Újra itt vagyok!

A SzemBetűNő projektet 2014-ben álmodtam meg. Nem voltak nagy terveim, elképzeléseim a blogolással kapcsolatban. Sokat olvastam, szerettem is az olvasói élményeimről beszélgetni, voltak olyan gondolataim, amiket szerettem volna egy sima Facebook-posztnál hosszabb bejegyzésben megosztani. Lényegében ez hívta életre az egészet. Nem voltam gyakorlott tartalomkészítő, nem értettem a honlapműködéshez, sem a dizájn kialakításához, csak elindítottam egy blogot és egy hozzá tartozó Facebook-oldalt, melyet később egy instagram is követett. A visszacsatolás persze mindig fontos, talán emiatt is lepett meg az első posztok olvasottsága, követések száma. Természetesen, ezek is visznek előre folyamatosan, és persze a belső motiváció.

A SzemBetűNő 2020-ig egy-egy rövidebb szünettel folyamatosan működött, de három évvel ezelőtt valami megakadt bennem, ami azt a nehéz döntést eredményezte, hogy bizonytalan időre felfüggesszem az írást – legalábbis, ami a blogot és a közösségi médiát illeti. Nem tartottam nagy bejelentést, nem zártam le semmit. Tudtam, hogy a döntésem nem végleges, csak időre és egy új lendületre van szükségem. Az elmúlt csaknem három évben folyamatosan tervezgettem, mit és hogyan kellene megvalósítanom, de hogy őszinte legyek: ez az első lépésnél sem volt ennyire tudatos. Természetesen, titkon mindig törekszem a tudatosságra – ez általában kívülről jobban látszik, mint amennyire én belül megélem –, de nem egy legyártott forgatókönyv szerint terveztem az újrakezdést, hanem belső ösztönből fakadóan. Végül idén tavasszal tettem meg az első lépéseket, nagyon lassan, puhatolózva. Szerettem volna egy független, egyedül hozzám tartozó weboldalt, melynek elindításához segítséget is kértem és kaptam, azonban a további finomításokat ugyanúgy én szeretném véghez vinni, mint ahogy tettem azt az első virtuális otthonom kapcsán. Ezt az oldalt is szép lassan szeretném belakni, csinosítgatni, otthonossá tenni. [Azóta visszaköltöztem erre az oldalra, ahol most is olvasod a soraim.]

 

A tartalmat tekintve hasonló tematika mentén szeretném folytatni, mint ahogy elkezdtem, így várhatóan továbbra is az olvasmányélményeim és a könyves tartalom lesz fókuszban. Az eddigi beszámolók, kritikák és értékelések nem vesznek el, szépen sorban átkerülnek erre az oldalra. A tavasz folyamán új értékelések is felkerültek a korábbi blogra, ezeket fogom elsőkörben ide átemelni. Szeretnék majd arról is írni, hogy mi történt velem az elmúlt három évben, s persze a különféle aktualitásokról is. Annyit spoilerezek, hogy 2021-ben megvédtem „A nők olvasóvá nevelése a reformkori Magyarországon” című doktori értekezésem, viszont egyelőre továbbra is inkább mint a virtuális játszóteremet szeretném használni ezt a felületet, bízva abban, hogy haszonnal olvasod majd a soraimat.

 

Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt három év során kedvesen érdeklődött a SzemBetűNő hogyléte felől. El sem tudjátok képzelni, mekkora örömet és meglepetést okozott egy-egy jókor irányzott kérdés a blog újraindulásával kapcsolatban. Nagy köszönet és ölelés illeti Ivettet, a KönyvParfé bloggerét, aki folyamatosan – a legnagyobb szeretettel – nyaggatott és motivált, hogy ne üljek már a babérjaimon, ha újra kedvet érzek az íráshoz (és az olvasáshoz is, ha már itt tartunk…), és hasonlóan sokáig fogja üldözni hálám a Blogturné Klubot, amiért lényegében az első bizonytalan megkeresésemre ismét tagjai közé fogadott. S persze, itt vagytok Ti, kedves Olvasók, akik – annak ellenére, hogy az új posztjaimnak csak kicsinyke szeletét osztottam meg még a saját fórumaimon is – már most olvassátok a néha kusza, néha lökött, néha túl komoly gondolatmorzsáimat. Különösen nagyra értékeltem az „ugye, minden rendben van?” jellegű kérdéseket, melyeket privátban vagy az oldalnak címezve küldtetek, és azokat az ötleteket, melyeket megosztottatok velem azzal kapcsolatban, hogy milyen formátumnak vagy tartalomnak örülnétek tőlem. Az utóbbira reagálva: nem ígérem, hogy vlogot fogok készíteni bármilyen téma kapcsán, de biztosan lesznek olyan elemek, melyekkel kísérletezni fogok. Az első kérdésre pedig: igen, köszönöm! Jól vagyok. Itt vagyok. Végre. Köszönöm, ha velem tartotok!