2015. november 4., szerda

Angela Marsons: Elfojtott sikoly

A General Press Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Angela Marsons: Elfojtott sikoly című regénye. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és ismerjük meg együtt Kim Stone felügyelőnőt és csapatát, fedezzük fel együtt a nyomozói munka rejtelmeit és göngyölítsük fel velük együtt egy rejtélyes és hosszú évekre visszahúzódó ügy szálait. Az út első napjára 2015. október 31-én kerül sor, majd ezt követően másik három blogger segítségével ismerhetitek meg a Stone csapatát és az ügy részleteit. Eközben persze érdekességekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja - a kiadó jóvoltából - négy példány az Elfojtott sikoly című könyvből.


Angela Marsons: Elfojtott sikoly
Sorozat: Kim Stone (1)
Eredeti megjelenés: 2015. február
Hazai megjelenés: 2015. október
Kiadó: General Press Kiadó
Fordította: Szieberth Ádám
Téma, műfaj: krimi
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 360 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
Ötágú csillagot alkottak a kis bucka körül. Csak ők tudták, hogy a frissen felásott föld sírgödröt takar. A fagyott földet ásni olyan volt, mintha kőbe akartak volna vésni valamit, ezért felváltva dolgoztak. Mindenkire sor került. Mind az ötükre. Ha felnőtt méretű gödröt kell ásniuk, az  tovább tartott volna. Kézről kézre járt az ásó. Volt, aki tétován, habozva fogta meg, mások biztosabb kézzel. De senki sem ellenkezett, és senki sem szólt egy szót sem. Tisztában voltak vele mindannyian, hogy egy ártatlan életet vettek el, de az egyezség megköttetett: a titkaikat el kell temetni! Amikor megtelepedtek a sírhanton a szállingózó hópihék, a csoport tagjainak hátán végigfutott a hideg. Aztán ment ki-ki a dolgára: az öt emberalak lábnyomai csillagot tapostak a friss, ropogós hóba. Elvégeztetett. Ám a titkok sosem maradnak eltemetve...Angela Marsons valósággal berobbant a Kim Stone felügyelőnő bűnügyeit leíró sorozatával az angol krimiirodalomba. Óriási sikert arató első könyvével hónapokig vezette az eladási listákat, szarkasztikus, ám szerethető főszereplője pedig elszántan göngyölíti fel a nehezebbnél nehezebb eseteket.



Mindjárt az elején leleplezem magam: egy kicsit talán elfogult recenzió következik. De mindent meg tudok magyarázni. Még az e regény iránt érzett rajongásom is. Ugyanis, a legkevésbé sem titok, hogy a krimi és a thriller világa, alaphangon is: komfortzónámon kívül áll. Így különösképp nem vagyok olvasott az irodalom e területén. Azt ugyan nem tudom, hogy mindezekkel együtt, mekkora a műfaj kedvelői számára megbízhatóságom, ha azt mondom: az Elfojtott sikoly maximálisan meggyőzött. Mindenesetre így történt: maximálisan meggyőzött!

"Ítélkezni könnyű, 
de mindenkiben rejlik valami jó, 
csak meg kell keresni."

Felmerülhet persze a kérdés, hogy a friss megjelenések tengerében, miért pont ezt a könyvet akartam kipecázni magamnak, mikor annyi romantikus, történelmi és önéletrajzi kötet érkezik napról napra a könyvesboltok polcaira...
Kim Stone? Valahogy így képzelném :)
Nos, magam sem értem pontosan. Egyrészt, mert roppant kíváncsi természet vagyok, másrészt, mert nagyon megtetszett a fülszöveg, harmadrészt, az idén eddig megkezdett sorozatok sikerén felbuzdulva többre és újabbakra is vágyom. Ó, és még valami:az is felhívta a figyelmem, hogy az eredeti megjelenéshez képest milyen gyors tempóban megérkezett hazánkba a könyv. Gyanús, gyanús. És nem is véletlenül. De lássuk, mivel is vett le a lábamról ez a thriller. Ha azt mondom, tetszett úgy, ahogy van, egyrészt elég rövidke lenne a recenzióm, másrészt pedig elég csapnivaló blogger és olvasó lennék. Göngyölítsük fel hát rajongásom okait!

"– Szakmailag megalapozott becslésem szerint a felnőttkort még el nem ért, 
tizenöt évesnél nem idősebb áldozattal van dolgunk.
– Szakmailag megalapozott becslés? Így nevezi a tudományos szakzsargon a találgatást?"

Az Elfojtott sikoly nagyon sok szálon fut. Az alaptörténet (roppant váratlan és meglepő módon) egy gyilkosság, melynek elkövetőiről, áldozatáról, körülményeiről és helyszínéről lényegében semmit nem tudunk meg a kötet elején. Csupán annyit, hogy a tetemet elássák.
A kötet eredeti borítója
Aztán snitt, és egy újabb gyilkosság, melynek legalább már némileg tisztában vagyunk áldozatával és helyszínével, és azt is megtudjuk, hogy köze van az imént említett, több évvel ezelőtti gyilkossághoz. A nyomozás ennek az esetnek a kapcsán indul meg, s válik egyre szerteágazóbbá, szövevényesebbé. Mindezt tovább bonyolítja egy ásatási helyszínen felbukkanó hulla, ami nem egyezik meg a történet elejivel, visszatekintünk a múltba egy árvaházhoz és az azt ért tűzvészhez, egykori dolgozóihoz és lakóihoz. Ne ijedj meg, ne navigálj el, nem folytatom a cselekményleírást. De azt már te is láthatod, a talpraesett Kim Stone nyomozónak a legkevésbé sincs könnyű dolga. A rábízott ügy mellett ráadásul saját szellemeivel, múltjával is meg kell küzdenie. Ami a nyomozást illeti: a Főnöknek kiváló munkatársai akadnak...

