2024. december 27., péntek

Shunmyo Masuno: Hogyan ​engedd el, ami nem fontos

Az elengedés számomra az egyik legnagyobb feladat. Nem minden tekintetben – ez benne a csavar. Vannak dolgok, emberek és kapcsolatok, melyeken szemrebbenés nélkül lépek tovább egyik napról a másikra: a hazugság, az etikátlanság olyan vöröskódok az agyamban, melyek élből kiváltják az elengedést.

Shunmyo Masuno: Hogyan engedd el, ami nem fontos
21. Század Kiadó, 2024, 224 oldal
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Csillagérték: 8

De persze, tudjuk: az élet dolgai nem feketék vagy fehérek (és ez így van jól egyébként), főleg, ha valaki mindent igyekszik minden irányból is megvizsgálni, aztán mindezt a halmazt túlgodolni, esetleg még rá is stresszelni. Azt hiszem, pont emiatt vártam nagy elvárásokkal Shunmyo Masuno könyvét így az év végére.



Azt gondoltam, hogy a Hogyan engedd el, ami nem fontos alkalmas lesz arra, hogy az elmúlt egy év töprengéseit összegezze és egy picit előrevetítsen a következőre. 2024 számomra a távolabbról szemlélés éve volt, és hihetetlenül hálás vagyok érte mindenkinek – beleértve magamat is –, hogy ez megtörténhetett. Az emberi kapcsolatok egy része, a munkahelyi környezet olyan toxikussá vált számomra és (annak ellenére, hogy sokszor éreztem azt, hogy csak topogok egyhelyben, mégis) olyan hihetetlenül sok dolog történt az elmúlt hét évben, ami azt mutatta, picit lépjek hátrébb. Ez, amennyire egyszerűnek hangzik, nem könnyű. Nem könnyű az elengedés, nem könnyű tényleg megállni. Ennélfogva, bizonyos értelemben nem is történt meg, de úgy van ez valahogy, hogy az életünk egyes szegmensei sosem lesznek egyszerre ugyanazon a ponton, sosem leszünk egyszerre sikeresek minden téren. Szerintem ez egy fontos belátás.

A fentiek fényében nem a munkahelyi kapcsolatok, önmagamnak a társadalom szerinti megítélése az, amiben a leginkább elmélyülést vagy hasznos gondolatokat vártam volna, végül mégis ez a kettő volt az elsődleges. A barátság, a párkapcsolat, a család vagy ezek hármasságának mérlege kevéssé jelent meg, ami miatt kezdetben eléggé csalódott voltam. A tartalomjegyzéken – majd a kötet egészén – végigtekintve, öt fő egység bontakozik ki: Tarts távolságot, Ne nyugtalankodj minden apróság miatt, Légy megfontolt, Ne pazarold az energiádat, Nem minden fekete vagy fehér. Noha a könyv nem túl terjedelmes, a szerkesztése és megoldásai lehetővé teszik, hogy összesen kilencvenkilenc alfejezetet is magába foglaljon. Minden alfejezet két oldalon jelenik meg: az első az aktuális téma felütése tőmondatokban, melyek már önmagukban is megfontolandó szerencsesütiként képesek funkcionálni. Ezeket fejti ki a szerző a következő oldalon valamivel részletesebben, de nem túl terjengősen. A témák egyébként teljesen hétköznapiak: milyen ingerek érnek minket, hogyan tudjuk ezeket szelektálni és mit tudunk velük kezdeni. Számos dologban kaptam megerősítést azokkal az elgondolásokkal kapcsolatban, melyekre az idei év töprengései között jutottam, tehát e szempontból nagyon hasznos volt számomra a kiadvány. A szerző nem köntörfalaz, nem bonyolít túl, sokszor használ konkrét példákat, a nyelvezettel, a szerkesztéssel pedig igazán megkönnyíti az egyszerű befogadhatóságot.

Shunmyo Masuno könyve az átlagolvasót szólítja meg. Több fejezeten keresztül is azt éreztem, hogy elsősorban az extrovertált olvasókat célozza, nem  (például) az én introvertált agyamat, de könnyen lehet belőle mazsolázgatni, megerősítést nyerni. Szerintem, aki alapvetően töprengő, túlgondoló és önelemző típus, nem feltétlenül ebben a könyvben fog újat találni. Számomra picit sok volt a könyv szerencsesüti jellege, a covidos példáktól nekiindultam a falnak. A fentebb említett témák (amik miatt tulajdonképp kiválasztottam ezt a könyvet) nekem nagyon hiányoztak és – bár még nem olvastam korábban a szerzőtől, a zenes felütés miatt – egy picit mélyebb szövegre számítottam. Szóval, összességében most nem igazán találkozott az elvárás és a megvalósítás, viszont akár egy szuszra olvassuk a könyvet, akár tényleg szerencsesütis felütéssel vagy konkrét altémára keresve, egy kicsit segít megállni és átgondolni, hogy tényleg minden információra szükségünk van-e, tényleg mindenkinek segítenünk kell, vagy egyszerűen: tényleg érdemes-e arra energiát pazarolnunk, aminek folyamára nincs ráhatásunk…



Blogturné Klub


Nagyon könnyedén tanácsoljuk egymásnak, hogy szimplán “engedjük el” a felmerülő problémát, de arra már nemigen van válaszunk, ezt mégis hogyan kell csinálni. Shunmyo Masuno, a japán zen buddhista szerzetes legújabb könyvében ezt a kérdéskört járja körül. A Hogyan engedd el, ami nem fontos gyönyörű kiadványa a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg 2024 karácsonya előtt. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a kötetről!




A turné állomásai


12.14. Readinspo
12.16. Hagyjatok! Olvasok!
12.18. Booktastic Boglinc
12.20. Könyv és más
12.22. Pandalány olvas
12.27. Szembetűnő
12.29. Ambivalentina
12.30. Csak olvass!


Nyereményjáték



Játékunkban a feladatotok, hogy megkeressétek az éppen elrepülő darut – illetve a képét. Az adott állomás bejegyzésének szövegében egy szó alá linkeltük a daru képét. A feladatotok, hogy írjátok meg a Rafflecopter megfelelő sorában, melyik szó alatt találtátok meg.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése