A karácsonyra
sokféleképp hangolódhatunk: adventi naptárral, sajátos hagyományokkal és
szokásokkal, a népi hagyományokkal, adventi vásárokkal, elcsendesüléssel. Néha
pedig egészen egyszerűen segítségül hívhatjuk az irodalmat is.
Benedek Elek: Benedek Elek karácsonya
Corvina Kiadó, 2025, 294 oldal
Csillagérték: 8
A magam részéről,
nagyon kedvelem a karácsonyi hangulatú és témájú könyveket, amit szerintem az
elmúlt majdnem tizenegy év fényében itt a blogon, nem is nagyon kell
bizonygatnom: mese, ifjúsági, young adult, romantikus vagy épp szépirodalom:
mindennel szeretek próbát tenni, megismerkedni – s a legtöbb műfajhoz és
zsánerhez rendre vissza is térek.
Az idei advent talán
valamivel különlegesebb e szempontból, hiszen konkrét könyves adventi naptáram
is van és a Corvina Kiadó gondozásában két olyan kiadvány is napvilágot látott,
mely a magyar irodalom két emblematikus alakjának írásain keresztül visz minket
végig az adventi időszakon, a karácsonyváráson. Elsőként Benedek Elek
karácsonya került a kezem ügyébe.
Ami elsőként rögtön megragadhat minket, az a kiadvány ünnepi megjelenése,
még úgy is, hogy maga a borító egyébként szép, letisztult. Mindössze egy
karácsonyfa, néhány hópehely és a cím helyezkedik el rajta. A csillogás így sem
maradhat el, fényhatásra a piros szín dominál a címlapon. Csakúgy az élfestésben,
ami szintén ünnepi hangulatot kölcsönöz a kiadványnak. A kötetben található
írások ebben a formában még nem jelentek meg egységként. A könyv legvégén
tájékozódhatunk arról, hogy a szövegek az 1890-es évek végétől az 1900-as évek
második évtizedéig különböző kiadványokban jelentek meg, a Benedek Elek
karácsonya írásai Király Levente válogatásában nyerte el végső formáját. A
könyv ugyanakkor – talán valamelyest a fentiekből is következően – nem csupán
egy műfaj írásait adja közre. Az első egység tizenegy írása „Itt van látatlan
köztetek” címmel Benedek Elek tárcanovelláinak, önéletírás- és
regényrészleteinek válogatása, míg a második nagy tartalmi (és műfaji) egység „Szent
Péter atyafiai” címmel harmincnégy népmesét vonultat fel.
A kötet fellapozásakor
és az első szövegek elolvasásakor elfogott némi kétely, mert egy picit felviláglott
bennem a tárcanovellák alapvetően komor, kilátástalan, szomorú tanulságokkal és
tapasztalatokkal záruló valósága, aminek a világát – bár értékelem – nem különösebben
kedvelem mint olvasó. Nyilván azonnal elkezdtem azon is kattogni, hogy mit is
tudok Benedek Elekről és mikor és mit olvastam tőle utoljára. A kérdéseim
viszont olyannyira messze vittek volna (vissza az időben is), hogy próbáltam
inkább a szövegekre fókuszálni és a másfajta időutazást meglátni ezekben az
írásokban. A 19-20. század fordulójának békebeliségét, azt a világot, ahol nem
a gyerek követelte és tett kitételeket a karácsonyi ajándék fényűzését
illetően, hanem a szülők próbálták előteremteni, a szó jó értelmében
tárgyiasítani a szeretetüket: vagyis megmutatni, hogy a nélkülözés karácsonykor
szóba sem jöhet. Ezek a történetek kicsit rávilágítanak az igazi gyermeki
gondtalanságra és azok mögött húzódó erőfeszítésekre, amit a szülők nem voltak
restek megtenni. Ezen a szemüvegen keresztül pedig már sokkal befogadhatóbbá
váltak a történetek. A mesék kapcsán szintén sok ismeretlen szöveggel
találkoztam, ami újfajta nosztalgiával töltött el, s természetesen a
hagyományos, a lelassult népmesék világa kicsit nekem is segített lelassulni.
A Benedek Elek
karácsonya elsősorban azoknak szól, akik készek a lelassulásra, akik vágynak
picit a régi karácsonyok, telek világába nosztalgiázni (de nem idealizálni), illetve azok számára is,
akik Benedek Elek műveivel, hosszabb-rövidebb írásaival egy újfajta tematika
mentén ismerkednének meg. S persze, mint ajándék is tökéletesen megállja a
helyét.
Blogturné Klub
A Corvina Kiadó idén két különleges, ünnepi kötettel kedveskedett az olvasóknak. Ezek egyike a Benedek Elek karácsonya című, csodaszép gyűjtemény, melyben a híres író és mesegyűjtő válogatott novelláit, regényrészleteit és meséit olvashatjuk. Tartsatok velünk ennek a kívül-belül gyönyörű könyvnek a turnéjára, válaszoljatok az állomásokon található kérdésekre, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!
A turné állomásai
12.02. Könyv és más (extra)
12.04. Szembetűnő
12.06. Könyv és más
Nyereményjáték
Mostani nyereményjátékunkban Benedek Elek életéről és munkásságáról találtok kérdéseket az állomásokon, a ti feladatotok pedig, hogy a helyes választ beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Mikor jelent meg A Magyar mese- és mondavilág első kiadása?




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése