Egy cérnaszál az élet. A
holokauszt-túlélők történeteit olvasni mindig megrendítő vállalkozás. Idén
rövid időn belül két ilyen élettörténetet is olvastam. Az egyik egy lengyel
kislányé, a másik egy nála valamivel idősebb magyar fiúé. A kettő elbeszélésben
ugyanakkor nem csak ez mutatkozott különbségnek, illetve pontosabban: nem ezek
a legnagyobb különbségek a két elbeszélésben. Míg Tova Friedman – írói segítség
mellett – érzékelhetően jelen volt élettörténetének szövegbe foglalása mellett,
addig Kiss Tamás egy francia írónőre, rokonára, Véronique Mouginra hagyta a
koncentrációs táborban átéltek és az azt követő hosszú életút megírását.
Csillagérték: 9
Úgy vélem, mindkét megvalósítás a traumafeldolgozás egy-egy sajátos formája, e szempontból kevéssé hierarchizálható (miért is kéne?) a két memoár. Mougin munkája azonban – véleményem szerint – magában hordozza azokat az apró és kevésbé apró hibákat, melyeket egy memoárszerző elkövethet, s az olvasó részéről valamivel nagyobb odafigyelést, áttekintést igényel annak megértése, tulajdonképpen mi volt a célja a szerzőnek a könyvvel, természetesen nem elvitatva a szándék nemességét.
