"Én nem kérek mást..."

....csak sok-sok, és még annál is több ilyen fantasztikus Ákos-koncertet! Nem is tudom, kell-e ennél többet írnom arról, milyen hangulatban hagytam el Ákos idei turnényitójának helyszínét, a Pécsi Egyetemi Napoknak otthont adó Zsolnay Negyedet...De azért álljék itt néhány sor, egy rövid élménybeszámoló arról, miért határoztam el már koncert közben, hogy idén még legalább egy turnéállomásra el kell látogatnom. Mert Ákos-koncertre menni mindig ünnepnap.

Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Nagyon vártam, hogy végre a Talált vágyak osztálya kerüljön sorra az olvasmánylistámon...Nem nagyon szoktam borító alapján ítélni/vásárolni könyvet, de ez egyszerűen magával ragadott. Számomra kellemes benyomást kelt, picit megidézi a tavaszt, és idilli hangulattal tölt el, akárhányszor ránézek. A cím is borzasztóan felkeltette érdeklődésem, a fülszöveg is...így minden adott volt egy klassz olvasmányélményhez. Így eljött a pillanat: leemeltem a polcról, és elolvastam Allison Winn Scotch történetét, mely a Pioneer Books gondozásában, Spiegl Máté fordításában 2012-ben jelent meg hazánkban.

Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
Pioneer Books, 2012, 312 oldal
Fordította: Spiegl Máté

Vágjunk rögtön a közepébe. Azt nem tudnám megmondani, hogy miért tetszett ez a történet. Mármint: azért tetszett, mert vártam, hogy elolvassam - és nem okozott csalódást? Vagy azért, mert viszonylag hosszabb idő után ez volt az első olyan könyv, amit szabadon, éjszakába nyúlóan olvastam egy kanna forró tea társaságában, és maga e tény töltött el boldogsággal? Tényleg nem tudom. Néha e kettő együttállása is elegendő. 

Márai egyszer, kétszer...és bármikor

1900. április 11-én született Márai Sándor. Furcsa, de a vele és műveivel való megismerkedésem egészen 2012-ig váratott magára. Fogalmam sincs, miért. Igazából, akkor is csak egy egyetemi kurzusnak köszönhetem, hogy egyáltalán elindulhatott "Máraival közös utam". Bár, természetesen lehet, hogy egy idő után így is úgy is elkerülhetetlen lett volna, hogy ne akadjon kezembe, végeredményben örülök, hogy ez az ismerkedés három éve elkezdődött. 2012-ben ugyanis megállíthatatlanul és végérvényesen megkedveltem őt és műveit. Itt, a blogon már többször tettem róla (és természetesen, műveiről) említést, most azonban úgy gondoltam, az általam eddig olvasott szövegeiből, regényeiből állítok össze egy kis értékelős-véleményezős csokrot. Nem minden könyvről, mert egyrészt az talán túl hosszú lenne, másrészt pedig az idő múlásával egyre hosszabb értékeléseket, véleményezéseket írtam a Molyon, így azokat kicsit kiegészítve inkább külön bejegyzésként teszem majd közzé gondolataim. A korai olvasmányélményeim tehát álljanak most itt egy kis, rövid válogatásként. 

Rímes hétvége

A vers alapvetően végigkísérte eddigi életem (gyanítom, ez elkövetkező évtizedeimben is így lesz). Persze, nem mindig ugyanabban a formában. Először a mondókák világa fogott meg, általános iskolában pedig a szavalás. Aztán gimnáziumban a versírás. A világ szerencséjére, ezek közül csak néhány került közszemlére, viszont én a mai napig jót mosolygok, ha kezembe kerül a mintás füzetem tele a naplószerű verseimmel. Az érettségi óta pedig leginkább élvezője, olvasója és hallgatója vagyok a verseknek. És posztolója. 

Nem értem az érzelmet

Sokáig tengettem mindennapjaim abban a naiv tudatban, hogy a néhány éve felröppent híresztelések, miszerint Jane Austen regényeit modern köntösbe csomagolják (s melyről itt a blogon is közzétettem egy bejegyzést), talán nem is valósultak meg. Aztán egyszer csak szembejött velem egy könyves akció, és a könyv: Értelem & érzelem. Ez már nem tréfadolog (noha a roppant kreatív címválasztás ezt sugallhatja), s az igazat megvallva: maga a könyv sem az!

Joanna Trollope: Értelem&érzelem
Eredeti megjelenés: 2013.
Hazai megjelenés: 2014.
Kiadó: Kossuth Kiadó
Fordította: Dudik Annamária Éva
Téma, műfaj: modern átirat
Oldalszám: 336 oldal
Csillagérték: 3

Fülszöveg:
"Két testvér nem is lehetne ennyire más természet. Elinor Dashwood építésznek tanul, erénye a türelem és a megbízhatóság. Lobbanékony húga, Marianne viszont édesanyjukra ütött, ugyanolyan szenvedélyes és kreatív, megtölti a házat drámával, gitárzenével, miközben a zeneművészeti főiskoláról álmodozik. Ám amikor édesapjuk, Henry Dashwood hirtelen meghal, az egész családnak el kell költöznie Norlandből, amely húsz éven át volt szeretett otthonuk. A társadalmi rang biztonsága nélkül értékeiknek komoly próbát kell kiállniuk. Vajon képes lesz Elinor higgadtan, józanul nézni, hogy egy másik lány kivetette a hálóját a férfira, akit ő szeret? Vajon meginog majd Marianne hite az egyetlen igaz szerelemben, amikor megismerkedik a vidék leghelyesebb fiújával, John Willoughbyval? És egy olyan világban, amelyben a közösségi média és az ott hangoztatott vélemények formálják az eseményeket, vajon győzhet a szerelem a konvenciók és a rosszallás fölött? Joanna Trollope szellemesen, a társadalmi témák iránti érzékenységgel új megvilágításba helyezi az Értelem és érzelem cselekményét, és újra elmesél egy csodálatos történetet a felnőtté válásról, a fiatalkori szerelemről és csalódásról, és arról, hogy bizonyos dolgok sosem változnak, különösen akkor, ha pénzről van szó..."

Szeretem a tavaszt! Book Tag

Végre beköszöntött legkedvesebb évszakom, s hosszú hallgatásom most egy, a tavasszal kapcsolatos Book Taggel szakítom meg, melyre a Könyvvilág Blogon találtam rá. Ezúton is köszönöm az ihletet a blog tulajdonosának, Beatrixnak :) Ennek a bejegyzésnek tehát az lenne a lényege, hogy picit hangolódjunk a tavaszra. Tartsatok velem! 

Milyen a tavasz ott, ahol élsz?
Röviden: csodálatos! Nem lehet betelni vele, és mindig úgy érzem, hogy nagyon rövid ideig tart. Imádom napról napra megfigyelni, ahogy egyre több szín és virág jelenik meg a kertben, imádom hallgatni, ahogy a méhek döngicsélnek, ahogy megjelennek a pillangók, és körberepkedik a virágokat. Szeretek a fűben üldögélni, minél több napsütést magamba szívni. És nagyon szeretek kertészkedni, gyönyörködni az ősszel befektetett munkám gyümölcsében. Szerencsére, van bőven felület, ahol kiélhetem kertész szenvedélyem. Óh, és mániám, hogy rengeteg fotót készítek a kertecskéimről, a virágzó gyümölcsfákról. De ezt majd látni fogjátok itt, a blogon és a blog Facebook oldalán, a Szembetűnőn is :)

A Dal 2015 - összefoglaló

Ha azt kérdeznéd, elégedett vagyok-e A Dal 2015 döntőjével kapcsolatosan, válaszom egy egyértelmű és hatalmas IGEN lenne. Ha azt kérdeznéd, ért-e valamiféle meglepetés a végeredményt illetően, akkor azt mondanám: nem. S ha megkérdeznéd, hogy ettől függetlenül végigkísérte-e a hetem egyfajta izgalom és várakozás, nos, akkor ismét visszatérnék az igenhez. Szerencsére, ebben az egész hetes készülődésben volt társam is, így azért annyira mégsem éreztem magam őrültnek vagy zizzentnek. Fantasztikus módon, még a végső négyest is hajszálpontosan sikerült megtippelnünk (olyannyira, hogy Wolf Katit a Spoon fogja kipöccinteni a legjobb négyből) csakúgy, mint a győztest. Így némi elégedettséggel, örömben úszva megosztanék néhány gondolatot az idei A Dal műsorfolyammal - és természetesen a döntővel - kapcsolatosan. Mivel a dalokat  nagyjából hétről-hétre kiveséztem, és leírtam róluk azt, amit fontosnak tartottam kiemelni, ezért ebben a bejegyzésben csak egy dal kerül majd megjelenítésre (a középdöntőkről szóló bejegyzéseket itt és itt érheted el). 

