Szaszkó Gabriella: Maradj még

Helyrehozható-e a helyrehozhatatlan? A Glens Falls-sorozat (ma már tudjuk, hogy nem duológia, hiszen hamarosan érkezik a harmadik rész) immár ötödik perspektíváját mutatja be egy családtörténetnek. Vajon családtörténetről van-e szó, vagy általános társadalmi kórképről, mely sokszor nem is sejtett otthonok ajtajai mögött történik meg felnőttekkel és gyerekekkel? Melyekről talán még mindig némi pironkodással és tabuval a hátunkon beszélünk – de legalább már beszélünk róla.

Szaszkó Gabriella: Maradj még

Sorozat: Glens Falls (2)

Maxim Könyvkiadó, 2023, 464 oldal

Csillagérték: 9

A sorozat első része, az Engedj el cselekménysorát előzménytörténetként mutattam be, mely a Pennington-testvérek gyerekkorát – a szülők megismerkedésétől kezdve – követi végig, ezúttal egy eddig ismeretlen szemszögből, az apa, James életén keresztül. A Maradj még elbeszélése pedig nagyrészt a jelenből gördíti tovább David küzdelmeit – egy eddig nem ismert főbb szereplőt beemelve a történetbe.

David nem kifejezetten az a karakter, akit – a való életben vagy könyvben – könnyen meg lehet kedvelni. Nincs könnyű dolga tehát annak az olvasónak, aki erre törekedne, s nem is feltétlenül gondolnám, hogy ez volna a történet nagyszerűségének fokmérője (egyáltalán nem az). Szaszkó Gabriella regénysorozatának aktuális része is alapvetően problémaközpontú, ebben a történetben pedig – számomra – azt veszi górcső alá, hogy lelkileg vajon meddig terhelhető egy ember, s hogy egy büszkén, berögzült és kissé embertelen elvek mentén leélt élet vége felé van-e feloldozás. Tualjdonképpen talán ennek a két fő kérdésnek a folyamatos és fokozatos súrlódása és összecsiszolódása vezette a cselekménysort. Davidet a történetben immár apaként ismerhetjük meg. Ha pedig nem lenne elég apja naplójának elolvasása, a saját apai szerepével járó felelősség, a fiatal szülők életébe betoppan David nagyapja – és visszatér az anyja. 

Hogy lehet megküzdeni négy generációval, az ezekkel járó feszültséggel és stresszel egy sosem kiegyensúlyozott létben? Nehéz ügy. Maga a regény is az, mert talán minden eddiginél jobban próbára teszi az olvasót. Mintha Daviddel együtt lélegeznénk, mégsem tudjuk megérteni őt teljesen. Ezek mellett kerekednek ki a múlt fájdalmai, James Pennington kitagadása, a lehetőség elvesztése, hogy biztos – anyagi és emberi – körülmények között kezdhessen új életet fiaival. Olvasóként folyamatosan a miértek pörögtek a fejemben, azok az apró és látszólag jelentéktelen mindennapi döntések, a pillanatnyi gőg, a sértett egó, melyek mentén egy egész tragédia képes kibontakozni. Nem csak a regényben, akár a mi hétköznapjainkat tekintve is. S persze az örök kérdés: mit hozhatunk ki abból, amink van? Merthogy az a helyzet, hogy bármennyire is felfoghatatlan a trauma és az ebből következő rossz döntések sorozata, mely Davidet érte, valamiért mégiscsak felfoghatatlan az is, hogy mindeközben mennyire a múlt fogságában él. Mindazonáltal a Pennington-testvérek sorozat és a Glens Falls első részét is egybevetve, sosem éreztem ennyire megingathatatlan támasznak Amy karakterét. Az ő Davidhez való ragaszkodása is valahogy megmagyarázhatatlan számomra.

A Maradj még tehát egy kissé más színét mutatta a Penningtonoknak. Egy újabbat a régi mellett. Egy kicsit haladunk benne a megküzdéssel, új kérdések merülnek fel, új testvéri minták rajzolódnak ki (talán nem is annyira újak), új apa-fia kapcsolatok látnak napvilágot, alternatív múltlehetőségek villannak fel. Szerettem, hogy a történet végig fenntartotta a figyelmem, hogy egy picit talán élesebb képi eszközökkel dolgozott az elbeszélő, mint az előző részben. Érdekes volt a nagyapa és a nagybáty karakterének megjelenése, főleg a nagyapával való kapcsolat kibontakozása. S persze szerettem azt a rettegéshez hasonló érzést, amit az idézett elő, hogy David anyja ismét bekerült a képbe. Sejthető, mégis katartikus megoldások keretezték a történet végét. Egészen szürreális érzés, hogy immár ötödjére futottam neki a Penningtonok történetének – és még mindig várom a folytatást.