2019. április 30., kedd

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ

A magyar rajongók legnagyobb örömére újabb Ambrózy-kötet érkezett a 2019-es Könyvfesztiválra Böszörményi Gyula tollából a Könyvmolyképző Kiadónál. A Szer’usz világ történetében a báró és Mili után most egy újabb detektív lép színre, nem más, mint kedvenc komornánk, Mück Mária személyében. 

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ
Sorozat: Ambrózy báró esetei (5)
Könyvmolyképző Kiadó, 2019, 360 oldal
Csillagérték: 8

Már sokszor leírtam, de álljék itt is gyöngybetűkkel: az Ambrózy báró esetei az a sorozat, melynek újabb és újabb részeit nagyjából úgy várom, mint a karácsonyt. Az elmúlt pár évben ahogy befutott a friss és ropogós történet, én bizony abban a minutában minden aznapi tervem áthajítottam a következő napra, és már át is adtam magam a századforduló monarchiájának. Nem történt ez másként az ötödik regény esetében sem, ami ugye igazából immár a hetedik elbeszélés a sorban.


A Szer’usz világban egy olyan karakter ragadja magához a főszerepet, aki egyben a kedvenc mellékszereplőm is a sorozatban. Persze, ne legyünk igazságtalanok, hiszen Agáta mama is a szívem csücske, viszont Márika minden személyes tragédiájával és helyzetével egy olyan belevaló leányzó, akihez hasonlóra sajnos csak nagy ritkán vetül fény a dámák, bárók és bárónők idillinek ható, pátosszal teli világában. De ezért (is) szeretem az Ambrózy-regényeket, ez a történetfolyam a képzelet és a valóság olyan elegye, ami nemcsak a korzózó dámák szoknyasusogásait vagy épp a milleniumi ünnepségek kavalkádját festi le az olvasó számára, de a Tabán korabeli valóságát is feltárja. Az ötödik részben pedig leginkább ez utóbbi világa a hangsúlyosabb. Márika – bár kezdetben féltettem ettől a feladattól – unalommal a legcsekélyebb mértékben sem vádolható idegenvezetőnek bizonyult.

Forrás
Talán már mondanom sem kell, a korszellem a kötet fellapozásával azonnal megcsapott, bár azt is hozzá kell tennem: furán és idegenül hatott ez az új felállás, s rövid ideig nem igazán tudtam komfortosan érezni magam egy olyan közegben, melyet a négy regényt (és két kisregényt) megírt szerző két tőmondattal teremtett meg a Nász és téboly végén. S igenis: pipa voltam, amiért ezt a bogarat elültette a fülemben. Az igazat megvallva, egyáltalán nem álltam készen Mili kisasszony és Ambrózy báró összeboronálására. Tudom-tudom, ez elég szubjektív – de hol és mikor adjak ennek hangot, ha nem épp itt. S még csak azzal sem tudom folytatni, hogy „ezen túllendülve…”, merthogy túllendülni azt éppenséggel nem, viszont új nézőpontból tekinteni a sorozatra talán mégiscsak sikerült. Így eshetett, hogy az Ambrózy báró ifjú hitvesévé avanzsált Mili kezdeti feleségi/háziasszonyi csetlés-botlásai megpuhították zord szívem – meg persze a morc báró utáni aggodalom. Mikor azonban a kórházban fekvő Richárd után a kelepcébe csalt Mili is kikerül a fősodorból, a megoldatlan bűneset szálainak felderítését a szabadszájú Márika veszi a kezébe.

Picit féltettem ettől a feladattól ezt a csupaszív leányzót, akinek köszönésével első találkozásunk után őrületbe kergettem mindenkit. Az igazat megvallva, ez a féltés mindvégig bennem volt, mert bár nem igazán találtam hibát a cselekményben (és eszembe se jutott, hogy keressek), valahogy a Szer’usz világ kicsit fáradt regény volt számomra. Ez az érzés egyébként a saját olvasói hozzáállásomból is fakad, tehát egészen biztosan újra előveszem majd a könyvet. Márika tényleg mindent megtett, hogy egyrészt bebizonyítsa, hogy igenis a helyén van az esze, másrészt készen állt rá, hogy egy olyan társadalmi réteget és miliőt mutasson be, ami általában árnyékban marad, harmadrészt pedig, hogy totálisan váratlan, vicces és naiv beszólásaival mosolyra fakasszon. A nyelvi játék és korabeli nyelvhasználat egyébként is nagyon izgalmas fűszert ad a sorozatnak, ezekből pedig talán ebben a részben kapunk a legtöbbet. Elgondolkodtató és olykor vicces, hogy egyes szavaink hogy tűntek el, kaptak más jelentést vagy éppen milyen szituációban használták a századfordulón.

Az a baj az olyan könyvekkel, melyekkel eleve elfogult vagyok (amellett, hogy semmi baj nincs velük), hogy egy kicsit más szűrőn keresztül nézem őket. Teljesen el tudok olvadni például az olyan finom leírásoktól, mint Mili kórházból való kivonulása. Imádom, hogy a szerző minden apró (társadalom)történeti tényre figyel, hogy valós mozaikdarabokat passzint a fikcióba. Az Ambrózy-sorozat vitán felül a kedvenceim közé tartozik, de talán az utóbbi két könyv kevésbé okozott olyan élményeket, melyek miatt beleszerettem (erről az előző rész bejegyzésében is hosszan írtam). Örülök, hogy tovább követhetjük Mili, Richárd és a többiek kalandjait, nagyon hiányolom viszont az egész folyamot indukáló Emmát, aki gyakorlatilag az utóbbi két elbeszélésben jobban eltűnt, mint a Leányrablásban. Egy lebilincselő történetre számítok vele kapcsolatban, és persze további elvarratlan szálak, rejtélyes esetek felderítésére. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése