2024. április 12., péntek

Sémáink vonalán

A párkapcsolat kérdése – a jól működőké és a rosszul funkcionálóké egyaránt – a szűkebb és tágabb társadalmat állandóan foglalkoztató tematika. Mindenféle felütés nélkül és a pszichológiai könyvekre is némiképp rálátással: szerintem a szerencsefaktor is jelentős mértékben közrejátszik abban, hogy jókor, jó helyen és éppen az az ember kerüljön mellénk, akivel egyrészt önmagunk lehetünk, másrészt pedig önmagunk jó oldalát tudjuk kihozni a mindennapokban. Ez nem valamiféle rózsaszín köd-álom, a belső és külső konfliktuskezelésben sem elhanyagolható, hogy ki áll mellettünk. 

Szabó-Bartha Anett: Sémakémia
Kulcslyuk Kiadó, 2024, 438 oldal
Csillagérték: 7

Ettől függetlenül nyilván foglalkoztat, hogy milyen tényezők befolyásolják a párválasztásunkat, de akár a baráti kapcsolatainkat is, hogy miből fakadnak a reakcióink, milyen intő jelekre érdemes figyelni (magunkkal és a másikkal kapcsolatban), miért ragaszkodunk valakihez, akivel már semmi nem köt össze (a saját ragaszkodásunkon kívül). 



A Kulcslyuk Kiadó pszichológiai témájú könyveivel az elmúlt egy évben kezdtem ismerkedni, talán az ez idő alatt posztolt értékeléseimben is leírtam már, hogy nagyon kedvelem bennük a közérthető, mégis szakmai megoldásokat, melyek olykor a meséket, olykor a szabad előadások leiratait vagy éppen különböző feladatokat hívnak segítségül, melyek mind nagyon fontos és hasznos elemei a könnyebb befogadhatóságnak – legyen szó párkapcsolati kérdésekről, barátságról vagy a transzgenerációs traumáról. Ennek mentén pedig nem is nagyon volt számomra kétséges, hogy a Sémakémia bele fog illeni a fenti keretbe, ráadásul a borítón olyan kérdések fogalmazódtak meg, melyeket én is sokszer felteszek (magamnak?). A turné során ahány blogger sorait olvassátok, annyiféle pozícióból kerül értelmezésre a könyv – sőt, ahányan olvassátok a bejegyzéseket (és majd a könyvet), annyiféle pozícióból gondoljátok újra a leírtakat. Ezzel persze nem mondtam semmi újat.

A Sémakémia kapcsán két olvasatot igyekszem bemutatni. Az egyik a könyv tartalmi vonala – de mint általában, csak röviden. A másik pedig a személyes benyomásaim. Az első oldalaktól kezdve ugyanis volt bennem egy, a komfortos érzéshez nem éppen passzoló feszengés. De kezdjük a tartalmi egységgel! A kiadói kiadványok, vagy a pszichológiai témákban már jártas olvasó számára a kötet felütése, miszerint reakcióink, döntéseink és szemléletünk meghatározói életünk első tapasztalatihoz, a szüleinkhez kapcsolódnak, talán nem okoz túl nagy meglepetést, így az első fejezet (Előszó, avagy mi újat tudhatok még meg a párkapcsolatokról) első pillantásra talán nem rejt újdonságot, azonban a szerző betekintést enged a gyerekkorban kialakuló sémákba, és azok mögöttes jelentéseibe, melyet a második fejezet (Párkapcsolati vakfoltjaink) fűz tovább, illetve fejt ki. A sémaelméleti alapokat követően hat tematikus csomópont (a sémakémia működése; konfliktusok és játszmák a kapcsolatokban; hűtlenség; sémáink mint döntéshozók; megoldási stratégiák és a 21. század kihívásai) segítségével haladhatunk végig a választási, döntési mechanizmusokon és konfliktusokon, melyek szerepet játszhatnak (vagy éppen gátat vethetnek) egy kiegyensúlyozott párkapcsolat felé vezető úton. Bár talán kár is volna rangsorolni, különösen fontosnak gondolom a 21. századi kihívásokkal, a kulturális üzenetekkel foglalkozó fejezetet, melyből az is kirajzolódik, hogy sok esetben olyan kapcsolatok vagy emberek is befolyásolják, alakítják sémáinkat, akikkel adott esetben még csak nem is találkoztunk.

A Sémakémia tehát érdekes és izgalmas barangolást biztosít az olvasó számára, nagyon gazdag és informatív kiadvány, aki viszont egy konkrét receptet vagy biztos megoldási stratégiát keres a könyvben, nyilván nem fogja megtalálni. Ez nem is célja és nem is feladata a könyvnek. Az önismeret szempontjából viszont sok tanulságot vonhatunk le a segítségével. Talán azok számára lehet jó választás a könyv, akik annyira még nem ismerősek a témában, mert viszonylag közérthető formában tájékozódhatnak a sémákkal kapcsolatban. Ugyancsak fontos és hasznos sorvezető lehet, ha bizonyos visszatérő választásainkra, konfliktushelyzeteinkre keresünk fogódzót. Számomra, ahogy fentebb is jeleztem, az első fejezetektől kezdve kissé feszengős volt a kötet, aminek okát elsősorban a stílusban fedeztem fel. A magázódós forma kissé elidegenítő. Persze, többször hallottam már olyan pszichológusoktól, akiket a közösségi médiában követek, hogy ez egyfajta távolságtartást biztosít a felek számára. Ezt tökéletesen megértem egy terápia kapcsán, egy könyv esetében viszont nem feltétlenül tartom szerencsés megoldásnak. A másik stilisztikai furcsaság: mikor általános következtetéseket fogalmaz meg az elbeszélő, szinte minden alkalommal túlragoz (Mindannyiunknak vannak hibáink. < Mindannyiunknak vannak hibái.). Ezeket egy szerkesztőnek vagy korrektornak, meglátásom szerint gyomlálni kellett volna. S persze tudom, hogy ezek nüansznyi dolgok, a tartalmi vonalat egyaltalán nem befolyásolják, a befogadást viszont – részemről – igen. Ugyancsak ezt a távolságtartást érzékeltem a kissé laboratóriuminak ható példákból is, a közvetlenség, a regiszterváltás szerintem nem igazán valósult meg a szemléltetéseknél.  Talán most először éreztem azt, hogy nem találtam meg a közös hangot az elbeszélővel, ami viszont elgondolkodtatott, hogy egy személyes terápia esetében lehet, hogy pont ez működne jól. A Sémakémia tehát ebből a szempontból is elég izgalmas utazás volt számomra, mert így végül egy olyan vetülettel is találkoztam a kötetben, amire egészen biztosan nem számítottam. 


Blogturné Klub


Talán többeknek ismerős a helyzet, amikor olyasvalakivel alakítunk ki szerelmi kapcsolatot, aki képes érzelmileg úgy bántani minket, ahogyan azt gyerekkorunkban a számunkra fontos személyek, leginkább a szüleink tették. A pszichológusok ezt a jelenséget nevezik sémakémiának. A mostani turnénk során egy kicsit körbejárjuk ezt a témát, hogy könnyebben felismerjük a jeleket. Ismerjétek meg bloggereinkkel együtt Szabó-Bartha Anett Sémakémia című önismereti könyvét, és nyerjétek meg a Kulcslyuk Kiadó által felajánlott példányt!




A turné állomásai


04.08. Könyv és más
04.10. KönyvParfé
04.12. Szembetűnő

Nyereményjáték


Mostani nyereményjátékunkban a Kulcslyuk Kiadó további izgalmas pszichológiai kötetei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„Ha folyamatosan csak azzal foglalkozunk, hogy mások milyennek látnak minket, és megpróbálunk rendre ennek megfelelni, akkor éppen a lényeget, önmagunkat veszítjük el.”

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése