2024. május 18., szombat

A cuki epizódszereplők kiugrási kísérlete

A vidrák éneke és az én közös történetem egészen döcögősen indult. Eredetileg csak akkor választottam volna a tavaszi pakkomba, ha nem jön össze hozzá a blogturnéhoz szükséges létszám, végül annyit szemeztem a könyvvel, a szuper címmel és az érdekes fülszöveggel – no meg persze az állatos mese tematikával –, hogy nem vontam vissza a beválogatást.

Holly Webb: A vidrák éneke
Manó Könyvek, 2024, 240 oldal
Illusztrálta: Zanna Goldhawk
Fordította: Balázs Imre József
Csillagérték: 6

Ha a vidrákra gondolok, leginkább meseszerű képek hullámzanak be a képzeletembe, s ezek közül is talán a legerősebben a Pocahontas egyik betétdala a vidám vidrákkal és (a mesékből szintén kissé kimaradó) morcos-mókás hóddal. De mi emelte a vidrákat a mesék szintjén epizódszereplővé? Már csak emiatt is kitartottam a választásom mellett.

A történeten átrágva magam, igencsak kettős érzések kavarognak bennem. Az alapkoncepció nagyon erős. Az első fejezetben megismerkedünk egy vidraközösséggel, melynek egyik tagja, Bársony igencsak kilóg nem csupán a kortársai, de az egész kis kompánia soraiból. A vidráktól elvárható kitartó erő és szorgalom mintha hiányozna belőle, s bár szorgalmával és jóakaratával igyekszik palástolni a mindenki által éreztetett kívülállóságát, valahogy a gyakorlatban ezek a szándékok nem sülnek el túl jól. Egy valamit azonban nagyon ügyesen tud: énekelni. Ez azonban egy újabb olyan tulajdonsága és erénye, melyet a közösség nem tart túl sokra. Bársony az első találkozástól kezdve szimpatikus kis karakter, az elbeszélő abszolút jól adja át a kirekesztettség, a megnemértettség külső és belső vívódásait, melyet a célközönség, a kisiskolás korosztály gyorsan megérthet – egyszóval: eljuthat hozzájuk az üzenet. Bársony mindennapjait mindeközben egy másik elbeszélői sík és történetszál szakítja meg, melynek főszereplője Sás. A másik vidraközösség, az előzőhöz hasonlóan, igyekszik fenntartani magát, építkezik, mindeközben pedig mindenféle engesztelést mutat be, hogy a természet megvédje otthonukat. Sás azonban megérzi, hogy valamilyen veszedelem közeleg, mely súlyos következményekkel járhat, így úgy dönt: segítségért indul. A kalandos úton, melynek végén – ahogy várható is volt – a két történetszál összefonódik, számos epizóddal és kitérővel találkozhatunk a főhőseink által.

S hogy miben áll részemről a kötet kettőssége? Egyrészt az alaptörténet izgalmas, tanulságos és könnyen befogadható. Bársony kirekesztettsége, Sás elhivatottsága mind olyan tényezők, melyekkel a kisiskolások könnyen azonosulhatnak, de legalábbis formálhatja és erősítheti az empátiájukat, a mások problémája iránti érzékenységet. Másrészt, maga a történet lezárása, a magyarázatok nem feltétlenül az előzetesen elvártakhoz (a többszáz tucat, belénk kódolt megfejtés szerint) alakul, ami számomra is kizökkentő jelleggel bírt. Harmadrészt pedig a nyelvezet, ugyan szép, viszont a természeti képekben számomra kissé szegényesnek hatott, a könyv légköre sokszor melankolikus és nyomott, ami miatt többször szakítottam meg az olvasást, s valahogy mind nehezebben vettem rá magam, hogy folytassam a történetet. A párbeszédei nagyon egyszerűek, rövidek, ami persze a fiatal olvasók szempontjából egészen előnyös is lehet, viszont kissé sematikusnak és néhol funkciótlannak, érdektelennek éreztem ezeket.

Persze, felnőtt olvasóként megértem, hogy a szerző valami újszerűt, valami mélyebb tartalmút szeretett volna mesés keretben átadni, viszont ehhez – érzésem szerint – nem jól került meghatározásra a célközönség. Számomra az illusztrációk is nagyon idegenül hatottak, s persze ez teljesen szubjektív, de ha olyan könyv esetében, ahol nagyon tetszik a képi megjelenítés, szerintem úgy korrekt, hogyha leírom, hogy A vidrák éneke grafikái, a megejelenített fekete-fehér formában nem szépek és tovább növel(het)ik a történet és az olvasó közötti távolságot. Számomra ez a vidrás mese tehát még nem az a vidrás mese, ami kiemeli ezt a szépséges állatot az epizódszerepekből. S már a bejegyzés elején említettem, íme a részlet a Pocahontasból is:


  

Blogturné Klub


Holly Webb nevét már sokan ismerhetik azok közül, akik kedvelik a bájos, állatos történeteket. Az írónő legújabb, A vidrák éneke című kötetében a folyó állataié a főszerep, akiket hatalmas veszély fenyeget egy óriási árhullám formájában. Vajon a kis állatok képesek lesznek felfedezni magukban azt az erőt, amivel megmenthetik családjukat és népüket? Kiderül, ha velünk tartotok a blogturné hat állomásán keresztül, és ha nektek kedvez a szerencse, megnyerhetitek a Manó Könyvek által felajánlott példányt!




A turné állomásai


05.16. Könyv és más
05.18. Szembetűnő
05.20. Milyen könyvet olvassak?
05.22. Kelly és Lupi olvas
05.24. Csak olvass!
05.26. Dreamworld


Nyereményjáték


Mostani nyereményjátékunkban a Manó Könyvek további köteteinek nyomába eredünk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„És nem tudja, milyen az igazi barátság. Mert mi azok vagyunk, igazi barátok. Akkor is, ha a másik butaságot csinál. Mert a barátságot nem a józan döntések számában méri az ember.”


a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése