Az Athenaeum gondozásában érkezett meg hozzánk 2017 nyarán Jodi Picoult legújabb – és talán
legnagyobb visszhangot kiváltó – regénye, az Apró csodák. Bár már megjelenés előtt olvashattam a könyvet, sokáig nem találtam a szavakat az értékeléshez.
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Athenaeum
Fordította: Babits Péter
Téma, műfaj: társadalmi problémák, regény
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 400 oldal
Csillagérték: legfelső polc
Fülszöveg:
Ruth Jefferson már több mint húsz éve
dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött
vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött
szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az
afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a
kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben
egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke
utasításának, vagy avatkozzon közbe? Ruth habozik megkezdeni az
újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie
közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál:
ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth,
aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak
kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután
megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát,
ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott
minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek. Jodi Picoult végtelen alázattal,
empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez,
s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az
Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye.
A nemi, etnikai, vallási és szexuális
megkülönböztetés, az ebből fakadó hátrányok a mai napig emberek ezreit, milliót
bélyegzik meg. Elkezdve az olyan triviális alapoktól, mint hogy az oktatásban a
tananyag nem közvetíti a nemek egyenlőségét. A lányok nem találkoznak női
példaképekkel, női szerzőkkel vagy női témákkal. Ha igen, akkor azt
elszeparáltan, külön témakörként – mintha egyfajta „más világról” lenne szó. A
nemzetiségek, etnikumok helyzete pedig ennél is elkeserítőbb. A sztereotípiák,
az előítéletek gyakorlatilag „újratermelődnek” az iskola falai között. A téma
érzékenységét tovább fokozza, ha olyan tényezők kerülnek a diskurzus
középpontjába, mint a származás és a bőrszín. Ki tud objektíven megszólalni a
témában? Ki tud objektíven rávilágítani a társadalmi szakadékra úgy, hogy egyik
oldalról se érje vád?
Jodi Picoult |
Jodi Picoult – eddigi tapasztalataim
szerint – nem riad vissza a fajsúlyos témák merész, leplezetlenül őszinte
boncolgatásától. Az Apró csodákkal azonban talán az eddigieknél is bátrabb
lépésre szánta el magát: szembesíteni a társadalmat/az olvasókat saját előítéleteikkel
és sztereotípiáikkal. Ez a találkozás pedig bizony olykor nagyon is kemény
tükröt állít elénk, melybe néha nagyon nehéz belenézni. Szívesen
félrefordítanánk a fejünket – mint úgy általában, de ez a tükör ebben a
regényben bizony folytonosan elénk kerül. A történet elején mit sem sejtve
ismerkedtem meg a még kislány Ruth-szal, aki testvérével tölt el egy napot
abban az előkelő házban, ahol édesanyja házvezetőként dolgozik, s ahol megismerhetjük
Ruth későbbi pályaválasztásának okát. Az igazság az, hogy Picoult olyan szépen
építette fel a bevezető fejezeteket, hogy még szívesen elidőztem volna itt, így
picit nehéz szívvel hagytam ott a múltat, hogy megismerkedjek az immár felnőtt,
nagy fiát egyedül nevelő Ruth-szal, aki ápolónőként dolgozik a kórház
szülészetén. Nem is akárhogy, elismerik és tisztelik munkáját…legalábbis, ő ezt
gondolja, egészen egy megrázó esetig, mikor bőrszíne miatt megtagadják
segítségét, az eset pedig végzetes tragédiába nem fullad.
A történetből film készül Viola Davis és Julia Roberts főszereplésével |
Már hónapokkal ezelőtt olvastam a
könyvet, de még mindig hihetetlen hatással van rám. Ha szeretünk olyan
szállóigékkel takarózni, mint hogy „ez a jelenség nem létezik”, „én nem vagyok
rasszista”, „nem vagyok felsőbbrendű”, „ilyen pont az USA-ban történik meg?”,
ez a történet nekünk szól. Még sosem olvastam ennyire erős történetet, ami
ilyen hatásosan és érzékletesen világít rá, milyen kisebbségben élni a 21.
században – tökéletesen mindegy, hogy a világ melyik pontján játszódik a sztori.
Az elbeszélésben felvehettem Kennedy álarcát (bár azt hiszem, ennyire nem
vagyok naiv), Ruth pedig kézen fogott, hogy elkísérjen valahova nagyon mélyre,
egy önismereti utazásra. Ha valamiért szeretek olvasni, azt Jodi Picoult:
Apró csodák című könyve nagyon jól prezentálja: beleképzelhetem magam olyan élethelyzetekbe,
olyan nézőpontokba, melyek számomra adott esetben ismeretlenek. Jodi Picoult
elbeszélése pedig hajszálpontosan ilyen: empátiára nevel, önismereti utazásra
hív. Az epilógusban a szerző ír arról, hogy ez a regény komoly megpróbáltatások
elé helyezte őt magát is, s azt hiszem, ez érződik is – pozitív értelemben. A
regény minden sora patikamérlegen kimért, feszes cselekményfolyamot
eredményezett, nincsenek üresjáratok. Egyértelműen a legerősebb Picoult-regény,
amit eddig olvastam, de gyanítom, hogy az összes olvasmányélményemet tekintve
is maradandó történet marad ez számomra.
Nagyon szeretem a Facebook oldalad,itt most jarok eloszor ,az Apro Csodak kalauzoltak erre.Egyik kedvenc ironom Jodi Picoult.Nem tudom ,olvastad e a 19 perc vagy a Torekeny cimu konyvet..ajanlani tudom,nekem a kedvenceim.
VálaszTörlésZavarni nem szerettem volna:)..Tisztelettel..Julia
Kedves Julia! Nagyon szépen köszönöm a kedves visszajelzést és az ajánlást is - mindig örülök az ilyen kommenteknek :) Üdvözlettel, Patrícia
Törlés