Bödőcs Tibor: Addig se iszik

Láttuk már színpadon, idézünk önálló estjeiből, most pedig az irodalmi paródia zegzugos ösvényein barangolhatunk vele. A Blogturné Klub négy bloggere vállalkozott arra, hogy elolvassa és véleményezze Bödőcs Tibor, a Helikon Kiadó gondozásában megjelent Addig se iszik c. könyvét. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát. Kalandra fel!

Bödőcs Tibor: Addig se iszik

Megjelenés: 2017. október

Kiadó: Helikon Kiadó

Téma, műfaj: paródia

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 208 oldal oldal

Csillagérték: 7

Fülszöveg:

„Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: „Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze – és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. „Addig se iszik” – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. „Tessék mosolyogni!” Cserna-Szabó András

Kép forrása: Helikon Kiadó, Facebook

Kedvelem az okos humort, az iróniát és a szarkazmust. Talán első blikkre azt gondolnánk, a szórakoztatás (legyen az egy szimpla beszélgetés vagy szélesebb közönség előtt való fellépés) könnyű műfaj – kifordítani a valóságot, kifigurázni egy-egy testi, személyiségbeli vagy akármilyen kirívó és/vagy jellegzetes tulajdonságot (másét vagy önmagunkét) lényegében bárkinek összejöhet. Mindezt viszont nem mást lesajnálva és megalázva (vagy épp magunkat lealacsonyítva), okosan és hosszasan lekötve, kikapcsolva a világ forgásából az adott személy(eke)t…nos, az már művészet. Talán ezért sem megy túl sok mindenkinek igazán.

“És itt szeretném megosztani kamaszkori versemet,
melyet egy lekésett randi ihletett…”
Forrás: Bödőcs Tibor, Facebook

Bödőcs Tibor humorát és előadásait régóta követem. Nem mindig osztom a nézeteit és nem mindig tudok szívből derülni rajta, de szerintem ez nem is lehet elvárás senkivel szemben (lehet, csak tök felesleges). Nálam a fellépéseivel el tudja érni csaknem mindazt, amit a bejegyzés bevezetőjében írtam. Szállóigeként idézzük egy-egy sztorijának kiragadott mondatát – családi körben is, közben a fejemben lepörög az egész jelenet…és vidulok. Már az Addig se iszik c. kötetére való várakozás közben az volt az érzésem, hogy nem azt fogom kapni, amit a színpadon látok tőle, mert az irodalmi paródia műfaja más. Hogy nehezebb, vagy sem…nos, ezt talán az sem tudja tökéletesen megítélni, aki mindkettőt (vagy legalább az egyiket) sikeresen űzi. Úgy sejtem, mindkét formának megvan a maga szépsége és nehézsége. S nem csupán a szerző/előadó, de a befogadó részéről is. Egy poén vagy egy paródia nem nagyon tud működni, ha a közönségnek nincsenek meg az előismeretei, emlékei arról, amiről az alkotó ír/beszél.

S talán ezzel rögtön el is érkeztünk a kötettel kapcsolatos félelmemhez, ami annyira nem is bizonyult alaptalannak. Jelesül, hogy az Addig se iszik bizony felvonultat néhány olyan szerzőt, akiktől még nem olvastam, vagy csak felszínesen, vagy korábban, vagy nem ismerem annyira a stílusát, hogy meg tudjam ítélni, mennyire üt egy vele/művével kapcsolatos paródia. Az értékelések között fog majd kibukni, hogy csomóan nem is olvasnak klasszikust, igaz? Én olvasok (bár néhány éve sokkal többet, mint manapság…ez hamarosan változni fog egyébként ismét…fecsegés stop), de néhány, a kötetben megjelenő szerzőtől nem véletlenül nem. Például, mert nem kedvelem a stílusát vagy nem érintett meg, esetleg korábban rám erőltették - és „csakazértsem”. Üdítő volt, hogy legtöbbször a paródiákban is kiütközött, miért is van ez így. Azt azért gyorsan megjegyezném, hogy a szerzők kiválogatása nálam nem aratott osztatlan sikert (ár ez is teljesen szubjektív, mind részemről, mind a szerző részéről), inkább kettős érzések uralkodnak bennem. 

Forrás: Bödőcs Tibor, Facebook

Ez nem abban gyökerezik, hogy néhányuktól nem olvastam (mert ebben miért is gyökerezne?), hanem abban, amit a válogatás számomra közvetít. Tulajdonképpen, amiért nem kedvelem a jelenlegi irodalomoktatást, és amiért – míg nem találtam meg a saját utam – feszengve éreztem magam a magyar szakos képzésen. Nem akarok a férfiközpontúsággal, a szerzőközpontúsággal meg azzal az irodalommal jönni, melyről csak a kiválasztottak érdemesek diskurzust folytatni. Nyilván még mindig ezek a szerzők jelentik a fentebb említett közös (irodalmi) hidat az író és az olvasóközönség között. Az észrevételemmel egyébként nem volt célom ledegradálni azt a pár férfi szerzőt, akik köré az irodalomoktatásunk épül, csak személyes megjegyzés volt. A kanonizáció meg az oktatáspolitika a legkevésbé sem az ő saruk. Ráadásul (és itt jön a válogatás pozitív kicsengése), Bödőcs könyve kicsit azt mutatja meg, hogy bizony ezeknek a szerzőknek is lehet fricskát mutatni, és egyáltalán nem kell szentként kezelni és mindenáron szeretni a belénk oltott „kötelezőket”. Azokkal kapcsolatban pedig, akiktől még nem olvastam, megnyugtatóan hatott, hogy sokszor az is elég volt a novellák megértéséhez, ha a szerzőről van némi fogalmam. Ehhez különösen ajánlott a szóban forgó alkotók bödőcsi bemutatása, ami szintén inkább akkor hatásos, ha adott szerző életútjának legalább egy-egy jellegzetes pontját ismerjük.

Az általam ismertek és kedveltek közül (szerencsére, ebben a halmazban is szerepelt néhány író) különösen vártam a Márai Sándor átiratot. Mégpedig azért, mert nagyon szeretem a történeteit, az eszköztárat, amivel dolgozik, és hogy olykor ott tűnik fel a fanyar irónia, ahol nem feltétlenül várnám. Elég sokszor húzza elő ezt a kártyát, de nem annyiszor, hogy kiismerhető legyen, vagy ne tudjon meglepni…vagy épp elgondolkodtatni: most ez komoly volt, vagy szívat?  Tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, miképp működik a gyakorlatban az irónia paródiája, és részben megkaptam a választ, szórakoztató volt a Márai-paródia.  De ez általánosságban is elmondható a kötetről, még akkor is, ha közel sem volt rám olyan nagy hatással, mint azt sejtettem. Olykor kacagtatóak, máskor keserédes mosollyal vettem tudomásul a suta tanulságot…ami persze nem éppen a legjobb kifejezés, ha azt nézzük, hogy a történetek éppen az aktuális társadalmi és közéleti/politikai légkört festik le az adott író stílusában és nézőpontjából megközelítve. Egyben talán ez a legnagyobb erénye is a válogatásnak. Néhol már a hajam hullott a (megszámlálhatatlanul) többszörösen összetett mondatoktól (pedig amúgy nincs velük bajom, de ajánlott nem egy szuszra nekiugrani a könyvnek), de mégis: valami plusz értéket adott mindezekhez ez a (nem is olyan) rejtett tartalom. A mi világunk. Erről szól az irodalom, nemde?

Blogturné Klub

A turné állomásai

10.16. - Szembetűnő
10.18. - Always Love a Wild Book
10.20. - Deszy könyvajánlója
10.22. - Bibliotheca Fummie

Nyereményjáték

Kalandos játékra hívunk Titeket. A könyvben számos népszerű írót megidéz és parodizál a szerző. Nyereményjátékunkban minden állomáson borítórészletet találtok egy-egy olyan író könyvéről, aki feltűnik Bödőcs Tibor könyvében. A feladat, hogy a borítórészlet alapján felismerjétek a könyvet, s a szerző nevét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A feladvány:

a Rafflecopter giveaway