2015. március 1., vasárnap

A Dal 2015 - összefoglaló

Ha azt kérdeznéd, elégedett vagyok-e A Dal 2015 döntőjével kapcsolatosan, válaszom egy egyértelmű és hatalmas IGEN lenne. Ha azt kérdeznéd, ért-e valamiféle meglepetés a végeredményt illetően, akkor azt mondanám: nem. S ha megkérdeznéd, hogy ettől függetlenül végigkísérte-e a hetem egyfajta izgalom és várakozás, nos, akkor ismét visszatérnék az igenhez. Szerencsére, ebben az egész hetes készülődésben volt társam is, így azért annyira mégsem éreztem magam őrültnek vagy zizzentnek. Fantasztikus módon, még a végső négyest is hajszálpontosan sikerült megtippelnünk (olyannyira, hogy Wolf Katit a Spoon fogja kipöccinteni a legjobb négyből) csakúgy, mint a győztest. Így némi elégedettséggel, örömben úszva megosztanék néhány gondolatot az idei A Dal műsorfolyammal - és természetesen a döntővel - kapcsolatosan. Mivel a dalokat  nagyjából hétről-hétre kiveséztem, és leírtam róluk azt, amit fontosnak tartottam kiemelni, ezért ebben a bejegyzésben csak egy dal kerül majd megjelenítésre (a középdöntőkről szóló bejegyzéseket itt és itt érheted el). 

Kezdjük a döntővel! A legjobb nyolc. Majd a legjobb négy. Az első elődöntő előtt még nem igazán állt össze a fejemben, kik lehetnének a befutók. Ahogy akkor is írtam, az elődöntők során szokott kialakulni a végső képem a kedvenceimről, mert az előhallgatások után sokszor csalódom pozitívan vagy negatívan az élő előadásban. Ez nagyrészt idén is így volt, kivéve talán Mujahid Zoli dalát, mely már az elejétől kezdve tetszett. Noha nem ő volt az abszolút kedvencem, azért nagyon szurkoltam, hogy a végső négybe bekerülhessen. Nagyjából ugyanígy állt a helyzet Szabó Ádám dalával kapcsolatban is, bár a Give me your love csak az elődöntők során ragadta meg a figyelmem. Boggie dalába pedig az elődöntő során szerettem bele végérvényesen. A Wars for nothing méltatását már a harmadik elődöntős bejegyzésben is megírtam, melyet azóta is tartok. Talán még jobban is. A negatív véleményem általában nem hangoztattam, a Spoonnal kapcsolatban néha meg-meglebegtettem ellenszenvem, de a zsűri részéről abszolút jogos döntésnek tartottam, hogy a négy közé juttatták őket - mégpedig azért, mert végeredményben a Spoont a közönség juttatta a döntőig, s az a minimum, hogy a közönség "szeretete" legalább ennyiben befolyásolja a zsűrit. Ugyanez történt egyébként két éve is, mikor ByeAlex jutott tovább adásról-adásra a közönség szavazatai által - s nyerte meg végül a válogatót. 

A pontozást tehát ebből a szempontból jogosnak találtam, noha Csiszár Jenő pontszámai számomra abszolút irreális képet tükröztek (nem csak a döntő során egyébként). Nem meglepő, az egész műsorfolyamban nem tartottam őt megbízható pontnak. Ezt persze nem arra értem, hogy többször olyan dalokat emelt ki, melyek nekem egyáltalán nem tetszettek. Mert nincs azzal semmi probléma, hogy más ízlésvilággal rendelkezünk. S ha már itt tartunk: sok támadás érte, viszont az egyetlen biztos és következetes zsűritag Pierrot volt. Az első olyan figura, aki végre felvállalta, hogy 7-8 pont alatt is létezik pontszám egy tízes skálán, aki érthető és kiszámítható  pontrendszert alakított ki, és vállalta a (korábbi) véleményét is. És persze az sem hátrány, hogy képes 5-6 összefüggő mondatot választékosan összeállítani, és közölni. Mert szomorú, de manapság ritkaságszámba megy, hogy egy televíziós szereplő képes erre. 

Ezen a vonalon továbbhaladva pedig talán érdemes szót ejteni a műsorvezetésről is. Amit előre megjósoltam, végigvonult az egész műsoron: Gundel Takács Gábor iszonyatosan hiányzott ennek a műsornak. A műsornak, melynek készítői mintha csak a döntőre vették volna észre, hogy lényegében itt egy műsorfolyam zajlik (és esetleg érdemes lenne néhány 21. századi módszert is bevetni a látványvilág és élvezhetőség érdekében). Tatár Csilla műsorvezetését valahogy Szabó Zsófiéhoz tudnám hasonlítani, azzal a megjegyzéssel: hogy Csilla talán nem akkora vakvágány műsorvezetőként, mint Zsófi. Bár, mindkettőjükről elmondható, hogy tájékozatlanok és nem tudnak két értelmes mondatot egymás mellé illeszteni. Pedig volt adás, ahol felcsillant egy kis fény, de általában hamar ki is hunyt. Viszont az utolsó adásban viselt frizurája (?) azt hiszem, minden bakit überelt. Harsányi Levente lényegében végig hozta a maga sajátos, laza formáját, mellyel kétségkívül megmentette a műsorvezetés vergődését az unalomtól. Én azért továbbra is bízom benne, hogy sikerül fejlődni (az idei adásokban már nyilván nem). Hajrá! 

Már csak amiatt is szurkolok, mert minden szurkálódásom (és a szervezés és lebonyolítás minden sutaságának) ellenére, én kedvelem azt, hogy A Dal létezik. Kedvelem azt a folyamatot, hogy egy-egy dal egyre közelebb kerül hozzám; hogy tévében is láthatom a már befutott előadókat versengni; hogy új előadókat, új stílusokat fedezhetek fel; hogy régen ismert előadók dalait hallhatom szimfonikus előadásban; hogy beszélgethetek és véleményt cserélhetek azokkal, akik szintén nézik a műsort; hogy tanúja lehetek annak, hogy kerül kiválasztásra az a dal, mely hazánkat képviseli egy népszerű versenyen...hogy aztán májusban tiszta szívvel tudjak kiállni a dal mellett. Kedvelem, hogy beleszólhatok, kit küldenék Európa színpadára. És kedvelem, hogy ma 22:24 perckor elküldhettem a szavazatom a 24-es kódra. És kedvelem, hogy a négy legjobb közül az egyetlen hölgy lett a legjobb.





Ezúton szeretném megköszönni kitüntető figyelmeteket, hogy hétről-hétre egyre többen olvastátok A Dal 2015-tel kapcsolatos összefoglalóimat. Külön köszönet azon kedves Barátaimnak, Ismerőseimnek, akikkel véleményt cseréltünk az elmúlt hetekben, akikkel együtt néztük az adások valamelyikét. Májusban pedig Eurovízió! Hajrá, Magyarország!

Fotók: Eurovision Hungary facebook oldala


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése