2024. július 31., szerda

Ann Patchett: Tom Lake

Merengések az útról...idáig és tovább. A 21. Század Kiadó KULT Könyvek sorozata nagy kedvencemmé vált, talán írtam már erről – nem is egy alkalommal. A sorozat bármely történetét fellapozva, joggal sejthetem, hogy annak ellenére is valami különleges élményben lesz részem, hogy maga a történet nem fog meg. 

Ann Patchett: Tom Lake
21. Század Kiadó 2024, 336 oldal
Fordította: Csonka Ágnes
Csillagérték: 8

Mindezek mellett pedig a kiadó általában valami elképesztően szép borítóval is meglepi az olvasókat. A Tom Lake számomra vitán felül az egyik legszebb külsőt kapott regény, ami – talán emiatt, talán a fülszöveg miatt, talán a fentiek miatt összességében – különös erővel húzott magával. Ann Patchett regénye tökéletes darabkája a kiadói sorozatnak.



Nem akarok Covid-történeteket olvasni. Sem a betegségről, sem arról a hisztériáról, ami körülvette – és bizonyos tekintetben körülveszi most is. És most sem szeretnék ebben mélyebben sem belegondolni, sem azokat a pillanatokat, intézkedéseket, reakciókat és viselkedésformákat elemezni, melyek mindazt az időszakot behálózták. Szerencsére, a szerző is hasonlóképp vélekedett, 2020 egyfajta hátteret, a lelassulást és a hazaérkezést jelenti a regénybe. Lamentálhatnánk arról, hogy mennyire szomorú az, hogy ahhoz, hogy családok minőségi időt töltsenek együtt, ahhoz egy világjárványra volt szükség, de inkább maradjunk annál az alapnál, hogy Lara és három lánya 2020 tavaszán hazaérkezik a családi birtokra, s a cseresznyeszüret végül az anya-lányok, az apa-lányok és a feleség-férj kapcsolat új dimenzióit villantotta fel.

Tom Lake nem egy személy. Tom Lake annak helyszíne, ahol a fiatal Lara élete más értelmet nyert és új utat nyitott meg előtte. A regény cselekményfolyama két idősíkon halad. Az egyikben Lara lányai faggatják őt egy Duke nevű pasasról, a nem kiteljesedett színésznői karrierjéről, a Tom Lake-nél töltött nyárról. Lara visszaemlékezései pedig felelevenítik a tinédzser lány első lépéseit a világhírnév felé vezető deszkákon, a színház és a filmezés olykor szürreális világát, mely hol a végtelenségig gyorsul fel, hol a várakozás fázisában topog – de soha nem unalmas. Legalábbis a fiatal Lara számára. A meglehetősen lassan csordogáló, sokszor inkább csak egy helyben álló elbeszélés leginkább az atmoszférájával húzott be maga mellé. Lara első meghallgatásának története abszolút gyerekkori, tornacsarnokos emlékeket idézett fel bennem, a cseresznyeszüret, a nagy kerti séták, a megállított és kimerevített tavaszvégi-nyáreleji életképek egészen elringattak.

„Képtelenség elmagyarázni az élet egyszerű igazságát: a nagy részét elfelejted. A fájdalmak, amiken azt hitted, soha nem leszel képes túljutni? Most már nem is vagy teljesen biztos benne, mikor történt, az izgalmas részek, a szívszorító örömök pedig széttöredeztek, szétszóródtak, valami mássá változtak át. Az emlékeket aztán más örömök és nagyobb bánatok váltják fel, és bármilyen hihetetlen, még ezek az emlékek is kiszorulnak, míg egy reggel, amikor a három felnőtt lányoddal épp cseresznyét szedsz, és a férjed elhajt melletted egy traktoron, biztos vagy benne, hogy ez minden, amire valaha is vágytál.”

A Tom Lake nem akar sokat mondani, s azt a keveset is inkább impulzusokként, emlékbetörésekként próbálja meg közvetíteni. Sokszor merengtem el azon, hogy a szöveg megtartó ereje tényleg nem Lara memoárszerű leírásaiban rejlik, sokkal inkább a fent említett, kimerevített életképekben. Nem igazán éreztem lényegesnek, hogy Lara emlékei pontosak-e, azt se, hogy melyek ezek az emlékek. Az elbeszélés inkább valahogy univerzális emlékképként dereng fel: mindenkinek voltak fiatalkori szerelmei, elképzelései a jövőjéről – legyen az karrierre vagy magánéletre vonatkozó. Aztán, ahogy változik az idő és mi is változunk (vagy talán egyik sem), ezek a tervek átalakulnak, módosulnak – ami közel sem azt jelenti, hogy rosszabb vagy jobb volna az eredetinél. S a lényeg valahogy mégiscsak abban áll, hogy cseresznyeszüret közben le tudsz-e lassulni, és van-e kivel megosztanod mindezt. Nekem ezt jelentette a Tom Lake.



Blogturné Klub


A 21. Század Kiadó KULT Könyvek sorozatának egy újabb regénye jelent meg nemrégiben. Ann Patchett történetében egy anya és három lánya a világjárvány jelenéből veszi sorra a fiatalkori szerelmeket, járja körül és értelmezi újra a boldogság titkát. Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével, s a turné végén megnyerheted a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.





A turné állomásai



07.31. Szembetűnő
08.02. Könyv és más
08.04. Readinspo
08.06. Olvasónapló


Nyereményjáték



A könyvhöz kapcsolódóan a turnéban a KULT Könyveket ajánljuk figyelmetekbe. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet a kiadói sorozat valamely részéből, a feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„Amikor nem értjük az egész képet, hajlamosak vagyunk kitölteni a hiányzó részleteket, mint egy mondatnál, amit akkor is el tudsz olvasni, ha hiányzik belőle az összes magánhangzó.”

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése