2015. augusztus 16., vasárnap

Heti szumma IV.

A Heti szumma a Szembetűnő -többnyire- minden vasárnap jelentkező rovata, mely július 26-án indult útjára. Ebben a rovatban arra invitállak Titeket, hogy közösen elevenítsük fel az adott héten közzétett blogbejegyzéseket, így lehetőség nyílik arra, hogy amit hét közben kihagytál, itt elolvashasd. Fontos, hogy nem a bejegyzéseket ismétlem meg, hanem olyan háttérinformációkat, kiegészítéseket láthatsz, melyek nem kerültek bele a bejegyzésbe, illetve, rögtön átnavigálhatsz nem csupán a könyvről szóló értékelésre, hanem a könyv megrendeléséhez is. Ezek mellett megtudhatod, mely közzétételek voltak a heti kedvencek, és hogy milyen könyvek értékelésére számíthatsz a következő héten. Ugyanakkor felvillantok néhány morzsát a mindennapjaimból, és a Szembetűnő Facebook-hetéből is.


A hét bejegyzései

Bejegyzéseket tekintve a blog történetének legtermékenyebb hetén vagyunk túl, ugyanis az elmúlt napokban négy új értékelés is felkerült. Vagyis a Heti szummával együtt, ezen a héten ötször is jelentkeztem. A nyári bejegyzéseken végiggörgetve, talán annyira nem is meglepő, hogy a négy értékelés közül három idei, friss megjelenésről szól.

SIMONE ELKELES: TÖKÉLETES KÉMIA
Itt megrendelheted
Úgyhogy kezdjük mindjárt a kakukktojással! A Blogturné Klubbal belefogtunk egy hatalmas Könyvmolyképző Kiadós retro turnéba. Ennek keretén belül pedig sok-sok korábbi kiadású könyvet fedezhettek fel (újra) - nálam egészen pontosan öttel találkozhattok még augusztusban. Nagyon izgatottan fogtam a könyvválogatásba, mert számomra a Vörös Pöttyös sorozat történetei mindezidáig teljesen ismeretlenek voltak. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért. Azt hiszem, egyrészt voltak fenntartásaim magával a műfajjal kapcsolatban, másrészt úgy éreztem, ezek a könyvek már nem nekem valók. Mindenre van persze megoldás. Hiszen sokszor mindössze addig idegenkedem egy műfajtól, míg meg nem ismerkedem vele. Az utóbbi időben pedig többször is rászántam magam, hogy a tizenéves korosztály körében népszerű könyveket is megismerjek. Ennek elsődleges oka a saját kíváncsiságom, no meg persze az, hogy leendő tanárként nem hátrány, ha ismerem a nálam fiatalabbak (irodalmi) érdeklődési körét is. A Vörös Pöttyössel közös utam egy olyan kötettel kezdődött el ezen a héten, melyről azért már voltak információim. Ha nem is túl sok, de legalább a címéről hallottam már. A Tökéletes kémia végül totálisan meggyőzött. Nagyon kedveltem. A trilógia második és harmadik kötetéről ugyan (egyelőre) nálam nem olvashattok, de ha a turnéval tartotok még nyerhettek is. Szerintem, mindenképp megér egy próbát.

Itt megrendelheted
MARC PASTOR: BARCELONA ÁRNYAI
...és ha már az imént az új műfajokkal való megismerkedés került szóba...a Libri jóvoltából néhány hete jelent meg Marc Pastor: Barcelona árnyai című könyve, mely a Moisés Corvo sorozat első láncszeme. Mit mondjak, megint nem volt egyszerű dolgom. Krimi. Az irodalom egy újabb, kevésbé ismert ösvényére tévedtem. Néha megéri. Néha nem.
Most határozottan úgy érzem, nagyon jó választás volt, hogy épp ezzel a regénnyel kalandoztam picit a krimi, ráadásul a történelmi krimi, még pontosabban pedig a valós eseményen alapuló történelmi krimi világában. Corvo felügyelő, hogy úgy mondjam: hatalmas arc, vétek lett volna nem megismerkedni vele. A könyv stílusa briliáns, a helyzetkomikumok sokszor megnevettettek. A Barcelona árnyaival szintén turnézunk, kövessétek velünk az árnyakat, és fejtsétek meg a minden állomás nyereményjátékában felbukkanó sorozatgyilkosok kilétét!

