2019. december 16., hétfő

Restart

A Szembetűnő öt éves története során először tartottam hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, amire viszont – úgy érzem – nekem és a blognak is nagy-nagy szüksége volt. Olykor sajnálunk, vagy egyszerűen csak nem tudunk időt szakítani arra, hogy kilépjünk kicsit egy megszokott gyakorlatból, mert haladni kell, mert mi lesz a következménye, mert mi lesz, ha már nem lesz erőnk visszatérni. Számomra ezt a dilemmát részben megkönnyítette, hogy a blog működése úgymond nem létkérdés, illetve az is, hogy az elmúlt hónapok meglehetősen dolgosan teltek, így gyakorta még az olvasásra is nagyon nehezen szakítottam időt – ha egyáltalán szakítottam. Kiderült, hatalmas szükségem volt arra, hogy egy picit a blog „üzemelése” nélkül, kicsit eltávolítva magam a napi rutintól, átgondoljam, mit is jelent számomra ez az egész, hogyan tudnám folytatni, egyáltalán akarom-e.


Bár ez utóbbi nem is igazán merült fel komoly dilemmaként bennem, mégis érdemes a legalapvetőbb kérdéstől kezdeni. 2014 decembere óta rengeteg minden történt velem, aminek a Szembetűnő aktív részese/szemtanúja volt. Végigcsináltam a tanári gyakorlatot, szakdolgozatot írtam, diplomáztam, mélypontra kerültem, aztán a doktori képzés úgy rántott be a "felnőttek világába", hogy egy kicsit még mindig tudtam élvezni az egyetemista létet. Az öt és fél éves tanárképzés és két diploma után először. Ez persze csak az életem egyik fele, de már ez is épp elég kalandos volt ahhoz, hogy hasson a Szembetűnőre. Így a blog valahol mégiscsak lenyomatát képzi az életem fontos időszakának, s valóban nem is kérdés, hogy lehúzhatom-e csak úgy a rolót. Egyszerűen azért, mert nem akarom lehúzni, mert introvertált kis lelkemnek olykor szüksége van arra, hogy megmutassa magát, és valamilyen nyomot hagyjanak maguk mögött a gondolatok.

Minél többet gondolkoztam, mérlegeltem az őszi szünet alatt, annál inkább megerősödött bennem, hogy a legnagyobb demotiváltságot a kényszer okozta számomra. Hogy az utóbbi időben már nem azért vettem a kezembe egy-egy könyvet (még azokat sem, amiket valóban nagyon vártam), mert át akartam magam adni az olvasás örömének, hanem azért, mert tudtam, hogy határidőre írnom kell róla. El is havazódtam a recenziós példányokkal, nem tudtam lépést tartani önmagammal, azt éreztem, hogy állandóan magyarázkodom magamnak/a bloggereknek/nektek. Én nem emiatt kezdtem el blogolni, nem ez motivált. Emlékszem, a beköszönő bejegyzésem olvasottságának emelkedését tátott szájjal figyeltem. Nagyjából egy ötvenes kattintásra gondoltam, de seperc alatt ennek sokszorosát láttam a számlálón. A Szendrey Júliás írásom olvasottsága pedig gyakorlatilag egy évnyi reményemet szárnyalta túl néhány nap alatt. Az utóbbi bő egy évben ez hiányzott. Nem értsetek félre, nem maga az olvasottság vagy a kattintások száma, hanem az örömírás. Hiszek abban, hogyha valamit tényleg őszintén és nem megszokásból vagy kényszerből csinálok, az nemcsak nekem ad sokkal többet, hanem az olvasóknak is.


Itt tartok tehát most. Eredetileg december küszöbén megírva a bejegyzést, s mégis inkább az ötödik születésnapra időzítve azt. Néhányan már biztosan érzékeltétek, hogy számomra fontos dolgokat, szeretek fontos dátumokhoz, napokhoz kötni. Ezért nem tudok hónapokban vagy hetekben gondolkozni, és néhány hónap/hét után ezért fuccsolt be minden heti/havi rendszerességgel jelentkező posztom. Periódusokban, időszakokban tervezek, melyek nem feltétlenül követik a naptár változásait. De vissza a lényeghez. December 16., a Szembetűnő születésnapja, amit - ugye - Jane Austen születésnapjára időzítettem. Ez jelzi most a blog feléledését, meg persze azt, hogy nem adom a Szembetűnőt, nem ígérgetek, egyszerűen csak csiszolódunk egymáshoz (a blog, ti és én). Arról írok, amiről szeretnék, sokkal kevesebb kötöttséggel, olyan témákkal, amik valóban megérintenek. Ha a témához könyv is társul, ha egy könyvhöz jó téma társul, hát éljen-éljen! Remélem, továbbra is velem tartotok ezen a folyton változó úton, s olykor-olykor közösen is el tudunk merülni egy-egy könyvben, témában.

Szeretettel,
Patrícia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése