2015. november 1., vasárnap

Heti szumma XV.

Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.


Új rovat a blogon


Az új rovat két logót kapott, ez az egyik 
Attól függetlenül, hogy négy bejegyzés is felkerült, inkább tervezős hetet tudhatok magam mögött, mint produktívat. Ez azt jelenti, hogy kis újítást szeretnék eszközölni a blogon, ami nem a profilra, inkább a tartalom bővülésére vonatkozik. Az új ötleteket egyébként épp a héten útjára indított Könyvközeli élmények nevet kapott rovat hozta magával. Az ehhez tartozó bejegyzések apró ajánlók lesznek egy-egy könyves eseménnyel, könyvklubbal vagy könyvbemutatóval kapcsolatban. Megpróbálok fizikai valómban is megjelenni az itt ajánlott eseményeken, meglátjuk. A heti négy bejegyzés közül kettő rögtön az új rovathoz kapcsolódik. Szerdán Budapestre látogatott Brooke Davis, a Libri pedig könyvbemutatót rendezett az ausztrál írónő új regényének, Az elveszett és meglett dolgok könyvének. A másik pedig egy könyvklub - a General Press Kiadó szervezésében, melynek első alkalma épp ezen a csütörtökön volt. A résztvevőktől úgy értesültem, igazán jól sikerült a találkozó, bízom benne, hogy egyre én is eljutok majd. Az újítások egy részét egyébként csak jövő év elejétől vetem be, de akad majd olyan is, amivel már idén találkozhattok.


Heti bejegyzések


Hókusz Pókusz
A hétbe belefért még egy könyves értékelés is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Czóbel Minka: Két arany hajszál c. beszélyét nem mostanában olvastam, viszont nyáron a Moly Merítésébe beválogatást nyert a könyvről írt értékelésem - már akkor elterveztem, hogy bejegyzéssé "fejlesztem", de csak most jutottam el odáig, hogy ez meg is valósuljon. Ez a recenzió egyénként nem is magát a történetet helyezi fókuszba, hanem inkább a könyv jelentőségét. 
Emellett a negyedik poszt egy egynapos turné állomásaként született. A Blogturné Klub idei Halloween-turnéjához csatlakoztam, egy nem szokványos: filmes értékeléssel (igen, ez megint sok ötletet adott a továbbiakhoz). A Hókusz Pókusz nagy kedvencem már csaknem húsz éve, úgyhogy örömmel vettem részt ezzel a turnén.
…és a tervek

Összességében eredményes hetet zártam, mert igyekeztem kampányfőnöki feladataimban is haladni (elkészítettem életem első Rafflecopter-dobozát), a holnap startoló turné pedig az első olyan, ahol az egész turné feladatait én készítettem elő. Úgyhogy, boldog vagyok, és végre elég bátor is egy ilyenhez. Szerencsére, utána héten gyakorolhatok tovább, éljen! Ezzel most lényegében le is lőttem egy poént: egy turném tuti lesz jövő héten, sőt, még egy...és még mindig igyekszem behozni egyéni recenziós lemaradásaim.
…és még egy kis Federer

...óóó, igen...és Roger Federer immár Bázel hétszeres bajnoka! Ezt még mindenképp szerettem volna idebiggyeszteni. Mert nagyon örülök!



Tartsatok velem továbbra is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése