Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása

Rachel Joyce sorozatával – mely a Maureen Fry és az Észak Angyala kötettel trilógiává bővült – sajátos a közös kapcsom. Harold Fry történetét ugyanis nem Harold Fry megismerésével, hanem Queenie Hennessyvel kezdtem még a(z) – akkor még – duológia második darabjával. 

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása

Sorozat: Harold Fry (2)

Maxim Könyvkiadó, 2023, 320 oldal

Fordította: Lázár Júlia

Csillagérték: 8

2015, a második rész megjelenése és elolvasása óta többször is elhatároztam, hogy nekifutok az elsőnek. Már csak amiatt is vonzott ez a gondolat, mert Queenie gondolatai, a regény nyelvezete és mondanivalója egészen a bűvkörébe vont. Megismételhető-e a csoda?

Harold Fry egyszerű figura, aki szépen kialakított új napi rutinja szerint éli az életét feleségével Maureennal. Harold nemrégiben lett nyugdíjas, ami vegyes érzelmekkel, néha szűnni nem akaró gondolatokkal színesíti a mindennapjait. Azaz, nem teljesen. Az érzelmi kavarcok, illetve, hogy egyáltalán végig tekintsen az életén, a megválaszolatlan kérdéseken, a mulasztásokon és örömökön, egy apró levél megérkezésével kopognak be a házaspár ajtaján. Egy nap ugyanis levél érkezik egy több, mint húsz éve nem látott ismerőstől. Queenie Hennessy egykor fontos szerepet töltött be Harold életében, és szeretetével olyan óvó szolgálatot tett számára, ami Queenie távozásával köszönet és valamiféle viszonzás nélkül maradt. Az idős asszony levele kedves és lényegretörő: egy elfekvőből érkezett, ahol a nő utolsó napjait tölti. De miért pont most jelentkezett, s egyáltalán: mit lehet egy ilyen levélre válaszolni?

Harold kanyarít néhány suta sort, s elindul, hogy postára adja a választ. Már akkor munkálkodik benne valami, az olvasó számára egyelőre megmagyarázhatatlan vihar, amiből tudhatjuk, több volt ez egyszerű munkakapcsolatnál, valami megfoghatatlan kapocs, ami húsz év távollét után is vonzza Haroldot Queenie-hez. A séta a postáig nem egyszerű, a kíváncsi szomszéd mintha Harold veséjébe látna, azonnal a levél iránt érdeklődik. A séta egyre hosszabbá válik, kissé mintha a Forrest Gumpban találnánk magunkat (ha ilyen messze eljutottam, mehetnék tovább is), mígnem Harold elhatározza: életben tartja Queenie-t, életben kell találnia, mikor egy hatalmas zarándoklat végén megérkezik hozzá. A férfi gyalog vág hát neki az útnak, megüzenve egykori kolléganőjének: várjon rá! Útközben pedig rengeteg kaland vár rá. Ismeretlenek avatják be problémáikba, osztják meg vele kérdéseiket, életüket, kapcsolataikat, Harold pedig mindet a maga életére vonatkoztatva értékel. Nem, nem a „bölcs öreg” kinyilatkoztató tanácsaival látja el azokat, akik mellé szegődnek, hanem gondolkodik, értékel és emlékezik.

Mire Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig eljut, megismerjük Harold és Maureen házasságát, a gyermeküket és persze azt is, hogy Queenie, a jó Queenie mit tett a múltban – érte, értük. A megérkezés pedig csak részben happy end. Queenie megvárta Haroldot, ennyit tehetett. Hogy mire számított a férfi? Talán ő maga sem tudta. Queenie-ért zarándokolt, vagy saját magáért? Queenie-vel kellett igazán elszámolnia, vagy saját magával? Rachel Joyce regénye leginkább ezt a kérdést járja körül. Van-e időnk elgondolkozni az úton, amit magunk mögött hagytunk, észrevesszük-e, mi az, amit már rég le kellett volna tennünk, s visszamegyünk-e azokért az ajándékokért, amiket eltékozoltunk? Vissza tudunk-e menni, megvár-e minket?

A történetvezetés, az elbeszélés szempontjából – sok év távlatából is – sokkal maradandóbb élmény volt számomra a Queenie Hennessy szerelmes levelei. Szerettem abból kimazsolázni, lépésről lépésre felfedezni Queenie és Harold közös történetét (amit nem véltelenül nem fejtegettem ki egyik kötetről szóló bejegyzésben sem). Ez azonban nem jelenti, hogy a Harold Fry valószínűtlen utazása ne volna magával ragadó lélektani regény. Az élet értelméről, melyben talán az értelmet kell a legkevésbé keresni. A két történet hasonló kérdések köré épül: mi az, amit magunkért teszünk – és mi az, amit a másikért? Hol van a kettő metszete? Hiszen minden bizonnyal van neki. Kedveltem a történet lezárását is, valahogy a két rész kerekké vált számomra Maureen váratlan, de talán teljesen magától értetődő megérkezésével. Joyce ügyesen vezette a szálakat, szépen álltak össze a mozaikok. Örülök, hogy végül a második résszel kezdtem, és annak is, hogy az elsőre is sort kerítettem.