Vonda N. McIntyre: A Nap és a Hold dala

Az 1600-as évek végi Franciaországba kalauzol minket a Maxim Könyvkiadó gondozásában megjelent A Nap és a Hold dala. Vonda N. McIntyre regénye némileg felturbózta XIV. Lajos udvarát, s történelmi fantasyt varázsolt Versailles-ba.

Vonda N. McIntyre: A Nap és a Hold dala

Eredeti megjelenés: 1997.

Hazai megjelenés: 2016.

Kiadó: Maxim Könyvkiadó

Fordította: Béresi Csilla

Téma, műfaj: fantasy

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 452 oldal

Csillagérték: 4

Fülszöveg:

A ​17. századi Franciaországban járunk, ahol éppen XIV. Lajos uralkodik színpompás és lobogó ambícióival. Ő úgy gondolja, hogy a jólét és a szépség áll mindenek felett; a kegyetlenség a frivolságból fakad; a tudomány és az alkímia pedig összeférhetetlen. A Tükrök Termétől kezdve a Versailles-i kastély elbogarasodott padlásáig mindenütt udvaroncok hada próbálja kielégíteni a király vágyait, vagyonokat és szabályokat elpazarolva és sutba vetve, testvéri kapcsolatokat feláldozva ezzel. Mindezek ellenére uralkodása 15. évére XIV. Lajos a nyugati világ egyik legerősebb birodalmává változtatta Franciaországot. Egy dolog nem változott: a király határtalan vágyakozása a dicsőségre. Egy túlontúl merész ötletként a király elküldte filozófusát egy expedícióra, amely során a halhatatlanság forrását kell felkutatnia – mely talán csak a ritka, mitikus tengeri szörnyeknél található meg. Az ország, Isten és a király dicsőségére, Yves de la Croix atya visszatér a kincsével: egy nehéz, jéggel megpakolt csomaggal… és egy tállal, amiben egy sikítozó lény van foglyul ejtve.

Több hónapja olvastam már a könyvet, eddig azonban kevésbé vett rá a lélek, hogy írjak róla. Nem vagyok ugyan otthon a fantasy műfajában – aminek persze, megvan a maga sajátságos oka: miszerint még nem találtam meg azt a történetet, ami a műfajban való további történetek megismerésére sarkallna. Néha persze így is elcsábulok (mint most), s ilyenkor általában keserű szájízzel és egy megkönnyebbült sóhajjal csukom be a kötetet (mint most). Mikor fellapoztam a könyvet, már nem igazán emlékeztem a fülszövegre (ami, mint utóbb kiderült: nem is nagy baj, mert túl sokat nem árul el erről a történetről), egyszerűen imádtam a címet és a borítót, meg magát a történelmi hátteret, melybe a szerző beágyazta a sztorit.

A kötetből készült adaptációban Pierce Brosnan játszotta Lajost

Az előkelő francia udvar a maga kacifántos – és mai szemmel minimum meghökkentő – etikettjével izgalmas kikapcsolódás reményét hordozta magában, s ha mindehhez az elbeszélő hozzákever egy kis misztikumot, ami akár közelebb is vihet a fantasyhoz, ám legyen. Gondoltam magamban a könyv fellapozásakor. A kezdeti lelkesedés azonban néhány oldal után némileg alábbhagyott, míg körülbelül a könyv felére végleg meg is szűnt. Egyszerűen sem kedvem, sem energiám nem volt követni a rengeteg jelentéktelen karakter kapcsolati hálóját. A sztori lapossá, az elbeszélés vontatottá vált, én pedig totálisan érdektelenné. Nem arról van szó, hogy ne lennék tisztában a Napkirály udvartartásának pompájával…vagy, hogy ne tudtam volna elviselni, hogy a király a tengeri szörnytől próbálja kideríteni az örök élet titkát…egyszerűen nem igazán értettem a miérteket.

A Nap és a Hold dala alapvetően  kedves mesés sztori lehetett volna, de úgy érzem, az elbeszélő nem jól strukturálta a történetet, nem jó helyre tette a fókuszpontokat (azon gondolkodom, volt-e egyáltalán ilyen benne, mert inkább egy sík elbeszélésnek éreztem). A fantasy világába való kiruccanásom tehát újfent sikertelenül zárult. Vonda McIntyre elbeszélői stílusa nem kötött le, a történetet elnyújtottnak és kidolgozatlannak tartottam. Kicsit hősnek érzem magam, amiért végigküzdöttem magam az oldalakon.