Kezdjük a döntővel! A legjobb nyolc. Majd a legjobb négy. Az első elődöntő előtt még nem igazán állt össze a fejemben, kik lehetnének a befutók. Ahogy akkor is írtam, az elődöntők során szokott kialakulni a végső képem a kedvenceimről, mert az előhallgatások után sokszor csalódom pozitívan vagy negatívan az élő előadásban. Ez nagyrészt idén is így volt, kivéve talán Mujahid Zoli dalát, mely már az elejétől kezdve tetszett. Noha nem ő volt az abszolút kedvencem, azért nagyon szurkoltam, hogy a végső négybe bekerülhessen. Nagyjából ugyanígy állt a helyzet Szabó Ádám dalával kapcsolatban is, bár a Give me your love csak az elődöntők során ragadta meg a figyelmem. Boggie dalába pedig az elődöntő során szerettem bele végérvényesen. A Wars for nothing méltatását már a harmadik elődöntős bejegyzésben is megírtam, melyet azóta is tartok. Talán még jobban is. A negatív véleményem általában nem hangoztattam, a Spoonnal kapcsolatban néha meg-meglebegtettem ellenszenvem, de a zsűri részéről abszolút jogos döntésnek tartottam, hogy a négy közé juttatták őket - mégpedig azért, mert végeredményben a Spoont a közönség juttatta a döntőig, s az a minimum, hogy a közönség "szeretete" legalább ennyiben befolyásolja a zsűrit. Ugyanez történt egyébként két éve is, mikor ByeAlex jutott tovább adásról-adásra a közönség szavazatai által - s nyerte meg végül a válogatót. 

A pontozást tehát ebből a szempontból jogosnak találtam, noha Csiszár Jenő pontszámai számomra abszolút irreális képet tükröztek (nem csak a döntő során egyébként). Nem meglepő, az egész műsorfolyamban nem tartottam őt megbízható pontnak. Ezt persze nem arra értem, hogy többször olyan dalokat emelt ki, melyek nekem egyáltalán nem tetszettek. Mert nincs azzal semmi probléma, hogy más ízlésvilággal rendelkezünk. S ha már itt tartunk: sok támadás érte, viszont az egyetlen biztos és következetes zsűritag Pierrot volt. Az első olyan figura, aki végre felvállalta, hogy 7-8 pont alatt is létezik pontszám egy tízes skálán, aki érthető és kiszámítható  pontrendszert alakított ki, és vállalta a (korábbi) véleményét is. És persze az sem hátrány, hogy képes 5-6 összefüggő mondatot választékosan összeállítani, és közölni. Mert szomorú, de manapság ritkaságszámba megy, hogy egy televíziós szereplő képes erre. 

Ezen a vonalon továbbhaladva pedig talán érdemes szót ejteni a műsorvezetésről is. Amit előre megjósoltam, végigvonult az egész műsoron: Gundel Takács Gábor iszonyatosan hiányzott ennek a műsornak. A műsornak, melynek készítői mintha csak a döntőre vették volna észre, hogy lényegében itt egy műsorfolyam zajlik (és esetleg érdemes lenne néhány 21. századi módszert is bevetni a látványvilág és élvezhetőség érdekében). Tatár Csilla műsorvezetését valahogy Szabó Zsófiéhoz tudnám hasonlítani, azzal a megjegyzéssel: hogy Csilla talán nem akkora vakvágány műsorvezetőként, mint Zsófi. Bár, mindkettőjükről elmondható, hogy tájékozatlanok és nem tudnak két értelmes mondatot egymás mellé illeszteni. Pedig volt adás, ahol felcsillant egy kis fény, de általában hamar ki is hunyt. Viszont az utolsó adásban viselt frizurája (?) azt hiszem, minden bakit überelt. Harsányi Levente lényegében végig hozta a maga sajátos, laza formáját, mellyel kétségkívül megmentette a műsorvezetés vergődését az unalomtól. Én azért továbbra is bízom benne, hogy sikerül fejlődni (az idei adásokban már nyilván nem). Hajrá! 

Már csak amiatt is szurkolok, mert minden szurkálódásom (és a szervezés és lebonyolítás minden sutaságának) ellenére, én kedvelem azt, hogy A Dal létezik. Kedvelem azt a folyamatot, hogy egy-egy dal egyre közelebb kerül hozzám; hogy tévében is láthatom a már befutott előadókat versengni; hogy új előadókat, új stílusokat fedezhetek fel; hogy régen ismert előadók dalait hallhatom szimfonikus előadásban; hogy beszélgethetek és véleményt cserélhetek azokkal, akik szintén nézik a műsort; hogy tanúja lehetek annak, hogy kerül kiválasztásra az a dal, mely hazánkat képviseli egy népszerű versenyen...hogy aztán májusban tiszta szívvel tudjak kiállni a dal mellett. Kedvelem, hogy beleszólhatok, kit küldenék Európa színpadára. És kedvelem, hogy ma 22:24 perckor elküldhettem a szavazatom a 24-es kódra. És kedvelem, hogy a négy legjobb közül az egyetlen hölgy lett a legjobb.

Ezúton szeretném megköszönni kitüntető figyelmeteket, hogy hétről-hétre egyre többen olvastátok A Dal 2015-tel kapcsolatos összefoglalóimat. Külön köszönet azon kedves Barátaimnak, Ismerőseimnek, akikkel véleményt cseréltünk az elmúlt hetekben, akikkel együtt néztük az adások valamelyikét. Májusban pedig Eurovízió! Hajrá, Magyarország!

Fotók: Eurovision Hungary facebook oldala