2023. szeptember 19., kedd

A miniszörnyek valódi arca

Gyerekkoromban kedveltem az enciklopédikus jellegű könyveimet (nyugalom, gyerkőcként nem így neveztem őket). Bármikor és bármelyik lapon felüthettem, s biztosan találtam benne olyan izgalmas érdekességet, amire kerek szemmel rácsodálkozhattam és persze azzal a lendülettel szaladhattam (azért ne túlozzunk) a szüleimhez, hogy tudták-e azt, amit én éppen most felfedeztem az enciklopédiám lapjain.

Nick Crumpton: Minden, amit a miniszörnyekről tudtál, hamis
Móra Könyvkiadó, 2023, 64 oldal
Fordította: Török Ábel
Illusztrálta: Gavin Scott
Csillagérték: 8

Ez a fajta lelkesedésem egyébként azóta sem csitult, s ha a reformkori kapcsolati rendszerekben valami új információra és kapocsra bukkanok, szerintem ugyanezzel a csillogó szempárral kezdek őrült keresésbe, hogy vajon erről írt-e már valaki. S azt hiszem, ez az oka annak is, hogy most is ugyanezzel a motivált lelkesedéssel böktem rá, majd lapoztam fel Nick Crumpton könyvét.



Kár volna titkolnom, hogy a miniszörnyek világa nem áll túl közel hozzám: illetve, egy része természetesen igen. A méhek szorgos döngicsélését minden tavasz beköszöntekor előre várom és igyekszem minden évben ellőni ugyanazt a néhány képet vagy videót, amivel megörökítem a munkálkodásukat. De ha van egy csöpp időd, hogy a hangyák vonulását kövesd figyelemmel, az a meló sem semmi, amit ők végeznek. A pillangókról talán szót sem kell ejtenem. A remény és újjászületés jelképei kicsi korom óta különleges darabját jelentik a szívemnek (nem csak amiatt, mert pillangó volt a jelem az oviban – de valami köze talán mégis van ehhez). A mindenféle más apróságokkal nehezen tudok bármit is kezdeni (nyilván nem is feltétlenül kell) és elég változatos velük a viszonyom. Vannak, amelyek kivisznek a béketűrésből az állandó körülöttem röpködésükkel és a finoman szólva is kellemetlen szagukkal, vannak, amelyek minden ok nélkül megcsípnek (az ő körük nem csupán a darazsakra szűkíthető, gyakorlatilag léteznek olyanok, amelyek úgy csípnek meg hogy még sosem sikerült beazonosítani, mikor és hol történt kettőnk incidense) és olyan dagadásokat eszközölnek az érintett területen, mint egy hatalmas piros lufi. Vannak a jól ismert szúnyogok, amik általában a legkényelmesebb éjszakai pozícióban zendítenek rá csodás énekükre.  S persze vannak a pókok (maradjunk az egyszerű, háztartásokban is felfedezhetőeknél), akiket egyszerűen és egységesen „Beus”-nak neveztem el.  

Most, hogy kicsacsogtam minden előzetes motivációmat, és – azt hiszem, kétségkívül – bizonyságot nyert, hogy Crumpton enciklopédiájára nekem is abszolút szükségem van/volt/lesz, nézzük meg közelebbről a könyvet! Mindjárt a borítónál meg is állhatunk egy pillanatra (én is így tettem és vadul elkezdtem simizni a betűket). A nagyméretű kiadás eleve jó ötlet (ez a könyvbe lapozva további megerősítést nyer, mert az illusztrációk ebben a formátumban nagyon jól tudnak érvényesülni), a színek szuperek, a dombornyomás ugyancsak klassz elgondolás. De hát lássuk be, a galacsint hajtó szkarabeusznál, aki a miniszörnyek „ö”-jét formázza nem nagyon van bogarasabb húzás a keményborítón! Egyébként a kötet egészének grafikájáról csak szépeket tudok írni, szóval íme: Gavin Scott rajzai teljesen alkalmasak arra, hogy helyén kezeljük ízeltlábú kisbarátainkat (nekem legtöbbjük továbbra is tökéletesen megfelel itt, a könyv lapjain) és picit elidőzzünk felettük, esetleg rákeressünk, hogyan is néznek ki természetes élőhelyükön. S ha már a könyv lapjainál tartunk, a fényes lapos megoldás szintén jó ötlet, mind a könyv tartósságát, forgathatóságát (mind a félelemtől legördülő könnycseppjeinket) illetően. A szöveg igazításával kapcsolatban pedig kénytelen vagyok szemet hunyni a sorkizárt mellőzése felett, mert az illusztrációk abszolút indokolják a jobbra igazítást.

A külcsín után nézzünk bele egy picit a tartalomba is! A bevezető gondolatok után a szerző huszonnyolc tévhitet fogalmaz meg szalagcímekben a bogarakkal, rovarokkal, puhatestűekkel, férgekkel és ízeltlábúakkal kapcsolatban – értelemszerűen, ezek alkotják a kiadvány egyes fejezeteit, és ezeket hivatott a bemutatás…nos, ha nem is teljes egészében megcáfolni, de mindenképpen finomítani az egyes (hamis) berögződésünkön, amit ki tudja hány generáció óta cipelünk magunkkal. Az egyik kedvencem az Alvás közben könnyen a szádba mászhat egy pók fejezet, amiről nyilvánvalóan mindig is tudtam, hogy elképzelhetetlen és hamis, mindazonáltal örömmel konstatáltam, hogy ebben a könyvben is helyet kapott. A könyv egyik burkolt célja (szerintem) az is, hogy a régi sztereotípiákat, pontatlanságokat lebontsa az apró élőlények világával kapcsolatban. Igen, az is kiderül, hogy nem az “összes kis szörnyeteg” apró, (juhéj), mint ahogy az is, hogy nem minden miniszörny csúnya vagy visszataszító. Ennél a fejezetnél azért picit sajnáltam, hogy nincs valami fotós mellékletszerűség, bár tény, hogy a rajzok is visszaadják valamelyest a bemutatott szépségeket, vagy legalábbis arra motiválnak, hogy utánanézzünk néhány egyednek.

Crumpton könyve egyrészt nagyon informatív, másrészt szemléltető, harmadrészt pedig még szórakoztató is. Ez a három együtt pedig egészen klassz választásnak tűnik, ha harmadik-negyedik osztályos (vagy talán valamivel idősebb) gyerekek kezébe természetbúvár kiadványt adnánk. Nem mellesleg, egy környezetismeret órára is egészen jó alapot adhat egy-egy téma iránti érdeklődés felkeltésére. Az egyetlen problémám az volt, hogy néhány fejezet meglehetősen elvarratlan szálat kapott. A „de ha elképzelsz valamilyen rovart, nagy valószínűséggel előfordul a természetben valami hasonló” mondat higgyétek el, hogy nem túl megnyugtató még így, harminckét évesen sem. Ennél már talán csak a “Ki tudja, talán egyike leszel azoknak, akik a közeli parkban felfedeznek egy új fajt. Vagy a konyhátokban, esetleg az ágyadban…” jóslat esett jobban a lelkemnek. Szóval igen, lehet, hogy egy szülői felügyeletet néha érdemes beiktatni, vagy legalábbis rákérdezni a kis lurkóknál, hogy milyen élményekkel gazdagodott egy-egy fejezet elolvasásával. Ezt nem elfeledve azt gondolom, hogy a Minden, amit a miniszörnyekről tudtál, hamis igényes kiadvány, jó koncepció mentén épül fel és számos érdekességet nyújt az érintett fajok tekintetében. Tényleg izgalmas belegondolni, hogy mennyire gazdag és sok esetben még ismeretlen a természet működése – és valahol mindenkinek megvan a feladata. Sajnos, a poloska hasznára nem derült fény.


Blogturné Klub


A Földön élő rovarok és bogarak hosszú idők óta megosztják az emberiséget: van, aki iszonyodik tőlük, van, aki érdekesnek látja őket, de az biztos, hogy egy nagyon különleges és sokszínű csoportja az állatvilágnak. Nick Crumpton gazdagon illusztrált ismeretterjesztő kötete, a Minden, ​amit a miniszörnyekről tudtál, hamis című könyv lerántja a leplet a tévhitekről, és közben rengeteg izgalmas ténnyel ismertet meg kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Tartsatok három bloggerünkkel a nyereményjátékon, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó által felajánlott példányt!




A turné állomásai


09.15. Könyv és más
09.17. KönyvParfé
09.19. Szembetűnő


Nyereményjáték


Mostani nyereményjátékunkban a kötetben is szereplő rovarokat kell felismernetek. Minden állomáson találtok egy-egy képet, a ti feladatotok pedig, hogy az állatfaj nevét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése