2016. december 2., péntek

Váróterem - 2016. december

Picit meglepődtem a decemberi felhozatalon. A novemberi Váróteremben jeleztem, hogy a karácsony előtti időszakra rengeteg jó könyv megjelenését várom, de ezek nagy része lényegében már novemberben a könyvesboltok polcaira került. A fura az, hogy bár decemberre rövidebb listát hoztam a legvárósabb könyvekből, viszont ezek közül kettő is az év legjobb olvasmányai közé repülhet így 2016 végére. Érkezik például Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei trilógiájának harmadik része. Érdekesség, hogy épp december 16-án, a Szembetűnő második szülinapján - ami egyébként Jane Austen születésének napja is. Véletlenek nincsenek. Így az sem az, hogy a másik kiemelkedő könyv pedig szintén ugyanezen a napon jelenik meg. Szaszkó Gabriella: Maradj velem! címet viselő regénye kihagyhatatlan történet, higgyétek el (nekem már volt szerencsém olvasni)! Persze, érkezik még néhány jónak ígérkező kötet, lássuk!



Könyvmolyképző Kiadó

Deirdre Riordan Hall: Sugar
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Várható megjelenés: december 2.
Terjedelem: 320 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
Én ​​vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol. Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában. Sugar találkozik Evennel – és nem Evannel, ahogy félig analfabéta apja helytelenül megadta a fia nevét a születési anyakönyvi kivonatán –, és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Valószínűtlen barátságuknak köszönhetően Sugar életében először megengedi magának azt a luxust, hogy a jövőre is gondoljon. A jövőre, amit nem árnyékol be a saját testéről alkotott képe, sem az anyja sértegetései. Sugar hamarosan válaszút elé kerül: döntenie kell, hogy azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette. Kövesd a sorsát!


Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Várható megjelenés: december 16.
Oldalszám: 704 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek? A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Maxim Könyvkiadó

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Fordította: Bozai Ágota
Várható megjelenés: december 16.
Oldalszám: 420 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit… Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak. Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.

Szaszkó Gabriella: Maradj velem!
Várható megjelenés: december 16.
Oldalszám: 412 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
David Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz…Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?

David McCollough: A Wright-fivérek
Fordította: Sóvágó Katalin
Várható megjelenés: december 20.
Oldalszám: 320 oldal
Előrendelhető: ITT

Fülszöveg:
David McCullough elmeséli nekünk az amerikai Wilbur és Orville Wright történetét. Kik voltak ők, és vajon azt érték el, amit szerettek volna? Ezen férfiak jóval többek voltak, mint iskolázatlan Dayton kerékpárszerelők, akik véletlenül sikeresek lettek, bennük kivételes bátorság és elhatározottság lapult, intellektuálisak, érdeklődők, és szüntelenül kíváncsiak voltak, ezek pedig meghatározó jelzőik voltak már felnevelkedésüknek is. A ház, amiben éltek, elektromosságtól és vízvezetékrendszertől mentes volt, viszont tele volt könyvekkel, amelyeket főként lelkész édesapjuk vitt haza, így folyton olvastak, művelődtek. Amikor együtt dolgoztak, egy probléma sem volt leküzdhetetlen. Wilbur minden kétséget kizárólag egy zseni volt. Orville olyan mechanikus leleményességgel bírt, amilyet kevesen ismernek. Azok a tények, hogy csupán középiskolai képzettségük és kevés pénzük van, kapcsolataik pedig alig akadnak néhol, sosem szabtak gátat terveiknek. Semmi sem állíthatta meg őket, még az sem, ha az életüket kellett kockára tenniük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése