2018. január 4., csütörtök

Jodi Picoult: Apró csodák

Az Athenaeum gondozásában érkezett meg hozzánk 2017 nyarán Jodi Picoult legújabb – és talán legnagyobb visszhangot kiváltó – regénye, az Apró csodák. Bár már megjelenés előtt olvashattam a könyvet, sokáig nem találtam a szavakat az értékeléshez. 

Jodi Picoult: Apró csodák
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Athenaeum
Fordította: Babits Péter
Téma, műfaj: társadalmi problémák, regény
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 400 oldal
Csillagérték: legfelső polc

Fülszöveg:
Ruth ​Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe? Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát, ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek. Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye.

A nemi, etnikai, vallási és szexuális megkülönböztetés, az ebből fakadó hátrányok a mai napig emberek ezreit, milliót bélyegzik meg. Elkezdve az olyan triviális alapoktól, mint hogy az oktatásban a tananyag nem közvetíti a nemek egyenlőségét. A lányok nem találkoznak női példaképekkel, női szerzőkkel vagy női témákkal. Ha igen, akkor azt elszeparáltan, külön témakörként – mintha egyfajta „más világról” lenne szó. A nemzetiségek, etnikumok helyzete pedig ennél is elkeserítőbb. A sztereotípiák, az előítéletek gyakorlatilag „újratermelődnek” az iskola falai között. A téma érzékenységét tovább fokozza, ha olyan tényezők kerülnek a diskurzus középpontjába, mint a származás és a bőrszín. Ki tud objektíven megszólalni a témában? Ki tud objektíven rávilágítani a társadalmi szakadékra úgy, hogy egyik oldalról se érje vád?

Jodi Picoult
Jodi Picoult – eddigi tapasztalataim szerint – nem riad vissza a fajsúlyos témák merész, leplezetlenül őszinte boncolgatásától. Az Apró csodákkal azonban talán az eddigieknél is bátrabb lépésre szánta el magát: szembesíteni a társadalmat/az olvasókat saját előítéleteikkel és sztereotípiáikkal. Ez a találkozás pedig bizony olykor nagyon is kemény tükröt állít elénk, melybe néha nagyon nehéz belenézni. Szívesen félrefordítanánk a fejünket – mint úgy általában, de ez a tükör ebben a regényben bizony folytonosan elénk kerül. A történet elején mit sem sejtve ismerkedtem meg a még kislány Ruth-szal, aki testvérével tölt el egy napot abban az előkelő házban, ahol édesanyja házvezetőként dolgozik, s ahol megismerhetjük Ruth későbbi pályaválasztásának okát. Az igazság az, hogy Picoult olyan szépen építette fel a bevezető fejezeteket, hogy még szívesen elidőztem volna itt, így picit nehéz szívvel hagytam ott a múltat, hogy megismerkedjek az immár felnőtt, nagy fiát egyedül nevelő Ruth-szal, aki ápolónőként dolgozik a kórház szülészetén. Nem is akárhogy, elismerik és tisztelik munkáját…legalábbis, ő ezt gondolja, egészen egy megrázó esetig, mikor bőrszíne miatt megtagadják segítségét, az eset pedig végzetes tragédiába nem fullad.

A történetből film készül Viola Davis és Julia Roberts főszereplésével
Már hónapokkal ezelőtt olvastam a könyvet, de még mindig hihetetlen hatással van rám. Ha szeretünk olyan szállóigékkel takarózni, mint hogy „ez a jelenség nem létezik”, „én nem vagyok rasszista”, „nem vagyok felsőbbrendű”, „ilyen pont az USA-ban történik meg?”, ez a történet nekünk szól. Még sosem olvastam ennyire erős történetet, ami ilyen hatásosan és érzékletesen világít rá, milyen kisebbségben élni a 21. században – tökéletesen mindegy, hogy a világ melyik pontján játszódik a sztori. Az elbeszélésben felvehettem Kennedy álarcát (bár azt hiszem, ennyire nem vagyok naiv), Ruth pedig kézen fogott, hogy elkísérjen valahova nagyon mélyre, egy önismereti utazásra. Ha valamiért szeretek olvasni, azt Jodi Picoult: Apró csodák című könyve nagyon jól prezentálja: beleképzelhetem magam olyan élethelyzetekbe, olyan nézőpontokba, melyek számomra adott esetben ismeretlenek. Jodi Picoult elbeszélése pedig hajszálpontosan ilyen: empátiára nevel, önismereti utazásra hív. Az epilógusban a szerző ír arról, hogy ez a regény komoly megpróbáltatások elé helyezte őt magát is, s azt hiszem, ez érződik is – pozitív értelemben. A regény minden sora patikamérlegen kimért, feszes cselekményfolyamot eredményezett, nincsenek üresjáratok. Egyértelműen a legerősebb Picoult-regény, amit eddig olvastam, de gyanítom, hogy az összes olvasmányélményemet tekintve is maradandó történet marad ez számomra.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a Facebook oldalad,itt most jarok eloszor ,az Apro Csodak kalauzoltak erre.Egyik kedvenc ironom Jodi Picoult.Nem tudom ,olvastad e a 19 perc vagy a Torekeny cimu konyvet..ajanlani tudom,nekem a kedvenceim.
    Zavarni nem szerettem volna:)..Tisztelettel..Julia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Julia! Nagyon szépen köszönöm a kedves visszajelzést és az ajánlást is - mindig örülök az ilyen kommenteknek :) Üdvözlettel, Patrícia

      Törlés