2024. május 14., kedd
Beatrice Hyde-Clare kisasszony második esete
2024. május 13., hétfő
A skarlát betű mögött
2024. május 8., szerda
A megfakult (emlék)képek fénye
2024. május 5., vasárnap
Beilleszkedni a nem túl újba
2024. május 2., csütörtök
Mussóra akadva
A többesszám nem véletlen, azt gondolom, hogy ehhez szükséges volt egy nagy újra-összetalálkának: a szerzőnek, a történetnek és nekem, s bár alapvetően sem a Mi lesz velem nélküled?, sem az Angélique nem okozott különösebb csalódást, az igazi Mussós elmerülést, melyet sok évvel ezelőtt a Holnap és Az angyal hív okozott, a Ments meg! hozta vissza igazán a nagy szerelmet.
2024. április 29., hétfő
A háború láthatatlan sebei
A
bronzlovas hazai megjelenésekor, 2017-ben még nagyon gyerekcipőben járt a
sorozatok iránti lelkesedésem, tulajdonképpen: ekkoriban kezdett kibontakozni,
így abszolút naiv, szinte gyermeki szemlélője voltam annak, hogy hiába vársz (évekig)
egy sorozat folytatására, bármennyire is átütő legyen az első rész sikere. Paullina
Simons első nagyregénye kapcsán így 2024-re jobbára annyira maradt meg bennem
élményként, hogy imádtam a történetet.
Ugyan a trilógia második része már 2021-ben a magyar könyvesboltokba került, én csak most, a harmadik rész megjelenésekor folytattam az akkor félbehagyott szálat, s rendhagyó módon – annak ellenére, hogy a második és harmadik részt is olvastam, A nyári kertről szóló gondolataimmal folytatom az értékelést.
2024. április 19., péntek
Zorro előfutára egy magyar bárónő tollából
Orczy Emma bárónő a kiegyezés előtt két évvel, 1865-ban született, s tizenöt éves volt, mikor szüleivel elhagyta Magyarországot. A család előbb Brüsszelben, majd végül Londonban telepedett le. A bárónő első művei viszonylag későn, a harmincas évei második felében jelentek meg – köztük A Vörös Pimpernel is, mely kezdetben nem kifejezetten ragadta meg az angol közönség figyelmét – mígnem, nem sokkal később: színpadra vitték.
2024. április 18., csütörtök
Orczy Mimi párizsi kalandjai
2024. április 16., kedd
Habarccsal vagy bontógolyóval
2024. április 14., vasárnap
A gonosz mostoha története
2024. április 12., péntek
Létezik-e a közhely és önsegítés határa?
Néha
elkövetek kamikaze választásokat – és csak azért bökök rá egy könyvre, mert
valahol, valamikor, valakitől hallottam a szerzőről (vagy egy műről) valami nagyon jót, vagy
valami nagyon rosszat. Bizony. Ez a tűpontos definícióm erre a most kitalált
fogalomra (de innen már használni fogom). Sokszor így jutok el nagyon jó
történetekhez, máskor nagyon rosszakhoz – megint máskor pedig fogalmam sincs,
hogy miért ejtett szót az adott alkotóról valahol, valamikor, valaki. Kitaláltátok:
Rupi Kaur könyve egy kamikaze választás.
Sémáink vonalán
A
párkapcsolat kérdése – a jól működőké és a rosszul funkcionálóké egyaránt – a szűkebb és tágabb társadalmat állandóan foglalkoztató tematika. Mindenféle felütés nélkül és a
pszichológiai könyvekre is némiképp rálátással: szerintem a szerencsefaktor is jelentős mértékben közrejátszik abban, hogy jókor, jó helyen és éppen az
az ember kerüljön mellénk, akivel egyrészt önmagunk lehetünk, másrészt pedig
önmagunk jó oldalát tudjuk kihozni a mindennapokban. Ez nem valamiféle
rózsaszín köd-álom, a belső és külső konfliktuskezelésben sem elhanyagolható,
hogy ki áll mellettünk.
2024. április 7., vasárnap
Mikor a félszázados szálak összeérnek
2024. március 28., csütörtök
A királyfi története
2024. március 25., hétfő
Ne felejtsd el, hogy királylány vagy!
