2017. november 30., csütörtök

Vass Virág: Szoknya-blues

Régóta szerettem volna prózai szöveget olvasni Vass Virág tollából. A Szoknya-blues, amely a Libri Könyvkiadó gondozásában 2015-ben jelent meg, erre épp megfelelő apropót biztosított. Bár a cím és a borító alapján picit másféle történetre számítottam.

Vass Virág: Szoknya-blues
Megjelent: 2015.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Téma, műfaj: krimi, pszichothriller
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 360 oldal
Csillagérték: 5

Fülszöveg:
Amikor ​Bölcsházy Anni kedves, jóképű vőlegénye – és gyerekkori szerelme – balesetet szenved néhány héttel az esküvőjük előtt, a várandós menyasszony számára megáll az élet. Leendő férje egy másik nő mellett ült az autóban a végzetes éjszakán… de vajon mi volt köztük? Öt évvel a történtek után Anni még mindig a válaszokat keresve éli a hétköznapokat kisfiával, zsarnokoskodó anyja védőszárnyai alatt. Képtelen túllépni egykori szerelme emlékén, nem lát mást a világból, csak az ő arcát, nem hall mást, csak az ő ki nem mondott mondatait. Pedig a postafiókja tele van nyugtalanító üzenetekkel, amelyek előre megjósolják, mi történik az egyedülálló anyuka látszólag eseménytelen mindennapjaiban. Ki üzen Anninak? Kik azok a Fűevők, és honnan szerzik a titkos tudást, amellyel nőket manipulálnak? Hogyan válik fanatikussá egy hétköznapi ember? A Szoknya-blues a blues-zene egyenletes lüktetésével adagolja a feszültséget, de több mint krimi, pontos látlelet a XXI. századi Férfi és Nő bonyolult viszonyáról, amelyben sokszor senki sem az, akinek mutatja magát. Vass Virág, legutóbbi sikerkönyvei a Sohanő és Sohaférfi után új műfajt hódít meg. A Szoknya-blues az eddigi legfordulatosabb és legmeglepőbb regénye.

2017. november 28., kedd

Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám

 A Maxim Könyvkiadó Dream válogatás sorozatában egyedüli magyar szerzőként debütált tavaly Szaszkó Gabriella a Maradj velem című regényével. A Pennington-testvérek sorozat második része jelenik meg hamarosan Beszélj hozzám címmel, melyben Amy mesél Chris és David titkairól. Kövesd végig a blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!

Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Sorozat: Pennington-testvérek (2)
Megjelenés: 2017. december
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Téma, műfaj: realista, családon belüli erőszak
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 440 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
Amy Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David bátyja öngyilkossága után határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?

2017. november 27., hétfő

Akkor és most: Értelem és érzelem 1995.

Jane Austen nyomtatásban elsőként megjelent regénye, az Értelem és érzelem 1811. október 30-án került az olvasóközönség elé, mely ekkor még csak nem is sejthette, hogy az "Egy hölgy" néven publikáló Austen a világirodalom legjelentősebb alkotói közé emelkedik. Az eredetileg levélregény műfajban írt történet - az írónő többi regényéhez hasonlóan - számos alkalommal ihlette megfilmesítésre a rendezőket. Ang Lee 1995-ben forgatott, s 1996 áprilisában bemutatott adaptációja számos jelölést és díjat gyűjtött be. Az 1996-os Oscar-gálán Emma Thompson megkapta a legjobb adaptált forgatókönyvért járó arany szobrocskát, a film emellett hat másik kategóriában is jelölt volt (köztük Kate Winslet és Emma Thompson is a jelöltek között volt a legjobb női mellékszereplő, illetve a legjobb női főszereplő díjért). Az adaptáció továbbá hat Golden Globe-jelölésből kettőt díjra váltott, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ang Lee megkapta az Arany Medvét, míg tizenkét BAFTA-jelölésből három díjra is szert tett. E bejegyzésben annak jártam utána, mennyit változtak a főbb szereplők az elmúlt években, és összegyűjtöttem néhány érdekességet velük kapcsolatban - vegyesen.

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi

A Libri Könyvkiadó gondozásában 2016-ban jelent meg Becky Albertalli ifjúsági LMBT regénye, a Simon és a Homo sapiens-lobbi. A történetből készülő film a tervek szerint hazánkban is moziba kerül majd.

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Eredeti megjelenés: 2015.
Hazai megjelenés: 2016. 
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Weisz Böbe
Téma, műfaj: ifjúsági, LMBT
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 324 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG. Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is.

2017. november 26., vasárnap

Philippa Gregory: A makrancos királyné

2016-ban a Libri Könyvkiadó gondozásában jelent Philippa Gregory: A Tudorok c. sorozatának ötödik része, A makrancos királyné.

Philippa Gregory: A makrancos királyné
Sorozat: A Tudorok (5)
Eredeti megjelenés: 2015.
Hazai megjelenés: 2016.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Sziklai István
Téma, műfaj: történelmi, romantikus
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 540 oldal
Csillagérték: 6

Fülszöveg:
Mit tehet egy asszony, ha leendő férje egy sorozatgyilkos uralkodó? Parr Katalin, a harmincesztendős asszony titkos szerelmi viszonyt folytat Thomas Seymourral, de nincs választása, amikor VIII. Henrik – aki már négy királynét eltemetett, és korban akár az apja is lehetne –, úgy dönt, hogy elveszi feleségül. Katalin független és gondolkodó nő, tudja, milyen veszélyek lesnek rá… Henrik azonban eleinte bálványozza az új arát, Katalin pedig kezd megbízni benne, miközben egyesíti a királyi családot, az udvarban létrehoz egy radikális felfogású tudóskört, és régensként még az országot is vezeti. De ő sem menthet meg minden protestánst, amikor Henrik veszedelmes tekintete a királyné felé fordul…Philippa Gregory, a királyregények királynője VIII. Henrik utolsó feleségéről írt megindító regényt; egy nőről, aki szenvedély és tudás dolgában is a férje felett állt.

2017. november 25., szombat

Greff Magdi: Húzós szerelem

Sport, szerelem és álmok, mindez a '80-as éves Magyarországának dermesztő világában. Greff Magdi debütáló regényéről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, és a turné végén egy szerencsés olvasó meg is nyerheti a könyv egy példányát.

Greff Magdi: Húzós szerelem
Megjelenés: 2017. december 6.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Téma, műfaj: realista
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 360 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
A múlt kegyetlenül sújtja a szabadságra és boldog életre vágyó fiatal lányt. Réka kajakozik, és állatorvosi egyetemről álmodik, ám a nyolcvanas években alatt egy dezertőr gyereke az utolsó, aki bejuthat egyetemre. Egyetlen esélye a sportösztöndíj, és egyetlen dobása egy verseny Belgiumban. A csapattal tart egy furcsa, örökké jegyzetelő fickó, és egy undok orosz versenyző. Képes lesz Réka megnyerni a versenyt, ahol a jövője a tét? Ha mindez még nem lenne elég, feltűnik a színen Szőke, egy vagány új sporttárs, de Ádám, a régi barát is másféle érdeklődést mutat. Melyikük a nagy szerelem? Réka izgalmas utazásra indul, ahol nem csak a vízen kell helytállnia, de a szívügyekben is, mert nem minden az, aminek látszik. Főként egy olyan korban, ahol minden szóra vigyázni kell.

2017. november 18., szombat

Mindy Mejia: Amit csak akarsz

A Maxim Kiadó jelenteti meg Mindy Mejia: Amit csak akarsz című regényét. Az izgalmas misztikus thriller egy kisvárosi gyilkosság nyomába ered, vajon ki ölhette meg a 18 éves fiatal lányt, aki látszólag tökéletes életet élt? Kövesd a blogturné állomásait, ha minden kérdésre helyes választ adsz, tiéd lehet egy példány, a kiadó felajánlásában.

Mindy Mejia: Amit csak akarsz
Eredeti megjelenés: 2017.
Hazai megjelenés: 2017. ősz
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Fordította: Sárossy-Beck Anita
Téma, műfaj: thriller, krimi
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 352 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Az érettségi előtt álló Hattie Hoffman egész életében szerepeket játszott: jó tanuló, a szülei jó kislánya és a város megbecsült lakója. Miután brutális késelés áldozata lesz a gimnáziumi színielőadás éjszakáján, tragikus halála éket ver a kisvárosi közösség életében. Del Goodman, a helyi sheriff, aki mellesleg a Hoffman család jó barátja, eltökéli magát, hogy felkutatja a gyilkost, ám a bűntény felderítése során egyre több megválaszolatlan kérdéssel szembesül. Kiderül, hogy Hattie kiváló színészi képességeit jóval a színpadon kívül is kamatoztatta. A történetet három különböző szemszögből ismerjük meg: Del, Hattie és az új irodalom tanár szemszögéből, akinek a házassága az összeomlás szélén áll. Az Amit csak akarsz egymásba fonja a három történetet Hattie utolsó évéről, amelynek eseményei végül tragikus halálába torkollnak.

Radclyffe Hall: A magány kútja

Radclyffe Hall merész regénye, A magány kútja arra tett kísérletet megjelenésekor, hogy tabukat döntsön és nyíltan beszéljen a homoszexualitásról. Könyvét máig a leszbikus irodalom klasszikusának tartják. Magyarországon először 2017-ben adta ki a regényt a Park Kiadó, s a Blogturné Klub segítségével ti is megismerkedhettek ezzel a tabudöntögető történettel. Kövessétek a turné állomásait, s ha minden kérdésre helyes választ adtok, nyerhettek egy példányt a regényből.

Radclyffe Hall: A magány kútja
Eredeti megjelenés: 1928.
Hazai megjelenés: 2017. ősz
Kiadó: Park Könyvkiadó
Fordította: Gy. Horváth László
Téma, műfaj: klasszikus, LMBT
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 520 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
A ​regény, amelynek betiltása után Virginia Woolf és Ernest Hemingway egyaránt kiállt a szerző mellett. 1926-ban Radclyffe Hall már híres író, legutóbbi, Fémina- és James Tait Black-díjjal kitüntetett Adam’s Breed (Ádám fajzatja) című regénye bestseller. Hall ekkor látja elérkezettnek az időt arra, hogy akár karrierjét is kockára téve hozzálásson régi terve megvalósításához: „könyvet írni a nemi inverzióról, regényt, amelyet azok is megérthetnek, akik számára a szakmunkák nem hozzáférhetők… amely szót emel egy félreértett és félreismert kisebbségért”. Ez az úttörő mű az 1928-ban megjelent A magány kútja, amelynek célja, hogy megtörje a homoszexualitás tabuját a közbeszédben. Stephen Gordon kislány korában is érezte, hogy ő más. Azt, hogy tehetsége van a sporthoz, gyűlöli a lányruhákat, és jobb szeret egyedül lenni, nem tartották ifjú hölgyhöz illőnek a Viktória korabeli felső osztályban. De amikor Stephen felnő, és beleszeret egy másik nőbe, tűrhetetlenné válik a helyzete a családi kastélyban. Stephennek útra kell kelnie, hogy felderítse, van-e számára hely a nagyvilágban. Párizsba költözik, népszerű író lesz, háborús hős, mégis boldogtalan. Fűti a becsvágy, de a társadalmi elvárások sarokba szorítják, és Stephen elkeseredett lépésekre kényszerül.

2017. november 17., péntek

Borítóleleplezés - Beszélj hozzám

A Maxim Könyvkiadó gondozásában hamarosan érkezik Szaszkó Gabriella Pennington-testvérek sorozatának második része, a Beszélj hozzám. A nagy sikert aratott Maradj velem folytatása kapcsán természetesen a blogturné sem maradhat el, először azonban hulljon le a lepel a - szerintem fantasztikus - borítótól :)

Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Sorozat: Pennington-testvérek (2)
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Megjelenés: 2017. december 6.
Előrendelhető: ITT
Moly: ITT

Fülszöveg:
Amy Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David bátyja öngyilkossága után határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?

2017. november 16., csütörtök

Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem

Novemberben jelenik meg Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem c. könyve a Könyvmolyképző Kiadónál. A könyvben elénk táruló behavazódott tájjal, a készülődéssel, főzéssel, díszítéssel és egy lelkes családdal még a karácsonyellenes Holly Brownt is megérinti az ünnep szelleme. Tartsatok velünk Ti is, ha részesei szeretnétek lenni ennek a romantikus, karácsonyi történetnek, és játsszatok a könyvért!

Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem
Eredeti megjelenés: 2010.
Hazai megjelenés: 2017. november 10.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Palásthy Ágnes
Téma, műfaj: romantikus, karácsonyi
Megrendelhető: ITT
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Ez mindig is szomorú időszak volt a fiatal özvegy, Holly Brown számára. Ezért amikor felkérik, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső házra a lancashire-i lápvidéken, nem képes visszautasítani az ajánlatot. Hiszen ez tökéletes ürügy arra, hogy megfeledkezhessen az ünnepről. A ház tulajdonosa, Jude Martland szintén távol akarja tartani magát a családi karácsonytól, mivel a legutóbbi alkalommal az öccse megszökött a menyasszonyával. Ám amikor arra kényszerül, hogy váratlanul hazatérjen, azt látja, hogy minden a feje tetejére állt, és úgy tűnik, Holly van az események középpontjában. Amikor pedig a hófúvás elzárja az utakat, senki nem szökhet el. A kénytelen összezártságban Holly és Jude sokkal többet kapnak az ünneptől, mint amire számítottak – és ezt a karácsonyt soha nem fogják elfelejteni!

2017. november 15., szerda

Kalapos Éva: Muszáj?!

A Menő Könyvek gondozásában az Ellenpontok-sorozat immár harmadik kötete jelent meg. Ezúttal Kalapos Éva vette górcső alá a tinédzserek mindennapjait és mutat be nekünk egy történetet - két szemszögből is. A Blogturné Klub három bloggere ismerkedett meg a könyvvel, és egy turné keretében igyekszik utána járni Ábel és Zsombor történetének. Természetesen, a nyeremény sem marad el, ha a turnéval tartotok.

Kalapos Éva: Muszáj?!
Sorozat: Ellenpontok (3)
Megjelenés: 2017. október 26.
Kiadó: Menő Könyvek
Téma, műfaj: ifjúsági
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 284 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Zsombor ​és Ábel maguktól sohasem beszélgetnének egymással. Ám, ha az ember apja/anyja egymásba szeret, sőt, össze is költöznek, akkor kénytelen lesz. Pláne, ha az egészet megfejelik egy nagy, közös családi síeléssel, előre borítékolhatjuk, hogy ebből sok jó nem sülhet ki. Vagy mégis? Ez az egyszerre könnyed és komoly történet hűen mutatja meg Zsombor, a menő, vagány, szerepelni szerető, diákdirinek készülő srácot éppúgy, mint Ábelt, aki cseppet sem a társaság középpontja, és a történelemkönyvekkel otthonosabban érzi magát, mint a lányok közelében. A Muszáj?! nem csak a különböző személyiségtípusok összeütközéseit mutatja meg, hanem egy patchwork család összecsiszolódásának nehézségeit is. A főszereplő srácok visszaemlékezéseit olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik naplóba és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink. Kalapos Éva ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak, garantáltan élvezni fogod, bármelyik szereplő karakterével is tudsz könnyebben azonosulni. És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül! Ezt MUSZÁJ elolvasnod!

2017. november 7., kedd

Jacqueline West: Csal minden álom

A Menő Könyvek gondozásában jelent meg hazánkban Jacqueline West regénye, a Csal minden álom. A Blogturné Klub három bloggere vállalkozik a csodaszép borító alatt kibontakozó történet kibogozására. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a kötet egy példányát.

Jacqueline West: Csal minden álom
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Menő Könyvek
Fordította: Szécsi Noémi
Téma, műfaj: young adult
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 328 oldal
Csillagérték: 5

Fülszöveg:
Jaye ​törött koponyával, lüktető fejfájással ébred fel egy síbalesetből és egyre inkább kicsúszik a kezéből a valóság. Mivel eltökélte magában, hogy eljátssza a Szentivánéji álom iskolai előadásában az egyik főszerepet, hazudik a nővérének, az anyukájának, az orvosainak. Azzal nyugtatgatja őket, hogy jól van. Jól van. Ha bárki tudná az igazat – hogy azt képzeli, Shakespeare és alakjai követik a kórházi ágytól az osztályteremig – véget érne minden. Majdnem sikerrel jár az alakoskodás, amikor Rómeó felbukkan az anatómia órán. És kiderül róla, hogy száz százalékban valóságos. Jaye-nek hirtelen választania kell, hogy mindenkinek vagy csak magának hazudozik a továbbiakban. Az őt mágnesként vonzó fiú, a hódoló szerepében újra felbukkanó gyermekkori barát és a családja legsötétebb titkai között őrlődve Jaye élete összekeveredik Shakespeare leghíresebb drámáival, és már ő maga sem tudja megmondani, hol ér véget az igazság és hol kezdődik a színjáték. Nemsokára, a titkos találkák után és a szédítő első csókkal párhuzamosan, még veszélyesebb dolgok következnek. Mi valóságos, mi játszódik csupán a lány fejében és mit számít az egész, ha Jaye olyan végzet felé sodródik, amit szemlátomást nem tud irányítani?

2017. november 3., péntek

Guillaume Musso: Holnap

Guillaume Musso, francia szerző már sokak szívét meghódította különleges hangulatú regényeivel. A Szerelem életre-halálra, az És azután, az Ott leszel?, a Visszajövök érted, a Mi lesz velem nélküled? és Az angyal hív után újabb nagyszerű regénye érkezik el a magyar olvasókhoz is. A Blogturné Klub három állomáson keresztül veti bele magát a Holnapba - és hogy mit tartogat, az meglepetés. Tarts velünk, ismerd meg a regényt és ha ügyes vagy, a saját példányodat is megnyerheted.

Guillaume Musso: Holnap
Eredeti megjelenés: 2013.
Hazai megjelenés: 2017.
Kiadó: Park Könyvkiadó
Fordította: V. Detre Zsuzsa
Téma, műfaj: romantikus, krimi
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 404 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
Emma New Yorkban él. Harminckét évesen még mindig keresi élete párját. Matthew Bostonban lakik. Egy szörnyű balesetben elvesztette a feleségét, és most egyedül neveli négyéves kislányát. A világhálón ismerkednek meg, és egymásnak írt e-mailjeik alapján hamarosan mindketten arra gondolnak, hogy végre megtalálhatják a boldogságot. Elhatározzák, hogy találkoznak egy manhattani olasz étteremben Ugyanazon a napon és ugyanabban az órában lépnek be az étterem ajtaján. Ugyanahhoz az asztalhoz ültetik le őket – és mégsem fognak soha találkozni. Hazugságok hálója? Az egyik fél képzelgése? A másik manipulációja? Egy érthetetlen helyzet áldozataiként Matthew és Emma hamar rádöbbennek arra, hogy nem csupán egy meghiúsult találkozóról van szó…

2017. november 2., csütörtök

Catherine Rider: Csók New Yorkban

A Menő Könyvek gondozásában jelent meg Catherine Rider romantikus regénye, ami garantáltan meghozza a karácsonyi hangulatot! Charlotte és Anthony New York híres vagy éppen eldugott helyeit járva próbálják túltenni magukat szakításukon - ráadásul mindezt karácsony estéjén. Ha szeretnétek Ti is részese lenni ennek a szerelmes-hangulatos történetnek, tartsatok a turné öt bloggerével, és játsszatok a könyvért!

Catherine Rider: Csók New Yorkban
Eredeti megjelenés: 2016.
Hazai megjelenés: 2017. október 25.
Kiadó: Menő Könyvek
Fordította: Nánási Yvette
Téma, műfaj: romantikus
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 340 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa. Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre. Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak. Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben! Ez a romantikus kaland mindenkit magával ragad, aki képes átérezni az Empire State Building tetején kavargó hópelyhek varázsát, és aki már valaha is elgondolkodott azon, hogy az igaz szerelem nem ott várja-e a check in pult túloldalán. 1 karácsony, 2 megtört szív, 10 egyszerű lépés, 24 óra

Csapody Kinga (szerk.): Szívek dallama

A Menő Könyvek gondozásában és Csapody Kinga szerkesztésében igazi karácsonyi zenélődoboz került a boltok polcaira. A Szívek dallamában négy kortárs szerző, Balázsy Panna, Kalapos Éva Veronika, Lakatos Levente és Szabó T. Anna ugyanarra a témára komponált novelláit olvashatjuk. A Blogturné Klub három bloggere ered a kötet nyomába, s a turnéval tartotok, megnyerhetitek a könyv egy példányát.

Csapody Kinga (szerk.): Szívek dallama
Megjelenés: 2017.
Kiadó: Menő Könyvek
Téma, műfaj: ifjúsági
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 176 oldal
Csillagérték: 9

Fülszöveg:
Egy kis zenélődoboz ez a könyv, sok hangjeggyel, négy kiváló író - Balázsy Panna, Kalapos Éva Veronika, Lakatos Levente és Szabó T. Anna - egy-egy elgondolkodtató kisregényével. Jó kézbe venni, kinyitni, hogy meghalljuk a történeteiket, visszacsukni, és újra, meg újra felnyitni. Sorsok, szerelmek, életek ömlenek ki ebből a kis kötetből, ezernyi dallamfoszlány, a szív millió dallama. "A kocsi féklámpáit nézte, aznap már másodszor. Elmúlt belőle a szomorúság, a fiú visszatérése minden rossz érzését megszüntette. Könnyűnek érezte magát, a hideg téli este felfrissítette. A közeli templom harangjátékára lett figyelmes. Ismerős karácsonyi dallam kanyargott a havas, ódon utcákon." (Balázsy Panna) "Látta, hogy a lány kezében megremeg az ajándéktáska, és arra gondolt, valahogy sose hitte el a szüleinek, már kiskorában sem, hogy a karácsony a csodák ideje, de valami mégis ott van ilyenkor a levegőben, mindjárt véget ér az év, kezdődik egy új, ez a lány pedig itt áll mellette, az ő képregényével a szatyrában." (Kalapos Éva) "- Szerintem léteznek csodák - cáfolom. Érdeklődve felpillant rám. - De a csodák olyanok, mint a macskák. Hiába hívogatod őket, akkor dörgölőznek hozzád, amikor a kedvük tartja." (Lakatos Levente) "Karácsony előtt fogjátok megtalálni, amikor hazavártok majd ezzel a cuki kis dobozzal. Ne féljetek, minden rendben lesz, jönni fogok. Hazajövök, ha sikerül elmennem végre egyszer. Mert én nem ijedek meg semmilyen beszélgetéstől. Ezt komolyan mondom." (Szabó T. Anna)