Az Athenaeum gondozásában jelenik meg
Izsó Zita és Bach Máté kötete, a Pesti nő. Nem ismertem az ugyanezzel a címmel
már sokak által követett blogot, és szándékosan nem is néztem utána, mielőtt nekiláttam volna a könyvnek. Így talán a vártnál is nagyobb volt a meglepetés…
Megjelenés: 2017. április
Kiadó: Athenaeum
Téma, műfaj: interjú, női sors
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 208 oldal
Csillagérték: 10
Fülszöveg:
A pesti nők hétköznapiak, híresek vagy
éppen különlegesek. Történetük megejtő, szórakoztató vagy elgondolkodtató.
Fahidi Éva holokauszttúlélőként a kilencvenes éveiben kezdett el táncolni,
Hosszú Mari 1956 hőse volt, Zárzug Zita egy kerékpáron végigkerekezte a Földet,
Kozák Danuta gondolatban minden vízbe beleképzelte már magát egy szál kajakkal.
Mert ki gondolná, hogy egy nő feladja az irodai állását, csak hogy
takaríthasson? Vajon számítunk arra, hogy egy női sofőr mellé ülünk be a taxiba?
Találkoztunk olyan színészből lett biztosítási ügynökkel, akinek bármikor
elmondhatjuk személyes panaszainkat? Vagy olyan kocsmárossal, akinél az
asztalon táncolhatnak a lányok? Esetleg láttunk már olyan szempilla-stylistot,
aki a férjén kísérletezik, vagy olyan cukrászt, aki bármit megformál? Izsó Zita
és Bach Máté interjúkötetében megelevenedik a pesti nő. A hétköznapi hősök
mellett többek között Törőcsik Mari, Péterfy Bori, Kiss Tibor Noé vall arról,
hogy milyen ma itt Pesten egy igazi pesti nő bőrében élni.
 |
| Fotó forrása |
Leginkább a kíváncsiság hajtott a könyv
felé. Tiszta lappal indult. Nem tudtam a kezdeményezésről és a blogról semmit,
nem voltak elvárásaim. Talán némi fenntartás azért lappangott bennem a kötettel
kapcsolatban, de – egy olyan könyv esetén, ami az olvasottak alapján meggyőz –
ezt bármikor el tudom hessegetni. S itt még csak hessegetni sem kellett, ment
az magától. Jó messzire, a feledés homályába.
 |
| Fotó: Facebook, A pesti nő |
A Pesti nő csupa meglepetés volt ugyanis
számomra. Az már a könyvben szereplő személyek névsorán végigfuttatva a szemem
is világos volt, hogy nem feltétlenül a hírességek, a már unásig nyomatott
karakterek kerülnek rivaldafénybe. Nyilván, akad néhány húzónév is, mint
Törőcsik Mari vagy épp Kozák Danuta, de ők alapvetően azok táborát erősítik számomra,
akik értéket képviselnek, és akikről bármikor szívesen olvasok. Fogalmam sincs,
hogy a riportok előtti portrék vagy a hihetetlenül intim és őszinte hangvétel
tette-e lehetővé, de az első kérdéstől az utolsó válaszig úgy éreztem, mintha
egy kis szalonban ülnék, ahol ki-ki elmondja a saját történetét. Néhol
sarkítva, néhol összekacsintva, szerényen vagy kicsit harsányabban. Mindenki a saját stílusában. Ezzel kapcsolatban például az is nagyon szimpatikus volt, hogy bár nyilván némi utómunkát igényel a végleges, megjelenésre szánt szöveg formába öntése, de a szerző érezhetően nem nyúlt bele a meginterjúvolt személyek nyelvhasználatába, stílusába. Általános hiba, hogy a szerző utólag mindent saját magára szab át, itt viszont - úgy látom - nem így történt. S
a riporter is – aki akár lehetek én, de lehetsz te is – sem a tolakodó, bulvárra
szomjazó oldalunkat akarja kiszolgálni, hanem inkább a lelkünket. Így válik
lehetővé, hogy felfedezzük a valódi értéket…ami tagadhatatlanul ott lapul
minden beszélgetésben.
 |
| Fotó: Facebook, A pesti nő |
Nem akarom túlidealizálni a kötetet, a
legkevésbé sem. Nem mindenki volt szimpatikus, nem mindenki volt patyolattiszta.
De miért is kéne kedvelnem? Miért is lenne makulátlan? Nem is ez számít, hanem
hogy olyan nőkkel, lányokkal, asszonyokkal ismerkedhettem meg, akik minden
megpróbáltatás ellenére megtalálták saját helyüket az életben, megtalálták a
saját örömforrásaikat, megtalálták az utat, hogy önmaguk lehessenek. Ez nem
lehetetlen küldetés, hiszen itt élnek köztünk. Sokszor elmerülünk a mindennapok
káoszában, és nem figyelünk arra, milyen varázslatos emberek is vesznek körbe
minket: az aluljárók takarítójától, a cukrászon keresztül, egészen a vendéglátósig vagy a holokauszt-túlélőig.
Nem, nem kell mindenkit kedvelni. Nem is lehet. De elismerni azt, amiben jó…nos,
azt senkitől nem tagadhatjuk meg.
 |
| Fotó: Bach Máté (Facebook: A pesti nő) |
A Pesti nő csodálatos kötet.
Sokszínűség, tapintat, őszinteség, érték, lüktetés és kortalanság. Ezek a szavak jutnak
eszembe, és fentebb sem véletlenül Törőcsik Marit és Kozák Danutát hoztam
példaként. A könyv sokak számára, lényegében korosztálytól függetlenül okozhat
hasonlóan kellemes perceket, mint nekem. Egészen biztos vagyok benne, hogy
mindenki megtalálja majd benne a számára legértékesebb gyémántot (nem is
biztos, hogy csak egyet). Jó érzés volt forgatni a könyvet, jó érzés volt most
róla írni. Nem tagadom, ez a könyv kicsit visszahozta az újságírásba, a
riportkészítésbe vetett (már nagyon elhalványult) hitem. Igenis lehet okos
interjúkat készíteni, igenis léteznek a hétköznapi hősök. Nem csak a
fővárosban (Kiss Tibor Noénak - többek között - például pécsi kötődése miatt is nagyon megörültem). Mindenhol körülöttünk (akár az a hölgyemény is lehet, akit a
tükörben látsz) – jó volna őket is megmutatni. Köszönöm az élményt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése