2015. szeptember 6., vasárnap

Heti szumma VII.

Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.

Így telt a hetem

Néhány apróság a boldogabb
évkezdés érdekében
Elkezdődött az iskola, tizenegyedszer is beköltöztem Pécsre és sok értékelésen és könyvön dolgoztam. Nagyjából ezzel a három pillérrel tudnám bemutatni ezt a hetem. Szóval, unatkozni -ahogy általában- egy perc időm sem volt. A visszaköltözéssel ugyanis egy jó kis takarítgatós-bevásárlós-pakolós nap várt rám (hihetetlen, milyen színeket tud felvenni egy lakás, ha picit hosszabb ideig nem lakod), és mivel a szobanövényeimet még nem szállítottam vissza megszokott helyükre, így kevésbé éreztem magam otthonosan az immár öt éve ismerős falak között. 
De nem panaszkodom, szerencsére a szomszéd nénik nem változtak. A levegő viszont igen. Elviselhetetlen, hogy hajnali kettőig az összes nyílászáró tárva-nyitva, mozog a levegő, csak épp oxigén nem érkezik. Ennek meg is lett az eredménye. Pénteken szokatlan ingerült hangulatban érkeztem haza. Szerencsére, két-három óra szabadban lézengés után helyreállt a világ rendje...és a lényeg: roppant hálás vagyok, amiért mindez, a friss levegő, a madárcsicsergés, az erdők kéznyújtásnyira lehetnek tőlem.
A suliról annyit, hogy elvileg két hét múlva kezdem a gyakorlatot, ebből pedig adódik a fent említett harmadik támpillér. Igyekszem minél több könyvet olvasni még most, és írni is róluk, hogy ne legyen hirtelen leállás. De azt hiszem, komolyabban egyébként sem fenyeget ez az eshetőség J

Ez történt a blogon

Az Órarend Book Taget kedveltétek a legjobban
...és, ha már a könyvekről ejtettem szót: lássuk a heti bejegyzéseket! Ezen a héten négy új írás került fel a blogra. A tanévkezdés alkalmából szeptember elsejét egy könyvjelölgető Book Taggel köszöntöttem, méghozzá az Órarend Book Taggel, ami annyira elnyerte tetszéseteket, hogy a nemlétező heti kattintásverseny győztese is ez a poszt lett. Könyvek tekintetében két nagyon friss újdonsággal és egy nyári megjelenéssel találkozhattatok. Alix Christie: Gutenberg tanítványa gyakorlatilag megjelenése pillanatában felhívta magára figyelmem, egyrészt a fülszövege, másrészt a témája, harmadrészt pedig a borítója okán. A General Press Kiadó jóvoltából el is olvashattam. Végül nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, mindenesetre rengeteg, mai világunkat (is) érintő problémafelvetésre bukkantam, melyek közül többet is igyekeztem kiemelni a recenziómban - kerülve a spoilerezést. 
Az én heti kedvencem pedig a Csodalány volt
A hét - számomra legkedvesebb - könyvélménye Jodi Picoult: Csodalány regénye volt. Az első Picoult-könyvem, és máris elvarázsolt. Az augusztus 27-én az Athenaeum gondozásában megjelent kötetről Ti döntöttetek úgy a Szembetűnő Facebook-oldalán, hogy minél előbb szeretnétek olvasni az értékelésem. Bevallom, cseppet sem esett nehezemre ezt a kérést teljesíteni, imádtam megfogalmazni a könyv kapcsán felmerülő gondolataim. A három hét eleji bejegyzést követően fújtam egyet. Picit összekavarodtam, aminek szemfüles olvasóim szintén tanúi lehettek. Bár jelét szombatig nem nagyon láthattátok a megzizzenésemnek. Akkor azonban rögtön a szombat és vasárnap reggelre szánt képeket is sikerült kiposztolnom, ráadásul órákig észre sem vettem. Este pedig kikerült egy bejegyzés egy hamarosan megjelenő könyvről, a Peremvilágról, amit tévesen szeptember elsejei megjelenésként aposztrofáltam, noha csak 11-én kerül a boltok polcaira. A könyvvel egyébként is kicsit új vizekre eveztem, és összevetve az olvasás során tapasztalt pozitív és negatív élményeimet, mindenképp azt kell mondanom: érdekes és tanulságos kirándulás volt ez számomra. 
…és a tervek

Ezek a szépségek érkeztek a héten :)
Ahogy említettem, már készülök a jövő hétre. Olyannyira, hogy összesen öt könyvvel ismerkedhettek meg nálam (ráadásul, akad olyan, mellyel még megjelenés előtt) a Blogturné Klub turnéinak keretén belül, azaz ugyanennyi lehetőségetek lesz arra, hogy vadonatúj kötettel gyarapodhasson a gyűjteményetek. Hogy melyik lesz ez az öt könyv, azt még nem árulom el, de érdemes lesz figyelni a blog Facebook-profilját, mert többről is találtok majd hangulatfotót. Már erősen gondolkozom egy ilyen témájú album létrehozásán is. Ki tudja? Talán a következő héten el is készítem...J

Tartsatok velem továbbra is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése