Alison
Espach regényéhez a fülszövege vonzott. Túl sok elem volt benne, ami érdekelt,
de főként az a szarkazmus, amit ígért – hiszen, ha már egy picit elakadtunk,
azt próbáljuk meg valahogy előnyünkre fordítani, de legalábbis kellő derűvel
kezelni. Igen, ez nehéz feladat. Leírni és tanácsolni sokkal egyszerűbb.
Alison Espach: Induljon a nászmenet
Fordította: Szieberth Ádám
Csillagérték: 6
Az,
hogy milyen egy adott könyv nemzetközi megítélése, kevés esetben szokott
befolyásolni, nem jellemző, hogy előzetesen követem a tetszésindexeket, de legalábbis elhanyagolható,
hogy ez hányszor foglalkoztatott vagy befolyásolt a következő olvasmányom megválasztásakor.
Lényeg, a lényeg: az Induljon a nászmenet elég nagy meglepetést okozott.
Az
elején el is spoilerezem a történetet, amit a fülszöveg csak lebegtet. Phoebe-vel akkor ismerkedünk meg, mikor egy elegáns szállodába érkezik, kifogástalan öltözetben. Ez a nyitóképünk. A negyvenes évei felé tartó nő megcsömörlött az életében, gyermeke –
bármennyire szeretett volna – nem született, a férje megcsalta, s a munkájába – ami
egyébként a számomra roppant izgalmas 19. századi angol irodalom kutatását
jelenti – kissé belefáradt. Amolyan életközepi válságba került, s a falak
mindenfelől, a múlt fájdalmai és a jövő kilátástalansága felől is dőlni kezdenek
felé. Bár ő úgy érzi, már rég alátemették. Phoebe megérkezésének pikantériája, hogy rajta kívül mindenki egy esküvőre hivatalos, mindazzal a hangulattal felvértezve, melyet egy ilyen nagyívű esemény
magában hordozhat: az új élet reményével, a szerelemmel, az izgatottsággal. A
menyasszony természetesen mindent percről percre megtervezett, amivel persze
volt is dolga, hiszen ez az esküvő csaknem egy hétig tart. Phoebe – tervei szerint
– pedig még aznap öngyilkossági kísérletet tervez elkövetni.
Az
első, ami nyomban szemet szúrt, nyilván az egyhetes esküvő, ami számomra
befogadhatatlan információ, még annak fényében is, hogy persze vannak olyan
kultúrák, ahol ez teljesen természetes. Itt viszont nem utalt erre egyéb nyom. A
másik pedig, hogy az első száz oldal alatt végig azt a bizonyos szarkasztikus
humort kerestem, amire számítottam, kis híján megfordítottam a könyvet a
fülszövegre tapadva, majd ellenőriztem a címet, hogy biztosan egyeznek-e az adatok.
Azontúl, hogy van abban valami fekete komikum, hogy egy összeroskadt nő épp egy
esküvői helyszínen akar véget vetni az életének – amiről persze az első adandó
alkalommal be is számol a menyasszonynak – nem értettem, hogy mire utalhatott a
fülszöveg. Másfelől, a helyzet számomra nem igazán változott a következő majd’
négyszáz oldalon sem.
Nagyon
kedvelem a melankolikus, az élet nagy dolgain merengős történeteket, melyek
olykor még egy kis intellektussal is töltöttek. Tudok alkalmazkodni ahhoz is,
ha a cselekményfolyam végül más irányt vesz, mint azt előzetesen vártam, mert
sokszor sokkal jobb sül ki belőle, mint gondoltam volna. Viszont vagy az van,
hogy nagyon rosszul időzítve nyúltam a könyv felé, vagy valami egészen furán
elsiklott. Számomra a karakterek sematikusak, az elbeszélést pedig sok helyen túlságosan túlírtnak érzem. S ami ehhez kapcsolódóan még fura élmény volt, hogy a
párbeszédek nem üdítik, hanem még monotonabbá teszik a szöveget. A karakterek,
főleg talán Phoebe, annyira elmerengnek a múlton (a múltban), hogy viszonylag
nehéz visszatalálni ahhoz, hogy mi volt az eredeti felütés. Ez élőszóban, egy
baráti beszélgetésben jól működhet, ebben az elbeszélésben viszont valahogy nem ütötte
át a papírt számomra. Mindazonáltal azt gondolom, hogy ez tényleg egy rosszkor és rossz helyen összetalálkozás volt, mert a sztori egyébként szépen felszínre hoz megakadásokat és az azok mögött megbújó okokat, flederít ok-okozati összefüggéseket, rávilágít az életközepi válság jeleire, élethelyzeteire, amikor picit mindig kilátástalanná válhat. Az elmúlt években megfordult már néhány olyan könyv a kezemben, amiről biztosan tudtam, hogy sokkal többet adna nekem, ha abban az életszakaszban olvasnám, mint amelyről a történet szól. Ez nem negatívum, nem beskatulyázás, csak egy szimpla tény. Ennélfogva az én olvasatomban az Induljon a nászmenet inkább a negyven, negyven feletti olvasók női olvasók számára tartogathat fontosabb üzenetet.
Blogturné Klub
Alison Espach könyve külfödön hatalmas sikert aratott, sőt Goodreads Choice Awards győztes is a kategóriájában. Az Athenaeum Kiadónak hála a magyar olvasók is olvashatják a könyvet. Tartsatok Phoebevel Cornwall Innbe és a bloggereinkkel, ha pedig mellétek áll a szerencse nyerhettek egy példányt a kötetből!
A turné állomásai
05.05. Kitablar
05.07. Szembetűnő
05.09. Csak olvass!
05.11. This is my (book) universe
05.13. Olvasónapló
Nyereményjáték
A mostani nyereményjátékunkban esküvői szokások kerülnek terítékre, ami főleg a menyasszony öltözetéhez kapcsolódi. Az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok mit jelentenek és beírjátok a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Mit jelent az, ha valaki elkapja a menyasszony csokrát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése