsztárként és politikusként is. A Tedd magad hasznossá egy új oldalát, a motivációs "gurut" próbálja bemutatni. Részemről inkább kevesebb, mint több sikerrel.



Az összesen hét tanács köré szerveződő, részben önéletrajzi, részben motivációs könyv hangzatos és szerintem napjainkban különösen fontos téma, a hasznosság, a hasznosnak lenni fogalma köré építkezik. Ez a tanács és elv nagyon fontos eleme a saját gondolkodásomnak is, rajongok a win-win helyzetekért, az oktatói gyakorlatomat is igyekeztem ezen fókusz mentén felépíteni az elmúlt években, hogy a hallgatóim tudjanak magukkal vinni valamit (lehetőség szerint olyan apróságot, ami a későbbiekben a hasznukra válhat) a kurzusaimról. Tulajdonképpen maga a cím volt az, ami azonnali szimpátiát váltott ki a könyvvel kapcsolatban – és persze az, hogy mindez milyen értelmezést nyer Arnold Schwarzenegger által. Hazudnék, ha a szerző konkrét munkássága tekintetében voltam kíváncsi a könyvre. A testépítés viszonylag messze áll tőlem, az Ikreket, a Juniort és az Ovizsarut valószínűleg többször láttam, mint a Terminátor összes részét együttvéve. S hát igen, a kaliforniai politika sem szerepel a napi hírbetevőim között. De az van, hogy itt van ez a „srác a szomszédból”, aki több évtizede álmodott egy hatalmasat, s egy osztrák kisvárosból elindulva Kalifornia kormányzójává vált. Ott van Schwarzi, aki mióta az eszemet tudom, szerepel a tévében, az Hasta la vista, Baby fordulatot ugyanúgy ismeri mindenki, mint az I'll be backet – még akkor is, ha egy hangot nem tud idegen nyelven, és sosem látott egyetlen Terminátort sem. 

Mindenekelőtt jöjjön egy kis áttekintés, aztán elmondom, miből ered az ambivalenciák sokasága, melyek az olvasás során felmerültek bennem. A kötetet fellapozva a szerző gyorsan a tárgyra tér, megtudjuk, hogy a hasznossági elv honnan és kitől gyökerezik az életében, s hogy hogyan igyekezett minden körülmények között szem előtt tartani ezt az útravalót. A könyv egyes fejezetei a hét szabály (
Legyen tiszta jövőképed; Gondolkodj nagyban; Dolgozd ki a beled; Eladni, eladni, eladni; Válts nézőpontot; Csukd be a szád, nyisd ki az elméd; Törd össze a tükreidet) köré csoportosulnak. Nagyon klasszul építi fel az egyes életszakaszait (lényegében húszévenkénti bontásban): megismerjük a testépítő, a színész és a politikus céljait és működését. A magánemberét egyébként kevésbé, erről nagyon kurtán és távolságtartással ír. Persze, az egyes életszakaszok olykor egymásra csusszannak, s végül ez a három hozta magával a negyediket, a motivációs emberét, aki inspiráló előadásokat hivatott tartani, s melyet most könyv formájában is piacra dobott.

A könyv ambivalenciáját számomra három különösen nagy pont okozza. Nehezen vitatható el annak őszintesége, ahogy a fiatal srác Amerikába való megérkezéséről, a nagytávú célkitűzésekről és azok megvalósításáról ír, mindazonáltal a körítés számomra olyannyira mű, hogy egyértelműen szellemíró jelenlétét feltételezi (de egy iszonyat béna coach betoldásait mindenképp). A körítések szövegezése iszonyat amerikai és blőd, a jól ismert motivációs fordulatok plasztik megjelenései. A sok adat és a túl sok egyéb pálya, ismert történelmi vagy jelenkori személy példáinak idézése aránytalanul magas, csakúgy, mint a különféle felmérések, kimutatások és társadalomtudományi tanulmányok adatai. Lehet, hogy túl szkeptikus vagy előítéletes vagyok, de nagyjából kizártnak tartom, hogy a szerző ezeket valóban ismerje/olvassa vagy akár egy ilyen jellegű könyv kapcsán utánanézzen. Érzékelhető, hogy a személyes példák teljesen más vetületben, más hangon szólalnak meg. A másik fordulat, ami nagyon kellemetlen, az otthonra való utalás. Poros kisvárosként emlegetni a helyet, ahonnan elindult, szerintem elég sztereotíp amerikai hozzáállást feltételez (és egyébként ez nem is a fent említett személyes példák között jelenik meg). Értem, hogy nagy utat járt be, de nagyjából koszfészekként aposztrofálni a kiindulópontot kissé visszatetsző. Különösen annak fényében, hogy többször kiemeli – az elvitathatatlanul fontos – karitatív, edukációs tevékenységeket, melyekben részt vesz. A harmadik a magánéleti szál. A motivációs könyvek gyakori velejárója, hogy a szerzők magánéleti példákkal járnak elő, Schwarzenegger azonban az elején leszögezi, hogy erre nem tér ki. Nem mondja ki egyértelműen, hogy az életének ezen része szerinte hogyan alakult, inkább arra buzdítja az olvasót, hogy nézzen utána a Google-n. Az egyik legrosszabb forgatókönyv.  

Nem vitatom el, hogy a könyv jelen formájában is nagyon sokak számára lehet inspiráló, állíthat klassz példát. Érdekes leírások, kulisszatitkok is találhatók az oldalakon, például a családi vígjáték megjelenése kapcsán a filmes életútban, illetve ennek megélése. S nyilván a sport és testmozgás terén is mazsolázhatunk, s betekinthetünk a kormányzói feladatokba és célokba, a társadalom egy szélesebb vetületét érintve. Különösen tetszett a környezetvédelemmel és az oktatással, felzárkóztatással kapcsolatos tevékenysége, amiről az eddigiekben nem sokat tudtam. Tök jó volt az a kiszólalás, hogy a filmes és mindenféle médiamegjelenés bevételeből tud ezekre a célokra áldozni. Sokan nem teszik ezt meg, és tulajdonképpen, ha ennek a kötetnek a bevétele is jó célokra megy és közben még motiváló hatású is sok olvasónál, az már egy olyan win-win helyzet, ami szerethető. A könyv szövegezése lendületes, könnyen lehet haladni vele. Az összhatás tekintetében viszont továbbra is tartom, hogy érdemes lett volna egy felvállalt és kompetens társszerzővel dolgozni. A motiváció fenntartásának szerintem egyik hasznos módja, ha felismerjük korlátainkat – ezzel pedig azt, hogy miben kell még fejlődnünk.


Blogturné Klub


Arnold Schwarzenegger egy igazi motivációs könyvet írt meg, amelyben bemutatja azokat az elveket, amelyeket élete során követett, s amelyek segítségével tudott sportolói, filmes és politikai karriert kiépíteni. A kötetet a Libri Kiadó jelentette meg, és ha  bloggereinkkel tartatok, s játszatok a turné során meg is nyerhettek belőle egy példányt.




A turné állomásai


01.08. Olvasónapló
01.10. Readinspo
01.12. Könyv és más
01.14. Szembetűnő


Nyereményjáték


A mostani játékban Arnold Schwarzenegger filmeket kell felismerni, minden állomáson találtok egy képet és annak a filmnek a címét kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába, amelyből az adott jelenet származik.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:




a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése