Nicholas Sparks: Vissza hozzád

A General Press Kiadó meghívására Nicholas Sparks 2017 októberében hazánkba látogat. A Blogturné Klub négy bloggere egy rendhagyó Sparks-turnéval készül az író érkezésére, melybe - természetesen - a Szembetűnő is bekapcsolódott mint a szerző nagy kedvelője. Elsőként az eredetileg 2011-ben megjelent, hazánkban pedig 2014-ben Szabó Ágnes fordításában a boltok polcaira került Vissza hozzádot olvastam.

Nicholas Sparks: Vissza hozzád

General Press Kiadó, 2014, 312 oldal

Kicsit bezsongtam Nicholas Sparks magyarországi látogatásának közelségétől. Olyannyira, hogy miután megérkeztek az e-bookok a kiadótól és megbeszéltük a turné indulását, éjjel a dedikálással álmodtam. A kezemben tartogattam egy halom könyvet a szerzőtől, és az egyik valahogy elkallódott. 

...kerestem, s megtaláltam. De nem az én nevemre dedikálták. Ezt mégis hogy? A belső borítón szereplő nevet elfelejtettem, de a könyvet nem: Vissza hozzád. Ezzel kapcsolódóm be elsőként a Nicholas Sparks blogturnéba.

"Ha szeretsz valakit, azt képes vagy elengedni is, nem igaz?"

Filmjelenet

Az első szerelmet sosem felejtjük el – mondják.  Amanda és Dawson fiatalon egy városkában éltek, s talán nem is különbözhettek volna jobban egymástól. Dawson a legendásan hírhedt Cole család tagja volt, felmenői között nehezen találhattunk volna olyat, aki valamikor/valamiért ne ült volna börtönben. Dawson más volt. Más akart lenni. Kényszeresen kerülte a rizikós szituációkat, és igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy távol tartsa magát a családtól. Fiatal felnőttként mégsem kerülhette el a börtönt. Igaz, ennek keresztjét még évtizedekig vitte a vállán. Amanda Collier ezzel szemben biztos anyagi háttérrel rendelkezdett, szigorú neveltetésben részesült – már, ami leendő céljaira vonatkozott. A szülők tiltakoztak a Dawsonnal való kapcsolata ellen. Ez a vonal talán ismerős lehet a Szerelmünk lapjai olvasóinak. Évek és évtizedek múltak el a lángoló és igaz szerelem óta. Dawson és Amanda pedig közös jóbarátjuk, Tuck halála miatt találkozik ismét…Mindeközben Dawsonnak nem csupán a szívében hordozott szerelemmel, de régi sebeivel és egy látomással is meg kell küzdenie.

Filmjelenet

Picit nehéz több spoiler nélkül végigvezetni ezt a bejegyzést, mert a kötet mélyen megérintett. Nem akarok további cselekményleírásba bocsátkozni, mert szeretném, ha ti is megtapasztalnátok azokat a szépségeket, titkos utalásokat, melyeket a történet tartalmaz, és amiket olyan szépen, jó időzítésben bontogat ki az elbeszélő. Sparksnak ebben a regényben megint sikerült azt a történetvezetést elővarázsolnia, mikor egyszerűen csak belefeledkezem az események lassú folyásába. Nem számít, hogy történik-e valami váratlan fordulat, hogy meglep-e…szimplán csak eléri, hogy meg akarjam ismerni a karaktereit, a történetüket, és hogy csendben részese lehessek a cselekedeteiknek. Dawson és Amanda azonnal felkeltette az érdeklődésem. Picit tényleg a Szerelmünk lapjai lehetséges alternatívájaként olvastam a könyvet – talán nem véletlen. Tuck, aki miatt a két főszereplő sok év után egymás mellé sodródott, kezdetben teljesen jelentéktelennek tűnt, Clarával együtt. Aztán szépen lassan kibontakozott az ő múltjuk is, bármilyen szürreálisan romantikusnak is hatottak a Tuck által írt levelek.

Filmjelenet

A lassú cselekményszál teret engedett egy kis elkalandozásra is – szigorúan a történettel kapcsolatban. Fellángolhat-e az első szerelem, és az vajon ugyanaz lehet-e, mint a sok évvel ezelőtti? Ki mer-e lépni Amanda egy évek óta rosszul működő házasságból, egy anyának mindent alá kell rendelnie a – már felcseperedett – gyermekeinek? A saját boldogságát is? Meddig kínoz egy fiatalkori baleset emléke, és létezik megbocsátás az áldozat családjától. Tudom, és szinte minden alkalommal kihangsúlyozom, hogy alapesetben az ehhez hasonló sablonsztorinak tűnő romantikusokat túlcsordultnak érezném, és fogalmam sincs, hogyan babonáz meg kötetről kötetre Sparks stílusa. Bár a történet vége tényleg túlságosan kiszámítható, de mindvégig annyira érzékenyen, és simogatóan fájdalmasan (létezik ez a kifejezés?) bontogatja a szálakat, hogy egyáltalán nem érdekel, ha tudom a következő lépést – az ő tolmácsolásában akarom megismerni, és eszem ágában sincs továbblapozni.

"...az elfogadás segít abban, hogy az ember továbblépjen, és élje az életét."

Szóval, nagyon bízom benne, hogy a Vissza hozzád nem kallódik majd el úgy, mint az álmomban. S nagyon örülök, hogy ezzel a történettel vágtam bele a háromkötetes Sparks-maratonba.