Mussóra akadva

Az elmúlt egy évben már a harmadik történetre keríthettem sort egyik megmagyarázhatatlanul kedvenc francia szerzőm legfrissebb megjelenései közül, s hát nagy lelkesedésemben kénytelen vagyok lelőni azt az egyszerű igazságot, hogy na most! tértünk vissza igazán ahhoz az élményhez, amiért annyira megszerettem Mussót.

Guillaume Musso: Ments meg!

Park Könyvkiadó, 2024, 330 oldal

Fordította: Gyárfás Vera

Csillagérték: 9

A többesszám nem véletlen, azt gondolom, hogy ehhez szükséges volt egy nagy újra-összetalálkának: a szerzőnek, a történetnek és nekem, s bár alapvetően sem a Mi lesz velem nélküled?, sem az Angélique nem okozott különösebb csalódást, az igazi Mussós elmerülést, melyet sok évvel ezelőtt a Holnap és Az angyal hív okozott, a Ments meg! hozta vissza igazán a nagy szerelmet.

A háború láthatatlan sebei

A bronzlovas hazai megjelenésekor, 2017-ben még nagyon gyerekcipőben járt a sorozatok iránti lelkesedésem, tulajdonképpen: ekkoriban kezdett kibontakozni, így abszolút naiv, szinte gyermeki szemlélője voltam annak, hogy hiába vársz (évekig) egy sorozat folytatására, bármennyire is átütő legyen az első rész sikere. Paullina Simons első nagyregénye kapcsán így 2024-re jobbára annyira maradt meg bennem élményként, hogy imádtam a történetet.

Paullina Simons: A nyári kert

Sorozat: A bronzlovas (3)

Könyvmolyképző Kiadó, 2024, 880 oldal

Fordította: Farkas János

Csillagérték: 6

Ugyan a trilógia második része már 2021-ben a magyar könyvesboltokba került, én csak most, a harmadik rész megjelenésekor folytattam az akkor félbehagyott szálat, s rendhagyó módon – annak ellenére, hogy a második és harmadik részt is olvastam, A nyári kertről szóló gondolataimmal folytatom az értékelést.

Zorro előfutára egy magyar bárónő tollából

Orczy Emma bárónő a kiegyezés előtt két évvel, 1865-ban született, s tizenöt éves volt, mikor szüleivel elhagyta Magyarországot. A család előbb Brüsszelben, majd végül Londonban telepedett le. A bárónő első művei viszonylag későn, a harmincas évei második felében jelentek meg – köztük A Vörös Pimpernel is, mely kezdetben nem kifejezetten ragadta meg az angol közönség figyelmét – mígnem, nem sokkal később: színpadra vitték.

Orczy Emma: A Vörös Pimpernel

Menő Könyvek, 2024 (1905), 304 oldal

Fordította: Borbás Mária

Csillagérték: 8

A Vörös Pimpernel olyan művek előfutára lett, mint az eredetileg 1919-ben megjelent Zorro, vagy a század további szuperhősei. Bár nem különösebben vagyok a szuperhős-éra kedvelője vagy követője, Orczy Emma műveit nőtörténeti és irodalomtörténeti szempontból is fontosnak gondoltam (újra) elolvasni.

Orczy Mimi párizsi kalandjai

Vannak hősnők és történetek, akik az első perctől kezdve – talán még mielőtt közelebbről is megismerkednék velük – egyszerűen szimpatikusak. Az Orczy Mimivel való összetalálkámat, a névválasztást és a szuper koncepciót – bár tény, hogy nem elég egyszer méltatni – a sorozatkezdő történet kapcsán már jó hosszan kifejtettem, ajánlom szíves figyelmetekbe.

Ruff Orsolya: A kámforrá vált párizsi örökös

Sorozat: Orczy Mimi kalandjai (2)

Manó Könyvek, 2024, 256 oldal

Csillagérték: 9

S persze, már le is lőttem a poént: Orczy Mimi az a hősnő és az ő története az a történet, aki és amely az első pillantás előtt szimpatizánsává tett (ah, olyan elcsépeltté vált ez a fogalom, de igyekszem megtölteni tartalommal hamarost). A londoni gyémántrablás után teljesen egyértelmű volt, hogy Orczy Mimi kalandjait mindenképp folytatni szeretném, s szerencsére, nem is kellett túl sokat várni a második részre!

Habarccsal vagy bontógolyóval

Falaink. Sejtelmes és mégis sokatmondó. Egyértelmű és mégis olyan sok kérdést vet fel. Én emelem? Te emeled? Kinek? Magam ellen? Ellened? Érted? Veled? Magamért? Védekeznem kell. Védekeznem kell? Lebontom. Lebontsam? A saját falaimról ritkán vagyok hajlandó beszélni. Tudom, hogy vannak – és azt is, hogy baromi nehéz rajtuk igazán átjutni. Ha magamtól nem is tudnám, a mély beszélgetések alkalmával a legjobb barátom – egy idő után – folyton megjegyzi: nem hiszem el, hogy már megint majdnem átjutottam egy újabb falon és nem engedsz tovább. Így van ez. Szerintem sokunkkal. Csak nem látjuk. Vagy nem engedjük látni.

Légrádi Gergely: Falaink

Kalligram, 2024, 216 oldal

Csillagérték: 9

Ugyan még csak a bevezető gondolatoknál járunk, de fogalmam sincs, hogy melyik szimbólumánál fogjam meg a Falainkat. Az az igazság, hogy mikor Blanka a figyelmembe ajánlotta a könyvet, nem sokat gondolkodtam, a fülszöveg ajánlói elég meggyőzőek voltak – meg persze az a tény is, hogy sokéves ismertségünk alatt Blanka nem nagyon lőtt mellé, mikor kiállt egy könyv mellett. És most sem. Ennyit elöljáróban.