Rubin Eszter: Árnyékkert

A Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg Rubin Eszter harmadik regénye, az Árnyékkert. A szerzőtől nem ez az első olvasmányom (a Barheszről írt gondolataimat ide kattintva olvashatjátok), s mivel mindkét korábbi könyvet nagyon szerettem (a Bagelről még nem írtam, de még idén pótolni fogom), így nagy örömmel vetettem magam a sorok közé, s egy olyan történetet találtam a misztikus borító mögött, amit igen-igen nehéz szavakba önteni.

Rubin Eszter: Árnyékkert

Jaffa Kiadó, 2019, 344 oldal

Érdekes kerettörténetbe csöppenünk – gondolhatjuk a könyvet fellapozva.  S ez a félmondat talán az egyik kulcsa a történetnek, számomra legalábbis mindenképpen. Annyit talán rögtön az elején érdemes leszögezni: ez a regény fordulatról fordulatra bebizonyítja az olvasónak, hogy bármit is gondoljon, bármin is morfondírozzon, bármely szereplő álláspontját is próbálja mérlegelni vagy megérteni, a következő pillanatban az elbeszélő úgy tereli a cselekményszálakat, olyan jellemét mutatja meg karaktereinek és olyan élethelyzeteket teremt, ami rögtön felülírja korábbi elképzeléseinket.

Kerry Lonsdale: Minden, amit eltitkoltunk

Kiadói adatlap, megrendelés

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában 2018-ban jelent meg Kerry Lonsdale „Minden” című sorozatának első része, a Minden, amit eltitkoltunk. A romantikus limonádék kedvelőinek nem kis örömére, ugyanis a történetben elég sok minden megtalálható, amit ez a zsáner nyújtani tud.

Kerry Lonsdale: Minden, amit eltitkoltunk
Könyvmolyképző Kiadó, 2018, 360 oldal

Már pontosan nem is emlékeztem, miért esett a választásom erre a kötetre, mikor ráböktem a kiadó kínálatában. Jó sokáig vártam is aztán az olvasással, mert 2018-ban elég sok mellényúlásom volt, főleg a KMK kiadványai közül – Emily Bleeker: Miután meghaltam c. könyve után pedig gyakorlatilag semmi olyanra nem vágytam a kiadótól, ami számomra nem volt bejáratott. Aztán végül mégis rávettem magam, hogy megismerjem Aimee és James kalandos, tragikus szerelmi történetét. Előrevetítem, hogy nem bukkantam a romantikus chick litek/limonádék kiemelkedő művére, viszont egy picit mégiscsak el tudott rabolni a hétköznapokból. 

Az olvasás évtizede

Hello

Az elmúlt napokban, hetekben nagyon sok olyan bejegyzéssel és cikkel találkoztam, melyek az évtized legjobb könyveit, olvasmányait taglalták, akár irodalmi, akár olvasói szempontból. Hosszan gondolkoztam azon, állítsak-e össze egy ilyen listát magam is, de valahogy kevéssé tudtam eddig rávenni magam. Aztán egyik este kezembe vettem a telefonom, és csak úgy elkezdtem pötyögni a jegyzettömbbe. Még sosem csináltam ilyet, egyszerűen csak jöttek a szavak meg a gondolatok. Mikor a végére értem a mondanivalómnak, meglepetten futottam végig, hogy mennyit írtam, és hogy milyen - eddig talán magamnak sem egyértelműen kimondott/megfogalmazott - emlékek, mondatok bukkantak elő. Mivel nagyon szeretek korábbi évszázadok naplóival, memoárjaival foglalkozni, egészen fura élmény volt megtapasztalni saját magamon, hogy egy "visszaemlékezés" olykor mennyire másként hat, mint a (többé-kevésbé) rendszeresen vezetett napló, s hogy a jó és hasznos élmények milyen könnyen felülírják  kevésbé jókat. A lényeg: úgy döntöttem, hogy ezt az írást teszem közzé, mint a 2010-es évekre való (egyik) visszatekintésem.

Legjobb olvasmányok díjátadója 2019.

Szinte hihetetlen, de ez már az ötödik "gála", amit az éves olvasmányaim számára írok a Szembetűnőn. Minden évben nagyon izgalmas vállalkozás sorra venni, milyen könyvek, történetek és szerzők formáltak az elmúlt 365 napban. Igaz, 2019 talán nem az olvasás éve volt számomra (a Moly adatai szerint 53 könyvet olvastam, ami picivel lépte át a 14 ezer oldalt), viszont azt gondolom, hogy az olvasással töltött időt jó könyvekre fordítottam. Mivel ősszel gyakorlatilag alig tudtam szépirodalom vagy szórakoztató irodalom társaságában kikapcsolódni, decemberben volt, hogy két-három könyvnek is a végére jártam egy nap, mert már annyira hiányzott ez a bekuckózás. Ennek köszönhetően persze egy csomó olvasmányomról (még) nem született bejegyzés, így a mostani gálán sem tudok hivatkozni ezekre. De sebaj, mert az emlékeket és az élményeket - reményeim szerint - majd így is át tudom adni, és - ahogy a Restart bejegyzésben írtam is - nagy-nagy szükségem volt, hogy egy picit eltávolodjak a blogolástól. Ami még 2019-hez olvasási szempontból hozzátartozik, hogy talán kevésbé színes műfaji palettáról válogattam, mint az elmúlt években, ebből adódóan kevesebb kategóriát is tudtam indítani, mint a korábbiakban. Hogy e szempontból hogyan alakul majd 2020, az persze a jövő zenéje...most fókuszáljunk a 2019-es kedvenceimre. Jó szórakozást!

Restart

A Szembetűnő öt éves története során először tartottam hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, amire viszont – úgy érzem – nekem és a blognak is nagy-nagy szüksége volt. Olykor sajnálunk, vagy egyszerűen csak nem tudunk időt szakítani arra, hogy kilépjünk kicsit egy megszokott gyakorlatból, mert haladni kell, mert mi lesz a következménye, mert mi lesz, ha már nem lesz erőnk visszatérni. Számomra ezt a dilemmát részben megkönnyítette, hogy a blog működése úgymond nem létkérdés, illetve az is, hogy az elmúlt hónapok meglehetősen dolgosan teltek, így gyakorta még az olvasásra is nagyon nehezen szakítottam időt – ha egyáltalán szakítottam. Kiderült, hatalmas szükségem volt arra, hogy egy picit a blog „üzemelése” nélkül, kicsit eltávolítva magam a napi rutintól, átgondoljam, mit is jelent számomra ez az egész, hogyan tudnám folytatni, egyáltalán akarom-e.

Bár ez utóbbi nem is igazán merült fel komoly dilemmaként bennem, mégis érdemes a legalapvetőbb kérdéstől kezdeni. 2014 decembere óta rengeteg minden történt velem, aminek a Szembetűnő aktív részese/szemtanúja volt. Végigcsináltam a tanári gyakorlatot, szakdolgozatot írtam, diplomáztam, mélypontra kerültem, aztán a doktori képzés úgy rántott be a "felnőttek világába", hogy egy kicsit még mindig tudtam élvezni az egyetemista létet. Az öt és fél éves tanárképzés és két diploma után először. Ez persze csak az életem egyik fele, de már ez is épp elég kalandos volt ahhoz, hogy hasson a Szembetűnőre. Így a blog valahol mégiscsak lenyomatát képzi az életem fontos időszakának, s valóban nem is kérdés, hogy lehúzhatom-e csak úgy a rolót. Egyszerűen azért, mert nem akarom lehúzni, mert introvertált kis lelkemnek olykor szüksége van arra, hogy megmutassa magát, és valamilyen nyomot hagyjanak maguk mögött a gondolatok.

Minél többet gondolkoztam, mérlegeltem az őszi szünet alatt, annál inkább megerősödött bennem, hogy a legnagyobb demotiváltságot a kényszer okozta számomra. Hogy az utóbbi időben már nem azért vettem a kezembe egy-egy könyvet (még azokat sem, amiket valóban nagyon vártam), mert át akartam magam adni az olvasás örömének, hanem azért, mert tudtam, hogy határidőre írnom kell róla. El is havazódtam a recenziós példányokkal, nem tudtam lépést tartani önmagammal, azt éreztem, hogy állandóan magyarázkodom magamnak/a bloggereknek/nektek. Én nem emiatt kezdtem el blogolni, nem ez motivált. Emlékszem, a beköszönő bejegyzésem olvasottságának emelkedését tátott szájjal figyeltem. Nagyjából egy ötvenes kattintásra gondoltam, de seperc alatt ennek sokszorosát láttam a számlálón. A Szendrey Júliás írásom olvasottsága pedig gyakorlatilag egy évnyi reményemet szárnyalta túl néhány nap alatt. Az utóbbi bő egy évben ez hiányzott. Nem értsetek félre, nem maga az olvasottság vagy a kattintások száma, hanem az örömírás. Hiszek abban, hogyha valamit tényleg őszintén és nem megszokásból vagy kényszerből csinálok, az nemcsak nekem ad sokkal többet, hanem az olvasóknak is.

Itt tartok tehát most. Eredetileg december küszöbén megírva a bejegyzést, s mégis inkább az ötödik születésnapra időzítve azt. Néhányan már biztosan érzékeltétek, hogy számomra fontos dolgokat, szeretek fontos dátumokhoz, napokhoz kötni. Ezért nem tudok hónapokban vagy hetekben gondolkozni, és néhány hónap/hét után ezért fuccsolt be minden heti/havi rendszerességgel jelentkező posztom. Periódusokban, időszakokban tervezek, melyek nem feltétlenül követik a naptár változásait. De vissza a lényeghez. December 16., a Szembetűnő születésnapja, amit - ugye - Jane Austen születésnapjára időzítettem. Ez jelzi most a blog feléledését, meg persze azt, hogy nem adom a Szembetűnőt, nem ígérgetek, egyszerűen csak csiszolódunk egymáshoz (a blog, ti és én). Arról írok, amiről szeretnék, sokkal kevesebb kötöttséggel, olyan témákkal, amik valóban megérintenek. Ha a témához könyv is társul, ha egy könyvhöz jó téma társul, hát éljen-éljen! Remélem, továbbra is velem tartotok ezen a folyton változó úton, s olykor-olykor közösen is el tudunk merülni egy-egy könyvben, témában.

Szeretettel,

Patrícia