Jodi Picoult: Nem ér a nevem

Jodi Picoult több könyvét is olvastam már, nem az összeset, de sokat. Olvastam tőle igazán felemelőt, olvastam a lányával közösen írtakat, a zsáner legjobbját, olvastam nagyon erőset és mélyrevivőt – és olvastam gyengébbet, felejthetőt is tőle. Közös pontja mindegyiknek volt – talán emiatt is kedvelem a szerző könyveit – ez pedig a társadalmi érzékenység, az empátia, a több szempontból való szemlélődés és ennek szabadsága.

Jodi Picoult: Nem ér a nevem

Athenaeum, 2014, 560 oldal

Illusztrálta: Novák Petra

Csillagérték: 9

A Nem ér a nevem egyszerűen csak megszólított, s – bár tényleg szívesen olvasok a szerzőtől, és álldogál néhány olvasatlan története is a könyvespolcomon – a Nem ér a nevem egyszerűen megszólított. Így nem tehettem másként, hosszú évek után ismét elmerültem a Picoult-univerzumban, és most sem bántam meg.

Margaret Atwood: Pénelopeia

A görög drámák női dimenziója - Pénelopé története. Margaret Atwood neve számomra garancia a jó szórakozáshoz. Teljesen be tudnak szippantani a nagyregényei, a finoman kidolgozott történetszálai – és az, hogy ezeket kezdetben összegubancoltan kapom meg tőle, s mintegy ködös erdőben botorkálva, a gubancköteget a kezemben tartva valahogy mégis sikerül kikecmeregni a napfényes tisztásra. Az írónő történetei általában egésznapos elfoglaltságot jelentenek számomra, jó előre kiválasztom az alkalmat, mikor bekuckózva végig tudom egy-egy könyvét olvasni.

Margaret Atwood: Pénelopeia

Jelenkor Kiadó, 2023 (2005), 192 oldal

Fordította: Géher István

Csillagérték: 10

Úgyhogy igencsak meglepődtem, mikor kezembe vettem a Pénelopeiát – már a kiadói oldalon is kikerekedtek a szemeim, hogy mindössze 196 oldalról van szó. Meggyőződésem volt, hogy elírás, de nem! Lássuk, mennyiben más – ha más – egy rövidebb lélegzetű történet a szerzőtől és (lelövöm a poént) miért szerettem olyan nagyon Pénelopé történetét.