2019. március 30., szombat

Miklósi Ádám (szerk.): A kutya

Bár rengeteg minden változott az emberek életében az elmúlt évszázadokban, van néhány dolog, ami szerencsére örök: mint például az, hogy a kutya az ember legjobb barátja. A Libri Kiadó csodaszép, gazdagon illusztrált új albumából sok mindent megtudhatunk négylábú társaink történetéről, sajátosságairól, illetve a különböző fajták egyedi jellemzőiről. 

Miklósi Ádám: A kutya
Szerzőtársak: Faragó Tamás, Claudia Fugazza, Gácsi Márta, Kubinyi Enikő, Pongrácz Péter, Topál József és a Családi Kutya Program munkatársai
Libri Könyvkiadó, 2019, 224 oldal
Csillagérték: 10

Az első egyik legerősebb emlékem a kutyákkal kapcsolatban, mikor kicsi lányként a terasz lépcsőjén üldögélve épp aktuális szaktudományos folyóiratomat, a Buci Macit lapozgattam, s az egyik tacsi kölyökkutyánk elkezdett viaskodni az újsággal. Máig élénken él bennem a borító beharapott sarkocskája. Azóta is mindig volt kutyánk, éppen egy évvel ezelőttig. Ha valaki úgy nő fel, mint én – mindig a közelben egy kutyával, bizony ez az egy év mérhetetlen hosszú időnek tűnik kutya nélkül.

@szembetuno_blog



Volt olyan kutyusom, akinél azt éreztem, jobban én, mint én magam – egy westie volt, az első kutya, akit én kaptam, egyes egyedül. Nem voltam különösen jó gazdája, mert néhány éves korában kollégiumba költöztem, mégis azt éreztem, hogy ő is éppúgy várja a péntek délutánokat és a szüneteket, mint én. De ugyanilyen mély élmények kötnek a német juhászunkkal való sétákhoz, különösen a december 24-ei – mire apával hazaértünk, megérkezett a Jézuska, s akkoriban, az 1990-2000-es évek fordulóján ezeket a sétákat gyakorta nagy hóban, hóesésben tettük meg. Milliónyi érv és élmény szólt tehát amellett, hogy megismerkedjek Miklósi Ádám könyvével. A sort hosszan tudnám folytatni, de azt hiszem, jelen esetben igazán kár lenne elsiklani A kutya című, igazán impozáns és igényes kiadvány felett. Rögtön le is lőném a poént: szerintem, ennek a kötetnek minden (leendő) kutyatulajdonos polcán – mi több: az olvasmányélményei között – kell lennie. Nem, teljesen felesleges is lenne a feltételes mód. Ott a helye, ez vitán felül áll.

@szembetuno_blog
A könyv sokféle szempontból izgalmas utazás a kutyák világában, mind a faj történeti, mind pedig fizikai, fiziológiai jellemzőit tekintve. A könyv szerkezete nagyon logikus, egymásra épülő, a kutyák világában egyre mélyebben elmerülő koncepciót követ. A szerzők nem fukarkodnak a történeti visszatekintéssel, az egyik legkorábban háziasított állat történetét gyakorlatilag a kezdetekig vezetik, így igen komplex képet kaphatunk a kutyák (és farkasok) tulajdonságairól, a domesztikáció lehetséges mikéntjeiről és okairól. Különösen tetszett, hogy az evolúciós különbségekre az enciklopédia későbbi részeiben is találunk utalásokat. Az ezt követő fejezetek (Anatómia és élettan; Viselkedés és társas kapcsolatok; Érzékelés, gondolkodás és személyiség, Kutyák és emberek) a mindennapi életben is hasznos, alapvető és széles ismeretanyagot közvetítenek a (leendő) kutyatulajdonosok számára. Érdekes volt utólagosan is bizonyságot szerezni néhány feltevésemre és választ kapni korábbi kérdéseimre. Ezek által, úgy hiszem, valamivel tudatosabb gazdája lehetek a következő kutyámnak, akire – remélhetően – már nem kell olyan sokat várnom. A kutyák és emberek fejezet történészi szemmel is borzasztó érdekes volt számomra, hiszen a fejezet felvezetése a kutya és ember kapcsolatát kultúrtörténeti szempontból is érintette, ami – természetesen – megkongatta a fülemben az ikonográfiai kutatásoknak való részletesebb utánajárás gondolatát. Nagyon izgalmas volt a segítőkutyákról is olvasni, mindig érdekelt az ő kiképzésük, és ebben a részben ebbe is betekintést nyerhettem. A Kutyafajták tudástára, a könyv záró fejezeteként világunk kutyatenyésztését, az állatvédelmet, az új fajtákat is górcső alá veszi, s az utolsó oldalakon bőséges fajtaleírásokat is olvashatunk. Ez utóbbival, bevallom, hiányérzetem van, sokkal szélesebb áttekintésre számítottam, ami a megjelenő kutyafajták számát illeti. S nem egészen világos a válogatás koncepciója. Nagyon klassz elgondolásnak tartom viszont, hogy feltüntették, egy-egy fajta mennyiben lehet „alkalmas” egy elsőkutyás tulajdonosnak.

Összességében A kutya nagyon sokrétű és megbízható információt ad át a kutyákról. A kötet nagyon gazdag képmellékletet is közöl, a csatolt fotók sosem maradnak magyarázat nélkül, nem díszítő jelleggel, hanem funkcióval szerepelnek, olykor a szöveget kiegészítve, alátámasztva. S ha már szöveg: az egyes leírások mindvégig nagyon egységesek, s amellett, hogy tudományos szövegről, komoly kutatói munkákról és eredményekről olvashatunk, a stílus végig közérthető és olvasmányos. Több estén keresztül lapoztam az enciklopédiát, a sok információ totálisan lelkessé varázsolt, így minden nap valami újdonsággal lephettem meg a családomat a kutyák világáról. Kövessétek a példámat, és vegyétek kezetekbe a kötetet, ha valaha Volt/van/lesz kutyátok! Köszönet a szerzőknek és a kiadónak a kötetért :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése