2019. február 25., hétfő

Rácz Ráchel: Időtlen

A Boook Kiadó gondozásában 2018 végén jelent meg Rácz Ráchel: Időtlen című könyve. A történelmi fantasy 1900-tól napjainkig mutat be egy szerelmi háromszöget. Amitől különleges ez a kötet, hogy az irodalmi forgatókönyv műfaját eleveníti fel, vagyis filmregény, amely az Y generáció gondolkodására reflektál. 

Rácz Ráchel: Időtlen
Boook Kiadó, 2018, 116 oldal


Rácz Ráchel: Időtlen c. könyve leginkább az izgalmas koncepció miatt vonzott. Három ember, egy nő és két férfi, no meg egy szerelmi háromszög, mely a 20. századon átsuhanva a társadalmi érintkezés és a szerelmi kapcsolatok változását prezentálja úgy, hogy szereplőinket mindeközben csaknem ugyanazon életciklusukban ismerhetjük meg. Nem öregszenek tehát. Sőt, mi több: kortalanok.

Forrás

Mindezt pedig nem egy több száz oldalas történelmi regény, hanem egy rövid filmregény keretében. Ez külön fűszert szórt az előzetes várakozásaimra, hiszen eddig inkább drámákat olvastam (és mint a műfaj bejegyzéseinek számából látjátok a blogon, eleddig kevésbé ragadott magával), a filmregény műfaji elemeit kevésbé ismerem, így kíváncsi voltam arra is, hogyan hat rám ez a megvalósítás.

„Nem kívül kell hibát keresni, s ujjal mutogatni egy külső okra.
Ez bűnbak-keresés, mi több: struccpolitika.”

Forrás
A kötet elején ismertetésre kerül, kiknek a történelmi utazását követhetjük figyelemmel a rövid kötetben. Ráadásul nem csupán a nevüket tudhatjuk meg rögtön az első lapokon. Az elbeszélő Natasa, Kornél és Artúr habitusáról, döntéseik mozgatórugóiról is azonnal lerántja leplet. Ennek ismeretében léphetünk tovább 1900-ra, ahol mindjárt el is mélyedhetünk abban, hogyan működnek a bemutatott személyiségjegyek a „gyakorlatban”. Huszadik századi utazásunk első stációja ráadásul – terjedelménél fogva – lehetővé is teszi, hogy a századforduló Budapestjére begördülő vonattal visszautazzunk a korszak miliőjébe. Nem maradunk azonban túl sokáig, hiszen vár minket 1918 és a Szüf’ drazsé, ami – nem mellékesen – a kedvenc fejezetem lett a kötetben. Az egyre rövidebbre szabott fejezetekben még látogatást teszünk az 1930-as években, 1944-ben, 1955-ben, 1972-ben, 1996-ban és – természetesen – a jelenben. Vajon tényleg ennyivel kevesebbet fordítunk egymás megismerésére, emberi kapcsolatainkra? Ennyire felgyorsult általunk és körülöttünk a világ?

Az Időtlen egy különös utazás. Minden fejezet egy Bródy-idézettel és egy érzékletes jelenetfotóval indít, amit nagyon klassz elgondolásnak tartok. Nem tudom egyértelműen azt mondani a könyvre, hogy nem szerettem, hiszen az egyes történelmi időszakok a megteremtett hangulat, a karakterek társadalmi viselkedése és lehetőségei által évszám nélkül is pontosan meghatározhatóak. Ráadásul nagyon érdekes volt követni, mi magunk mennyit ismerhetünk meg a szereplőkről, s hogy egyes személyiségjegyek hogyan viselkednek és működnek attól függően, hogy milyen társadalmi-politikai berendezkedés között kell helytállniuk. Az viszont nagyon hiányzott, hogy a karakterek valamivel közelebb kerüljenek hozzám, és (bármilyen) reakciót váltsanak ki belőlem.  Ezáltal picit személytelen maradt számomra a történet, kevésbé volt érzékletes a fülszöveg felütése a kollektív tudatalatti működése. Inkább karakterjegyek, mintsem karakterek "utazgattak" az időn át. Nem tudom, hogy ez egyébként koncepció volt-e (vagy koncepció-e egy filmregény esetében), ha igen, jól működött (meg abban sem vagyok biztos, hogy jól fogom-e meg ezt a vonalát a sztorinak). Ami inkább elgondolkodtató volt számomra ebben az „abszurd” történetben, az az időtlen és kortalan témák, az emberi kapcsolatok alakulása, a korszakokra való reflexió. Az egyes évtizedekben megfogalmazott kritikák éppúgy igazak aktuálisan, mint voltak igazak a történeti jelenre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése