Vass Virág: Szoknya-blues

Régóta szerettem volna prózai szöveget olvasni Vass Virág tollából. A Szoknya-blues, amely a Libri Könyvkiadó gondozásában 2015-ben jelent meg, erre épp megfelelő apropót biztosított. Bár a cím és a borító alapján picit másféle történetre számítottam.

Vass Virág: Szoknya-blues

Megjelent: 2015.

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Téma, műfaj: krimi, pszichothriller

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 360 oldal

Csillagérték: 5

Fülszöveg:

Amikor ​Bölcsházy Anni kedves, jóképű vőlegénye – és gyerekkori szerelme – balesetet szenved néhány héttel az esküvőjük előtt, a várandós menyasszony számára megáll az élet. Leendő férje egy másik nő mellett ült az autóban a végzetes éjszakán… de vajon mi volt köztük? Öt évvel a történtek után Anni még mindig a válaszokat keresve éli a hétköznapokat kisfiával, zsarnokoskodó anyja védőszárnyai alatt. Képtelen túllépni egykori szerelme emlékén, nem lát mást a világból, csak az ő arcát, nem hall mást, csak az ő ki nem mondott mondatait. Pedig a postafiókja tele van nyugtalanító üzenetekkel, amelyek előre megjósolják, mi történik az egyedülálló anyuka látszólag eseménytelen mindennapjaiban. Ki üzen Anninak? Kik azok a Fűevők, és honnan szerzik a titkos tudást, amellyel nőket manipulálnak? Hogyan válik fanatikussá egy hétköznapi ember? A Szoknya-blues a blues-zene egyenletes lüktetésével adagolja a feszültséget, de több mint krimi, pontos látlelet a XXI. századi Férfi és Nő bonyolult viszonyáról, amelyben sokszor senki sem az, akinek mutatja magát. Vass Virág, legutóbbi sikerkönyvei a Sohanő és Sohaférfi után új műfajt hódít meg. A Szoknya-blues az eddigi legfordulatosabb és legmeglepőbb regénye.

Hazugság, megfigyelés, fura alakok, lázálom, pesszimizmus, felelőtlenség, téboly. Ha visszagondolok a Szoknya-bluesra ezek a szavak ugranak be elsőkén. Ezekkel a jelzőkkel tudom mind a könyvet, mind a karakterekhez és a történethez fűződő viszonyom, s a szereplők egymáshoz való viszonyát is jellemezni. Bár egy pszichothriller jellegű sztoriban járunk, az elbeszélés alaposan merít a hétköznapokból. Kár lenne tagadni, hogy ezek az emberek és kapcsolatok köztünk járnak, talán épp mi magunk is közéjük tartozunk. Vannak felelőtlen húzásaink, vannak ésszerűtlen döntéseink és néha heteket, hónapokat vagyunk képesek egy lázálomszerű katyvaszban vegetálni. Anni története nekem ilyen volt.

Vass Virág

A fiatal, állapotos nő esküvője előtt veszti el vőlegényét, és innentől kezdve a fent boncolgatott delíriumos vegetáció uralkodik el mindennapjain – no, meg zsarnoki anyja. Az elbeszélésbe viszonylag gyorsan belehelyezkedtem, s bár a lázálmos hangulatot a történet egészén éreztem, és egy pillanatra sem tudtam szabadon fellélegezni, ezt a műfaji sajátosságnak tudtam be – legalábbis kezdetben. Egy idő után azonban egyre szorítóbbá és levegőtlenné vált a tér körülöttem. Annit egyszerűen képtelen voltam elviselni a maga felelőtlen valójában. Félreértés ne essék, semmi bajom azzal, ha egy egyedülálló fiatal anyuka olykor nem hoz jó döntéseket, de ha valaki egyszerűen síkhülye, és már-már mazochista ingerenciát érez arra, hogy újból és újból egyre nagyobb és nagyobb erővel sújtson le fejjel ugyanarra a vasajtóra, az már némileg kihoz a sodromból.

Egyáltalán nem tudtam őt kedvelni, ami persze nem is feltétel ahhoz, hogy egy sztoriban elmerüljek, de itt folyamatosan azt éreztem, hogy a felszínt kapargatjuk, de egyik érzékszervünkkel sem próbáljuk felfogni a lényeget (az a bizonyos vasajtó). A borító, a cím és a fülszöveg alapján is sokkal, de sokkal ütősebb sztorira vártam, ehelyett viszont – a főszereplővel karöltve – céltalanul kóvályogtam a sorok meg az oldalak között, várva, hogy végre valaki (például az elbeszélő – igen, az roppant hasznos lett volna) felvegye a bokszkesztyűt, és a történet beváltsa a fülszövegben ígérteket. Igen, tudom, hogy ez az utóbbi eszmefuttatás kissé elvontra sikerült, de másként nehezen tudnám kifejezni csalódottságomat. Nem adom fel, remélem, a szerző legközelebb olvasott könyvéről már pozitívabban tudok nyilatkozni.