Podhorányi Zsolt: Dámák a kastélyban

A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2018 végén Podhorányi Zsolt lenyűgöző albuma, melyben betekintést enged a 19-20. századi magyar kastélyok dámáinak mindennapjaiba, melyek korántsem a kényelmes korzózásban és szalonéletben merültek ki.

Podhorányi Zsolt: Dámák a kastélyban

Kossuth Kiadó, 2018, 256 oldal

A dualizmus társadalomtörténeti, nőtörténeti és művelődéstörténeti szempontból számomra lenyűgöző időszak, így talán nem meglepő, hogy nagyon tudok lelkesedni minden olyan, elsősorban a női művelődésre, szerepvállalásra fókuszáló munkáért, ami nem a fejünkben általánosan megjelenő történelemképet/történelemről való gondolkodás tényezőit (nagy uralkodók, évszámok, hadtörténet és politikatörténet) világítja meg, hanem a mikrotörténelmet, az egyén szintjén való történeti változásokat, a mindennapokat körbelengő korszellemet. Podhorányi Zsolt kötetét annak reményében lapoztam fel, hogy sok-sok új információval és kutatással gazdagodom a dualizmus kori hölgyek mindennapjairól.

Amit már rögtön az elején muszáj kiemelnem, az a kötet megjelenése. A borító korhű atmoszférával „ruházza fel” a kiadványt. A Dámák a kastélyban azon könyvek közé tartozik, amit nem lehet „csak úgy” fellapozni, mert a kivitelezése, a szöveget meg-megtörő, gazdag képmelléklet nem igazán engedi, hogy csak néhány percet időzzünk mellette. 

A gödöllői kastély

Így természetesen, én sem állhattam meg, hogy ne bogarásszam végig a megjelenő kastélyokat (melyek esetében gyakorta megtaláljuk a jelenlegi állapotáról készült felvételeket is), életképeket és portrékat. Alaposan ráhangolódtam az olvasásra. A bevezető fejezeteknél viszont egy kicsit megrökönyödtem, ugyanis olybá tűnt, a szöveg kevéssé átgondoltan, számomra picit logikátlanul csapong a korabeli nőhelyzet leírásakor. Családi nevelésről ugrottunk a leánynevelés intézményesült formáihoz, majd vissza, a jogokon át a hétköznapi lehetőségekig. Ebből adódóan úgy éreztem, sok a szükségtelen ismétlés, és hiányzik a konkrét koncepció. Nehéz megítélni, hogy ilyenkor a laikus olvasó szól-e belőlem, vagy az a kutató, aki megalkotott egy lehetséges szerkezeti felépítést. Feltehetően, ez utóbbi történhetett. Szerintem az első fejezetek megvalósítása sokkal olvasmányosabb, logikusabb lehetett volna. Mindazonáltal úgy hiszem, hogy sok-sok érdekes és értékes anyagot közölnek ezek a fejezetek is, melyekről alapvetően nagyon keveset hallunk (sajnos).

Sissi és családja, 1862 körül

Az ezt követő fejezetekben szépen kirajzolódik az 1800-as évek második felének, a századfordulónak magyar elitje, krémje, a grófi kastélyok falai mögött rejtőző, elsősorban, de nem kizárólagosan női életutak, a korszak már-már női attribútumaként kiemelkedő Sisi udvartartása, a hozzá köthető kapcsolati háló. A kastélyok dámáiról érzésem szerint kevéssé a mindennapi tevékenységük, mindinkább a családi legendáriumok és regék alapján kaphatunk képet. Intrikák, hatalmi harcok, személyes sikerek és tragédiák is szegélyezik ezeket az életutakat, s valahogy egy idő után megint inkább férfiszempontú bemutatásként érzékeltem az elbeszélést, mintsem nőiként, ami számomra – persze lehet, hogy egyéni becsípődés okán, némiképp zavaró volt. Ez egyébként nem sokat von le abból, hogy a szerző valóban sokféle forrást használt kutatása során és ebből nagyon jó érzékkel emelt be például levélrészleteket, visszaemlékezéseket, melyek még közelebb hozták az éppen fókuszba emelt személyt, s még élőbbé tették a korszakot. 

Jó kezekben van tehát az, aki a dualizmus és a 20. század első felének elitje, kastélyai és dámái iránt érdeklődik, mert Podhorányi Zsolt munkája igyekszik mindent bevetni, hogy a lehető legközelebb hozza olvasójához a korszak miliőjét. A lenyűgöző borító mögött számos forrásanyagon - legyen az kép vagy írásos - keresztül válik élővé és elevenné egy letűnt kor világa, s annak is egy olyan szeletkéje, melyre az évszámok, hadtörténeti események, paktumok és tényanyagok mellett vajmi kevés fény vetül a történelemórákon: hogy ezen történeti események mögött emberi sorsok és életek húzódnak.