"Tisztában voltak vele, hogy az egész világot nem tudják megváltani, bármennyire szeretnék 
– de vannak pillanatok, amikor egyszerűen muszáj foglalkozni a világnak azzal a parányi részével, amelyikbe az ember éppen belebotlik."

...a fókuszba kerülő karakterek mindegyike kidolgozott, az írónő a krimi tipikus szereplőgárdáját vonultatja fel a regényben. Maga a főszereplő, Kim Stone szarkazmusa lehengerlő, a fordítás számomra igazán megnyerő, a poénok ülnek és átjönnek. S bár sokszor érződik az, hogy főhősnőnk mintegy gép ontja magából sziporkázó beszólásait, és jobbnál-jobb meglátásait, véleményem szerint, a történetfolyam patikamérlegen mért, tökéletesen elhelyezett szakaszaiban mutatja meg emberi oldalát is. Imádtam, hogy miközben minden idegszálammal igyekszem figyelni, és lekörözni őt, picit meg is ismerkedhetek vele, a múltjával.

"Aznap dönthetett volna úgy, hogy nem nyomja meg azt a gombot. 
Kapitulálhatott volna a betegség előtt, és elnyerhette volna az örök békét, 
de nem tette, mert meggátolta ebben valami: a remény."

De nem csupán vele, hanem a mellékszereplőkkel, valamint a régmúlt és a jelen gyilkosaival is. Közülük az egyikben (a régmúltéban) már-már biztos voltam, nem okozott különösebb meglepetést leleplez(őd)ése. Az ő levelei, áldozatairól írt "esettanulmányai" számomra megrázóak és érthetetlenek voltak. Szerencsémre, mert ha érteném, képes lennék velük azonosulni. De nem tudok, és nem is akarok. Mindazonáltal ezek a naplószerű beékelt fejezetek még színesebbé és még figyelemfelkeltőbbé tették számomra a sztorit. A gyilkos ott motoszkált a jelen eseményfolyamában, követte a fejleményeket, és igyekezett azokat befolyásolni is. Főleg -persze- akkor, mikor elérhető közelségbe került a lebukás lehetősége. A jelen gyilkosának kilétének felfedése viszont tényleg katarzist okozott számomra, és az is, hogy akiben némi titokzatosságot és gyanút véltem felfedezni, végül tisztára mosta magát. Szeretem ezeket a fordulatokat. És még valami: a legkedvesebb mellékszereplő számomra Lucy. Nem árulom el, ki ő. Ismerkedjetek meg vele!

Angela Marsons és a sorozatindító kötet
"– Ha egy kicsivel több időtök van egymásra, tuti, hogy pattogtak volna a szikrák.
– És mi lesz a szikrából?
– Tűz! – felelte szemét tágra nyitva Bryant.
– És láttál már olyan tüzet, amelyik nem tett kárt semmiben?"

Az Elfojtott sikoly tehát - hogy a tengeres-pecás hasonlatnál maradjak - abszolút nyerő kapás volt számomra. Egyértelmű, hogy nagyon várom a folytatást, hogy ismét együtt nyomozhassak Kim Stone-nal, a szarkasztikus, magabiztos nyomozónővel, hogy még jobban megismerhessem őt, hogy beülhessek vele a pszichológushoz (már, ha....). Az elsőkönyves Angela Marsons nagyon eltalált valamit. A stílus, a sztori és a szereplőgárda még az én kis romantikus -nak vélt- szívem is elrabolta, s felkészítette a további kalandokra.



Blogturné Klub


A turné állomásai
10.31. - Könyvszeretet
11.02. - Tekla könyvei
11.04. - Szembetűnő
11.06. - Zakkant olvas

Nyereményjáték

Kim Stone egy erős és határozott női karakter, aki megérdemelten kerül be a híres nyomozónők közé. Tipikus magányos farkas, nyughatatlan, makacs és elszánt természettel, aki nem ismeri azt, hogy lehetetlen. Fürge észjárásával, kiváló nyomozói ösztönével és persze a csapata segítségével szinte verhetetlen. Mi most a hozzá hasonló karaktereket keressük. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő leírások alapján és a kiemelt betűk segítségével kitaláljátok, hogy melyik híres nyomozónőre gondoltunk. A nevet írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Nyomozásra fel! 

Ha kitaláltátok mind a négy nyomozónő nevét, esélyetek nyílik megnyerni a General Press Kiadó által felajánlott Elfojtott sikoly regény egy-egy példányát! Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A kotnyeles vénkisasszony „nyomozó” megalkotója Agatha Christie. Regénybeli első debütálása 1930-ban volt, a mű címe: Gyilkosság a paplakban. Ki ő?

4 megjegyzés:

  1. A leírás és a betűkből kirakott név, két teljesen különböző személy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a figyelmeztetést! Javítottam a leírást :)
      Sok szerencsét a nyereményjátékon! :)

      Törlés
  2. Igen, ezt most én sem értem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már helyesen szerepel a leírás :)
      Elnézést a kavarodásért!
      Sok szerencsét a nyereményjátékon! :)

      Törlés