Itt megrendelheted
GYÖRE GABRIELLA: NŐGYAKORLAT
A hét harmadik legnépszerűbb bejegyzése egy verseskötet. Ismét egy kis újdonság. Noha a versek világa nem áll messze tőlem, versekről írni csak nagyon ritkán szoktam. Györe Gabriella -első- verseskötete és az arról írt bejegyzésem azonban több szempontból is nagyon fontos számomra. Egyrészt azért, mert nem én találtam rá, hanem a költőnő keresett fel azzal még a nyár első felében, volna-e kedvem írni a kötetéről - mivel a blogom alapján úgy gondolja, illene a profilomhoz. Másrészt pedig azért: mert tényleg illik! Teljesen új élmény volt számomra ez a hiánypótló könyv, melyet a múltban kerestem, és a jelenben találtam rá. Illetve: ő talált rám. Köszönöm az élményt, és szeretettel ajánlom minden verskedvelő, nyitott olvasó számára a költeményeket, melyek közül egyet a bejegyzésben is megtalálhattok.

Itt megrendelheted
MONIKA PEETZ: LÉBÖJT HOTEL
A negyedik bejegyzésben picit visszatértem a komfortzónámba. A Keddi nők sorozat második részével, a Léböjt Hotellel ismerkedtem meg ugyanis - ezáltal pedig öt barátnővel is. Nem mondom, hogy könnyű dolgom volt. Bár az írónő igyekezett nem éreztetni velem folyamatosan, hogy kimaradtam valamiből amiatt, mert nem olvastam az első részt. Galád kis módon elcsepegtetett néhány olyan morzsát, melynek okán egy picit haragudtam magamra. Talán el kellene olvasnom az első részt is? Ej-ej. Mindenesetre, ha így lesz, értesülni fogtok róla, garantálom!
És itt szeretném külön felhívni a figyelmeteket arra, hogy augusztus végéig még tart a Libri 2+1 akciója. Ennek keretén belül három könyvet vásárolhattok kettő áráért. Ha például kedvet kaptok egy krimihez (konkrétabban a Barcelona árnyaihoz) és két könnyed könyvhöz (konkrétan a Keddi nők két kötetéhez), akkor a három könyv közül az egyiket ingyen hazavihetitek. Ne maradjatok le róla!

Facebook-élet

Hétfőn megnyertem a Swing c. film
filmzenei CD-jét a Bookline
webáruház játékán
A Facebook-élet csordogál medrében, ráadásul egyre több üzenetet és visszajelzést is kapok Tőletek, amit ezúton is nagyon köszönök Nektek! Nagyon örülök, hogy mertek írni, ha esetleg elakadtok egy blogturnés nyereményjátékban, vagy ha csak simán "beköszöntök". Az is nagy örömömre szolgál, hogy - bár technikai dolgokban nagyon nem vagyok otthon - tudok segíteni olyanoknak, akiknek munkásságában hiszek. Így mindjárt meg is ragadnám az alkalmat, hogy a blog női oldalát erősítve, figyelmetekbe ajánljak egy ezen a héten indult webáruházat, melyet egy kedves barátnőm álmodott meg. Az S-Ruha Trenden egyedi ruhákkal találkozhattok, az áruház Facebook-oldalán pedig első kézből értesülhettek a legújabb modellekről.

No, de vissza az irodalomhoz, a könyvek világához!
Jövő héten egy fontos dologban lesz szükségem a segítségetekre. A blog történetében először, Ti dönthetitek el, melyik könyvről szeretnétek előbb olvasni, rögtön annak megjelenésekor. Van ugyanis két olyan regény is, mely az Athenaeum kiadásában ugyanazon az augusztus végi napon jelenik meg, mindkettő nagyon érdekel, s kicsit tanácstalan vagyok, melyiket olvassam előbb.
A részletek már hétfőn érkeznek is! Figyeljétek a Facebook-oldalt!

Tervek

Jövő hétre nem tervezek annyi bejegyzést, mint a mostani rekordhéten, de terveim szerint két Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent regénnyel is megismerkedhettek.
Az egyik Zakály Viktória: Szívritmuszavar, a másik Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten c. könyve. A másodikra most nem, illetve most sem teszek ígéretet. Elég képlékeny ugyanis a jövő hetem. Talán még egy kis strandolás, és néhány koncert is belefér. Ki tudja? Természetesen, ezekről is beszámolok majd Nektek. És becsusszanhat még néhány nem tervezett könyvértékelés is - tekintve, hogy imádok a Balaton-parton olvasni.

Szóval, töretlen lelkesedéssel, kicsi és nagy tervekkel robog tovább a Szembetűnő-projekt, s remélhetőleg a nyár hátralevő napjain is sok jó könyvvel és élménnyel lehetünk gazdagabbak!

Tartsatok velem továbbra is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése