A nyári kaland mindenkié. Kicsi, fiatalé, idősebbé – és ezt senki nem
veheti el senkitől. Persze, minden korosztálynak megvan a maga nyári kalandja.
Sőt, mi több: minden korosztály minden tagjának más és más a nyári kaland – és
mindaz, amit ez számára takar.
Mészöly Ágnes: Minna és Róka
Móra Kiadó, 2025, 48 oldal
Illusztrálta: Fodor Anikó
Csillagérték: 9
Mészöly Ágnes mesekönyvében a legkisebbek nyári kalandjai közül
ismerkedhetünk meg kettővel. A szerzőtől már olvastam nemrégiben, méghozzá a
Móra Kiadó nagytestvérének, a Trend Kiadó gondozásában megjelent, felnőtteknek
szóló mesekönyvet. Ezúttal egy picit tágítom a látóköröm, s a klasszikusabb,
gyermekmesék irányába indulok.
A Minna és Róka első pillantásra is kedves benyomást kelt. A kemény
fedlapon megjelenő kislány egy rókával és egy felfújható kacsával pózol. Tipikus
tóparti gyermekkép, mely – ahogy a mesekönyv illusztráció mind – Fodor Anikó rajzai
nyomán elevenedik meg. A Vizes mesék alcím pedig mindezzel együtt előjelzi,
hogy egy nyári mesét tarthatunk a kezünkben.
Ez azonban nem teljesen így van, hiszen a kiadvány két mesét is rejt. Az
elsőben Minna a szüleivel – és persze Rókával – kel útra, hogy a közeli erdei
tónál strandoljanak. Anya mindent gondosan előkészít, törölközők, pléd és
valami fura sárga műanyag. A táskába préselve mindent, a család felkerekedik. Anya
viszi a holmikat, Apa viszi Minnát, Minna pedig Rókát. A tóparti strandra érve
hamarosan az is kiderül, hogy mi az a sárga műanyag, amit még magukkal
cipeltek. A történet egy kislány első strandolását meséli el, számára izgalmas
kalandokkal, cuki illusztrációkkal és meglepő fordulatokkal.
A második mese
szintén egy nyári képet rajzol meg. Minna, Róka és Apa a játszótéren vannak,
ahol egy csapat kis gézengúz a homokozóban játszik. Ki a másikkal, ki
egymagában. Egyszer csak egy rosszcsont úgy dönt, mindenkit összehomokoz, ezzel
megzavarva a játékot. Apa rendre utasítja a gyerkőcöt, elmagyarázva neki, hogy
milyen kellemetlenségeket okozhat a homok, ha a többiek szemébe jut. Nem sokkal
később azonban ismét homokszemek szállnak a levegőben – gyorsan kiderül
azonban, hogy ezúttal egy közelgő vihar borzolja fel a kedélyeket. Mindenki
nekiiramodik, hogy szárazon megússza a délutánt. Ez a mese a nyári eső gyermeki
örömeit meséli el, melyben persze megint szerep jut Minna kedvenc plüssének,
Rókának is.
A Minna és Róka egyszerű, de nagyszerű mesekönyv a maga nemében,
elsősorban a kicsi óvodásoknak szól, akik először indulnak strandolni vagy épp
szeretnek táncot lejteni a nyári záporban. A történetek kedvesek és idilliek, az
életkornak megfelelőek. Az illusztrációkat szintén nagyon megkedveltem, mert jól
illeszkednek ahhoz a gondtalan világhoz, mely a gyermeki létet jelenti. Ami
számomra szembetűnő volt, hogy Apa felelős szülőként viselkedik, türelmesen
elmagyaráz Minnának mindent, s teljes természetességgel viszi ő a kislányt a
játszótérre.
Blogturné Klub
A turné állomásai
07.25. Veronika’s Reader Feeder
07.26 Csak olvass!
07.28. Szembetűnő
Nyereményjáték
Mostani játékunk során a vízzel kapcsolatos könyveké lesz a főszerep. Minden állomáson egy-egy könyv fülszövege szerepel, a feladat pedig az, hogy kitaláljátok, hogy ez alapján melyik könyvre gondoltunk, majd a helyes megoldást beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
A különleges, vertikális formátumú könyv a tenger élővilágát oly' módon mutatja be, mintha mi magunk is alámerülnénk a mélységekben. A lapok szélén látható méterbeosztás a tengerszint alatti mélységét jelzi, sőt, emellett a tenger színének változása is izgalmas kiegészítője és érzékeltetője a merülési körülmények változásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése