Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Még 2013-ban olvastam Elizabeth Gaskell Észak és Dél című regényét. Akkorra már jó néhányszor lepörgettem a BBC regényből készült minisorozatát. A regény és az én történetem azonban valamivel korábbra tekint vissza. Most pedig, az írónő születésének 206. évfordulója környékén, leporoltam a régi értékelésem, felújítottam az emlékeim. Hiába, ha egy könyvvel vagy szerzővel története van valakinek, akkor azt illik megörökíteni és feleleveníteni.

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Lazi Könyvkiadó, 2008, 476 oldal

Azok közé tartozom, akik Jane Austen regényeivel, munkásságával nem tizenéves éveik közepén, inkább vége felé találkoztak. Talán ennek is köszönhető, hogy történeteinek kevésbé a romantikus voltát, inkább a korabeli társadalom ábrázolását, irodalmi divatjainak kikarikírozását és az ehhez társuló, mérhetetlenül szórakoztató iróniáját részesítem előnyben - persze, egy kis romantika sosem árt. Jogosan merülhet fel a kérdés, miért is írok Austenről, mikor épp Elizabeth Gaskell regényéről kellene szólnom...

Észak és Dél

Nem véletlen. Gaskell-lel ugyanis Austennak köszönhetően találkozam. Történt ugyanis, hogy egyetemi éveim kezdetén vészesen közeledtem az Austen-(regény)életmű végéhez, s (nem is sejtve, hogy az írónő hol s mindenütt tette és teszi le azóta is névjegyét még a kortárs irodalomban is) mindenkinek lépten-nyomon arról panaszkodtam, hogy fogalmam sincs, mi lesz velem: Jane Austen mindössze hat befejezett regényt hagyott ránk, és én már ötöt elolvastam. Ráadásul ezek közül néhányat már többször is. Egy ilyen panaszáradat közepette hívta fel az egyik csoporttársam a figyelmem egy bizonyos Elizabeth Gaskellre (akit lehet, hogy csak Mrs. Gaskellként fogok megtalálni a könyvtár polcain). 

"Nem tudom elviselni, ha ellentmondanak nekem. 

Attól olyan határozatlan leszek…"

Elizabeth Gaskell

Kicsit ódzkodom attól, ha valaki könyvet vagy írót ajánl nekem (a sors fura fintora, hogy könyvesbloggerkedésre adtam a fejem), de abszolút megérte hallgatnom a jó szóra. Persze, azért nem ugrottam egyenest fejest az Észak és Délbe, először megnéztem a regényből készült minisorozatot. Aztán újra megnéztem. És újra. És újra...

"A fiatalok olyankor kezdik érezni, milyen rejtelmes dolog is az idő múlása, amikor először ébrednek tudatára, hogy a megszokott dolgok is megváltoznak. Később már korántsem érezzük olyan rejtelmesnek a dolgot. Én már magától értetődőnek tekintem a változást minden dologban. Az én számomra már megszokott dolog a mulandóság, neked még új és lehangoló."

A BBC minisorozatot forgatott a regényből

Nem volt más hátra, annyira imádtam a sorozatot, hogy - ha már elkövettem azt a baklövést, hogy nem a könyvvel kezdtem - muszáj volt a kötettel is megismerkednem. Rögtön sikerült is megrökönyödnöm: tudtátok, hogy bár az Észak és Dél 1855-ben megjelent, hazánkban még gyakorlatilag tíz éve sincs, hogy felfedezték? Őszintén meglepődtem. Főleg, miután az is egészen világossá vált, hogy nem csupán egy remek forgatókönyvíró vette kezelésbe a sztorit, amiből egy remek sorozatot kerekített: az a bizonyos alap sem piskóta. Az ipari forradalom már bekúszott az angol ipari életbe, Anglia két részre szakad: dél a mezőgazdaságnál marad, míg észak egyre iparosodik. Mr. Hale lelkiismereti okokból elhagyja az addig biztos megélhetést nyújtó lelkészi hivatást, s az idilli dél vidékét hátrahagyva az északi iparvárosba, Miltonba költözik feleségével és lányával, Margarettel. Úgy tűnik, a beilleszkedés korántsem zökkenőmentes, különösen Margaret sínyli meg a változást. Mr. Hale tanítóként vállal állást, s hamarosan szert tesz magántanítványokra is, köztük van az egyik gyár tulajdonosa, Mr. Thornton. A két világ találkozásával, Margaret és John kapcsolatával az elbeszélő roppant ügyesen érzékelteti a 19. századi Anglia társadalmi berendezkedését, ellentéteit, az ipari forradalom vívmányainak megjelenését, bekúszását és hatását a mindennapokra. 

"Az anyai szeretet Isten ajándéka, John! Örökké tart, soha nem múlik el. 

Egy lány szerelme annyi, mint a füstgomoly – az első szél elfújja!"

Gaskell remekül ír. Érződik sorain, történetvezetésén és stílusán a "régi nagyok" hatása, mégis egyedi. A könyvben megvan minden, ami miatt a klasszikus romantikusokat, vagy amiért Austent vagy a Brontë nővéreket kedvelem.  Ha a felsoroltaknál maradunk: szinte mindegyiküknél, kivétel nélkül van egy előtérbe tolt szerelmi szál, ami azonban mégsem a történet lényege. Sőt! Ahogy Austennál a lényeg az irónia, az (ön)kritika, a fricska, a humor, úgy Gaskellnél ott van az ipari forradalom, az átalakuló társadalom, a város-vidék ellentét. A karakterek fejlődése, a mellékszereplők kidolgozottsága pedig Gaskellnél is zseniális. Tehát, ha kifogytatok Austenből, a Brontë nővérekből, érdemes figyelmet fordítani egy hazánkban érdemtelenül későn felfedezett írónőre, Mrs. Gaskellre is. És egy suta tanulság a bejegyzés végére: néha túlidealizálunk olyan dolgokat, amik más szemszögből nézve, talán nem is olyan eszményiek, mint azt mindaddig hittük.