David McCullough: A Wright fivérek

A Maxim Könyvkiadó jóvoltából most a repülés történelmébe nyerhetünk bepillantást, két megkerülhetetlen, a légi közlekedést alapjaiban meghatározó testvérpár életrajzi regényének segítségével. David McCullough: A Wright fivérek című könyvéről írtam.

David McCollough: A Wright fivérek

Eredeti megjelenés: 2015.

Hazai megjelenés: 2016.

Kiadó: Maxim Könyvkiadó

Fordította: Sóvágó Katalin

Téma, műfaj: történelmi, életrajzi

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 360 oldal

Csillagérték: 7

Fülszöveg:

David ​McCullough elmeséli nekünk az amerikai Wilbur és Orville Wright történetét. Kik voltak ők, és vajon azt érték el, amit szerettek volna? Ezen férfiak jóval többek voltak, mint iskolázatlan Dayton kerékpárszerelők, akik véletlenül sikeresek lettek, bennük kivételes bátorság és elhatározottság lapult, intellektuálisak, érdeklődők, és szüntelenül kíváncsiak voltak, ezek pedig meghatározó jelzőik voltak már felnevelkedésüknek is. A ház, amiben éltek, elektromosságtól és vízvezetékrendszertől mentes volt, viszont tele volt könyvekkel, amelyeket főként lelkész édesapjuk vitt haza, így folyton olvastak, művelődtek. Amikor együtt dolgoztak, egy probléma sem volt leküzdhetetlen. Wilbur minden kétséget kizárólag egy zseni volt. Orville olyan mechanikus leleményességgel bírt, amilyet kevesen ismernek. Azok a tények, hogy csupán középiskolai képzettségük és kevés pénzük van, kapcsolataik pedig alig akadnak néhol, sosem szabtak gátat terveiknek. Semmi sem állíthatta meg őket, még az sem, ha az életüket kellett kockára tenniük.

Az első repülés, 1903.

Az ipari forradalom huszadik századi hulláma, a találmányok és nagy feltalálók kora – csakúgy, mint szinte minden más a történelem oktatása során – lényegében egy telefonkönyvet kér vissza a diákoktól. Ki, mikor és mit talált fel. A nevek mögött húzódó személyiségek, a rögös vagy épp tükörsima (ha létezik ilyen egyáltalán) életutak, a társadalomtörténeti beágyazottság már valahogy „senkit” nem érdekel. Nem kötjük össze az irodalmat a történelemmel, a fizikával, a kémiával vagy épp a biológiával. Nem tudatosítjuk, hogy a világban mindig is egyszerre, egymás hatására, egymás kiváltójaként zajlottak és zajlanak a mindennapok.

Wilbur és Orville Wright

Az utóbbi évtizedekben viszont némileg változott a dolog – no, nem az oktatás struktúráját illetően, de az irodalmi alkotások, a dokumentumregények és életrajzi írások terén mindenképp. Ilyen üdítő színfolt volt számomra például Wisinger István Szent-Györgyi Albertről szóló dokumentumregénye, ami csodálatos összjátéka volt a fentebb már említett „tantárgyaknak”, diszciplínáknak. A kötetben ugyanis nem került elkülönítésre a művészet, tudomány és a mindennapok világa, hanem együtt létező, lüktető egészként működtek. Nem titkoltan ebben a reményben lapoztam fel David McCullough életrajzi könyvét, mely a Wright fivérek kalandos útját helyezte középpontba. Úgy érzem, végül nem egészen azt kaptam a kötettől, mint amiben reménykedtem, de ez nem feltétlenül csak és kizárólag a szerző hibája, és tulajdonképpen még így sem állítanám, hogy csalódtam.

A Wright fivérek: az első repülőgép megépítői, az első sikeres – levegőnél nehezebb géppel való – repülés végrehajtói (bár az előbbivel kapcsolatban több cáfolatot ismerünk). Azt hiszem, ennél többet általánosságban még kínkeservvel sem tudnánk kicsikarni magunkból, ideértve a fivérek keresztnevét is (álljék hát rögtön itt: Orville és Wilbur). Igazi csemegének ígérkezik tehát a könyv, hiszen gazdag képmelléklettel és életrajzi részlettekkel, sőt, egészen pontos személyiségjegyekkel is találkozhatunk a repülőgép-építő testvérpár kapcsán. A könyv a Wright fivéreket kötelességtudó csodabogárként festi le. Persze, a csodabogárságuk nem feltétlenül pozitív értelemben csapódott le a körülöttük élőkben – mint úgy általában is tapasztalhatjuk ezt, kreativitásukat viszont a végletekig ki tudták használni, és sosem adták fel az elképzeléseiket. Azt hiszem, ezzel minden zárkózottabb, az érzelmeiket mélyen megélő, sokszor talán kirekesztett és meg-nemértett feltaláló-palánta példaképévé is válhatnának.

A Wright fivérek 1910-ben

Életútjukat a kezdetektől, a kerékpár-javító műhelyen keresztül egészen az elismert szakemberig követhetjük. Sokszor mondjuk, hogy mit sem ér a cél, ha nem élvezzük az addig vezető utat. Nos, ebben a történetben – azt hiszem – abszolút ez tapasztalható. A fivérek egy percig sem lankadnak, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezték, azonnal a megoldáson, az új utakon törik a fejüket. Igen, nehézségekkel teli, sokszor talán vontatott és egy helyben toporgós ez az út – amit egyébként a kötet is nagyon jól érzékeltet; mindeközben viszont olyan apróságokra is felfigyelhetünk, mint a huszadik század eleji Amerika infrastruktúrája, a (táv)kommunikációs lehetőségek…szóval, picit itt is mintha összhangba kerülne az a sok minden, amit a bejegyzés első részében ecseteltem.

Némi hiányérzet azért maradt bennem. Nem a szerző, inkább a fordító munkáját illetően. Bár lehet, hogy a kettő mégiscsak összefügg, hiszen az eredeti szöveget nem ismerem, így nem tudhatom, hogy McCollough fogalmaz nehézkesen, vagy a fordítónak nem sikerült élvezhető, gördülékeny stílusban magyarra ültetni a leírásokat. Mindenesetre bennem sokszor keltették a nyersfordítás érzetét az olvasottak, mintha néhány bekezdés vagy fejezet még többszöri átfogalmazásra, pontosításra és „magyarításra” várna. Ez alapvetően nem tűnt ki eddig a Maxim megjelenéseiben számomra, így némileg váratlanul ért. Ettől függetlenül viszont érdekes élményben volt részem, hiszen picit bepillanthattam két csodálatos elme ténykedésébe, mellyel megalapozóivá, és megkerülhetetlen részeivé váltak a repülés világának. A téma iránt érdeklődőknek mindenképp ajánlott olvasmány, aki pedig a második ipari forradalommal szeretne egy feltalálópáros életútján keresztül mélyebben megismerkedni, érdemes belelapoznia a csodás és méltó borító mögé, ahol a történet mellett bőséges képmelléklettel is találkozhatunk.