2024. március 12., kedd
A dolgos kiskutya
2024. március 10., vasárnap
A felnőttlét határa
2024. március 8., péntek
Snöfrid Virágvölgyből
2024. március 6., szerda
A maszka mögött
Elszontyolító
Abigél-élményeim után kissé szkeptikusan lapoztam fel a következő könyvet Szabó
Magda ifjúsági regényei közül.
2024. március 4., hétfő
A szobor titka
Megfigyeléseim
szerint, vannak olyan könyvek, történetek és szerzők, akik hozzátartoznak a
kollektív emlékezethez, kultúrához vagy olvasmányműveltséghez. Utóbbi esetben
azért használom az olvasmányműveltség kifejezést, mert ezeket a történetek azok
is ismerik, akik adott esetben: sosem olvasták.
2024. február 29., csütörtök
Egy jegyzőkönyv az élet
2024. február 27., kedd
Mese mindenki Bálint gazdájáról
2024. február 26., hétfő
Ha kitartasz, bármit elérhetsz
2024. február 23., péntek
Édes kényeztetés keserű mellékízzel
Aki megismertette a világgal Tibetet
2024. február 22., csütörtök
Labirintusokba veszve
2024
egyik nagy felfedezése számomra, hogy a böngészők világa felnőttként – és egyedül
lapozgatva a feladatokat is – izgalmas és lebilincselő élmény. Az előző
hónapban már bemutattam a blogon Martin Handford böngészőjét, februárban viszont
eggyel, mit eggyel: rögtön hárommal emeltem a tétet a Naphegy Kiadó jóvoltából.
2024. február 21., szerda
Pástra az álmokért!
Az ember a sorok mögött
Naplórajongó
vagyok. Írni éppúgy szeretem, mint olvasni. Esetemben nyilván a női és/vagy a
reformkori visz mindent, de szeretek kalandozni térben és időben, s megismerni úgy
és olyan vetületben a sorok íróját, amit sok esetben nem ad vissza semmi más.
2024. február 20., kedd
A Szépség és a Szörnyeteg krimije
A
Disney-mesékre való ráfüggésem idén is folytatódik, újabb és újabb átiratokat,
újrameséléseket és újragondolásokat megismerve kortárs szerzők tollából, és az
e szempontból kedvenc kiadóim jóvoltából.
2024. február 18., vasárnap
Álomépítő polihisztor
A
Naphegy Kiadó mesés életrajzi turnéja előtt egyértelmű volt, hogy mindegyik
mesekönyvről külön bejegyzésben szeretnék írni, bár a konkrét turnészervezés
előtt picit elbizonytalanodtam. Vajon, mindegyik meséről – és annak hőséről –
fogok tudni érdemben is írni?
2024. február 16., péntek
Mese a mesélőről
Régi
tervem és vágyam teljesül ebben a hónapban gyerekkönyv-fronton. A Naphegy Kiadó
gondozásában megjelent (és részemről további folytatásokra váró)
mesekönyv-sorozata az óvodás-kisiskolás korosztálynak mutatja be történelmünk
kiemelkedő alakjainak életét, mesés-illusztrált formában.
2024. február 11., vasárnap
Felelősség vs. felnőttlét
Felnőni…felnőttként
viselkedni nem éppen az élet legegyértelműbb és legkönnyebb dolga. Egyáltalán:
mit jelent felnőttként viselkedni? Mit jelent a felelősségvállalás? Aki
felnőtt, már képes felelősséget vállalni? S mi van a felelősségteljes gyerekekkel?
Aki képes felelősséget vállalni a tetteiért, az élete minden terepén felelősségteljesen
viselkedik?
2024. február 8., csütörtök
A telihold nyomában
Nos.
Nem tudom, mi történt az elmúlt időszakban, de úgy tűnik, a Manó Könyvekkel
együtt én is ráfüggtem a teliholdas-mackós témára a mesekönyvek terén, ugyanis
két és fél hónapon belül immár a második ilyen tematikájú könyvet lapozgatom a
kiadó kötetei közül.