A
'90-es évek legelejének világáról - tekintve, hogy 1990-ben születtem -
leginkább gyermeki megfigyeléseimből táplálkozom. Imádtam gyereknek lenni,
szerettem, hogy délutánonként együtt bandáztunk az utcán, miközben a felnőttek
összejöttek, beszélgettek, seperték a portát és fecskék hada himbálózott a
villanyvezetékeken. Emlékszem, mennyi mindenki próbált megtanítani biciklizni,
és mennyivel viccesebb volt azt figyelni, hogy így bicajon gördülve milyen
érdekes az utca ahelyett, hogy a kerekezés fortélyait tanultam volna (aztán
persze egy idő után már az is ment).
Jessie Ann Foley: Egyszerű dal
Ciceró, 2016, 240 oldal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Csillagérték: 8
Valahogy
a béke és nyugalom szövi át ezeket az emlékeimet. Egy idő után egyre kevesebben
és ritkábban jöttünk össze, és a fecskehad is megritkult a drótokon. Izgalmas
volt ezeket az éveket egy tinédzser szemén keresztül vizsgálni, még akkor is,
ha Jessie Ann Foley regénye nem hazánkban játszódik.
